A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Megválasztoták az új japán kormányfőt

Vágólapra másolva!
Megválasztották kormányfőnek a 71 éves, mérsékelt konzervatív Fukuda Jaszuót. Ezt megelőzően hivatalosan is lemondott Abe Sinzo japán miniszterelnök és kormánya.
Vágólapra másolva!

A japán alsóház kedden megválasztotta miniszterelnöknek a mérsékelt konzervatív Fukuda Jaszuót, a kormányzó Liberális Demokrata Párt új vezetőjét. A hetvenegy éves politikus Abe Sinzót váltja a kormányfői székben.

Ezt megelőzően a stressz miatt gyomorbántalmakkal kezelt 53 éves Abe kormánya hivatalosan is lemondott. Abe egyenesen a kórházból érkezett az utolsó, keddi kormányülésre, hogy feloszlassa a tavaly szeptember 26-án hivatalba lépett kabinetet.

Az azóta eltelt egy év során számos pénzügyi botrány robbant ki, aminek következtében négy miniszter kényszerült távozásra, egyikük öngyilkos lett. Az Abe-kormány népszerűsége csaknem felére, 30 százalék alá esett, s a júliusi szenátusi választásokon csúfos vereséget szenvedtek a liberális demokraták.

Abe Sinzo szeptember 12-én váratlanul jelentette be, hogy távozik posztjáról. Döntését hétfőn egészségügyi okokkal magyarázta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!