Konformistáktól borzadt el a bozontos géniusz

Rendkívüli tehetségén kívül ugyancsak rendkívüli - már-már irritáló - szerénysége és megalkuvás-mentessége is szembeszökő Grigorij Perelmannak. A 41 éves orosz matematikus, akit egy októberi brit felmérés a világ kilencedik legnagyobb élő géniuszának kiáltott ki, úgy oldott meg egy évszázados matematikai problémát, hogy még csak meg sem említette levezetésében a probléma elnevezését. Ráadásul nem tartott igényt a megoldását éveken át emésztő matematikus-szakma legnagyobb elismerésére sem. A visszahúzódó géniusz szerint a matematikusok többsége megalkuvó, hátat is fordított a szakmának.

Él Szentpétervár egyik szürkésbarna toronyházakkal teli külvárosában édesanyjával egy furcsa, különc férfi: nagy bozontos szemöldöke alól zöldeskék szempár figyel, haja és szakálla nagyra nőtt. Gyakran rója a város utcáit sportkabátban és papucscipőben, vagy figyeli a Marjinszkij Színház operaelőadásait - csakis a hátsó sorokból.

Úgy hívják, Grigorij Perelman. Matematikus volt. Idén októberben egy brit kutatóintézet a világ 100 legnagyobb élő géniuszáról készült listáján a kilencedik helyre rangsorolták, annak ellenére, hogy 2005-ben felhagyott matematikai kutatásaival. Amiért élő zseninek tekintik, hogy 2002-ben megoldotta a rangos Clay Matematikai Kutatóintézet által 2000-ben a hét legnehezebbnek nyilvánított matematikai probléma - az úgynevezett milleniumi problémák - egyikét: bebizonyította az 1904-ben felállított Poincaré-sejtést.

A levezetést anélkül, hogy bárkivel megvitatta volna a kérdést, egyszerűen feltette az internetre - több részletben -, egy publikálás előtt álló cikkek megosztására és megvitatására létrehozott portálon. Ezzel számottevő kockázatot vállalt: ha hibás a levezetés megszégyenül, és azt esetleg kijavítva egy másik kutató aratja le a babért. Perelman azonban nem izgatta magát ezen: "Úgy gondoltam, hogy ha hibázok, de valaki a munkám segítségével megtalálja a megoldást, annak is örülök. Soha nem állítottam, hogy a Poincaré egyetlen megoldója lennék" - idézte a Poincaré-sejtés megoldásáról és az azt követő vitáról kimerítő részletességgel beszámoló The New Yorker tavaly augusztusi cikkében.

Évekig emésztették

Matematikus volt John Charles Fields is. Ő Kanadában élt. Ő alapította meg a Fields-érmet, amelyet a legmagasabb díjnak tartanak, amit csak matematikus elérhet. Hasonlóan rangos kitüntetés, mint a Nobel-díj az írók vagy a közgazdászok számára. Fields halála után négy évvel, 1936-ban ítélték oda először. Az '50-es évektől kezdve osztják ki rendszeresen. Pénzjutalom is jár mellé. Tavaly ez több mint két és fél millió forintnak megfelelő összeg volt. A díj több mint 70 éves története során csupán 44-en kapták meg. Soha, senki nem utasította vissza. Egészen tavalyig.

Perelman eredményét két évig emésztette a matematikustársadalom. A Poincaré-sejtés megoldására a matematikának külön ága teremtődött, Perelman megoldása után az ezzel foglalkozó szakemberek kereshettek maguknak más kutatási területet. Végül két egymástól külön dolgozó csoport is megállapította, hogy helyes a levezetés. 2006-ban a Nemzetközi Matematikus Szövetség (IMU) neki ítélte a Fields-érmet. A szövetség elnöke, Sir John M. Ball a nyilvánosságot kerülve, személyesen utazott tavaly májusban Szentpétervárra, hogy rávegye Perelmant: fogadja el a díjat, menjen el a madridi díjátadóra, ahol 3000 matematikus jelenlétében magától a spanyol királytól vehette volna át az elismerést.

Ball két napon át, összesen tíz órán keresztül győzködte a makacs oroszt egy kiürített Néva-parti konferenciaközpontban, illetve hosszú közös szentpétervári sétájuk alatt - eredménytelenül - írta a The New Yorker. "Teljesen irreveláns volt számomra. Mindenki megértheti: ha a bizonyítás jó, nincs szükség más elismerésre" - mondta Perelman később arról, miért mondott nemet.

Elutasított ajánlatok

Nem ez volt azonban az első alkalom, hogy az orosz matematikus visszautasított egy kiemelkedő ajánlatot, amelyen bárki más kapva kapott volna. Tardos Gábor, magyar matematikus, aki 1982-ben a budapesti Matematikai Olimpián szerzett első díjat Perelmannal együtt, emlékszik egy másik alkalomra is, amikor mindkettőjüket díjazták: 1991-ben a párizsi első Európai Matematikai Kongresszuson. Mint a jelenleg Kanadában dolgozó magyar matematikus emailben jelezte: Perelman oda sem ment el, és visszautasitotta azt a dijat is. "Ha jól emlékszem valami olyan magyarázatot adott, hogy az eredményei nem is olyan jók" - írta Tardos az [origo]-nak.

A többi díjazott átvette - Wendelin Werner francia matematikus és János Károly

Perelman 1992-ben mégis elfogadott egy ösztöndíjat az Egyesült Államokba. A New York-i egyetemen, majd a Berkley-n kutatott, a beszámolók szerint jó néhány szokatlan tanulmánnyal vétette észre magát. 1994-ben Zürichbe hívták az IMU konferenciájára előadónak, majd sorra kapta az ajánlatokat: Stanford, Princeton, Tel Aviv-i egyetem, Institute for Advanced Study. Ezeket azonban már visszautasította, 1995-ben inkább hazatért eredeti munkahelyére, a szentpétervári Sztyeklov Intézetbe. Ott akkor alig 20 ezer forintnak megfelelő összeget keresett havonta a The New Yorker szerint. Anyagi problémái azonban feltehetően nem voltak, egy barátjának azt mondta, elég pénzt rakott félre az Egyesült Államokban, hogy egész életére megéljen belőle.

Kordzakó, tej, barna kenyér

Az is kiderült, hogyan: Amerikában mindig ugyanabban a kordbársony zakóban látták, ismerőseinek azt mesélte kenyeren, tejen és sajton él. Ott is sokat sétált, főleg Brooklynban, ahol tudott hagyományos orosz barna kenyeret vásárolni. Akik találkoztak vele visszariadtak hatalmasra nőtt körmeitől , "Ha nőni akarnak, miért ne hagyjam őket?" - kérdezett vissza, ha valaki azt kérdezte, miért nem vágja le. A Berkley-n őt meglátogatók elcsodálkoztak lakása rendkívül puritán berendezésén.

Az interneten szűk számban fellehető beszámolók alapján nem különösebben izgatták az anyagi problémák, annál inkább a matematikaiak. Édesanyja matematikatanár volt, apja eletkromérnök. Apja volt az, aki bátorította matematika iránti érdeklődését: különböző problémákat adott fel neki, hogy gondolkodjon rajtuk gyerekkorában. Megtanította sakkozni, matematikával kapcsolatos könyveket vett neki. Perelman szívesen matekozott a saját szórakoztatására is. Eredményeit hamar értékelték, 14 éves korára a helyi matek-klub sztárja, 1982-ben, 16 évesen aranyérmes lett a budapesti matematikai olimpián, és még ebben az évben felvették a leningrádi egyetemre is.