Észak-Korea a múlt héten megkezdte az üzemanyagrudak eltávolítását jongbjoni kísérleti atomreaktorából. Nyolcezer üzemanyagrúd kiemeléséről van szó, s egyelőre nem tudni, hogy ez a munka meddig tart.
A phenjani kormány ezzel elkezdte annak a hatoldalú nemzetközi megállapodásnak a megvalósítását, amelyet az ország nukleáris létesítményeinek leszereléséről kötött az Egyesült Államokkal, Kínával, Dél-Koreával, Japánnal és Oroszországgal.
Az október 3-án kiadott közös állásfoglalásban felszólították Észak-Koreát, hogy az év végéig helyezze üzemen kívül a jongbjoni ötmegawattos kísérleti atomreaktorát, egy ugyanott található nukleáris fűtőanyagot előállító létesítményét és egy olyan üzemet, ahol az elhasznált fűtőanyag újrafeldolgozása folyt.
Phenjan februárban gazdasági segítségért cserébe vállalta a leszerelést. A folyamatot amerikai szakértők ellenőrzik, akik november 1-jén érkeztek a kelet-ázsiai országba.