Három halott, csaknem ezer baleset és rendkívül súlyos közlekedési fennakadások - ezt okozta az első igazán téli nap Németországban. Az elsősorban Bajorországot és Baden-Württemberget sújtó, szerdán kezdődött és csütörtök hajnalig tartó hóesés - és a hideg - több száz közlekedési balesethez vezetett, sokan megsérültek. A két tartományban három ember halt meg az utakon. Az előrejelzések szerint a havazás szombatig tart. Számos autópálya, és autóút forgalma bénult, bénulhat meg a hó miatt.
Súlyos fennakadások voltak a légi közlekedésben is. A stuttgarti, illetve müncheni repülőtéri hatóságok háromszáz járatot töröltek, de sok volt a késés a drezdai és a lipcsei repülőtéren is. Általános meggyőződés szerint az eddigi szokatlanul enyhe tél ahhoz vezetett, hogy az illetékes hatóságok és intézmények egyáltalán nem készültek fel a "normális" téli napokra, noha azokat a meteorológusok már jó előre jelezték.
Csehországban is kaotikus állapotokat okozott a havazás. A prágai repteret bezárták szerda reggel, csak csütörtök délelőtt nyílt meg ismét. Egy időre a Prága és Brno közti autópályát is le kellett zárni. Ostravában több súlyos baleset is történt, köztük egy halálos is. Az erős havazás járhatatlanná tett több dél-lengyelországi határátkelőhelyet.
Franciaországban előzőleg hatezer autós töltötte gépkocsijában vagy alkalmi szálláshelyen a szerdára virradó éjszakát. Az ország keleti részét szerda reggelre 25 cm-es hó borította be, a teherautók elől lezárták a nagyobb közlekedési útvonalakat. A hó súlyától, illetve letört ágaktól leszakadt vezetékek miatt 130 ezer háztartatásban nem volt áram szerda reggel, 80 ezer otthonban még délután sem.
Ausztriában, Karintia és Tirol egyes részein okozott kaotikus állapotokat a sűrű hóesés. Lezárták az A19-es autópályát is. Szerdán reggelre 12 ezer otthon maradt áram nélkül a Dráva völgyében. Karintia útjait majd egyméteres hó borította. A Dráva völgyében, Berg és Greifenburg között 300 teherautó akadt el.
A kelet-svájci Davosban egyetlen helikopter sem tudott leszállni szerdán, ezért a nemzetközi politikai és üzleti élet a Világgazdasági Fórumon részt vevő, magas rangú képviselői kénytelenek voltak közúton megtenni a hegyekbe vezető utat, 2-3 óra alatt. A zürichi és a baseli repülőtér törölte több európai járatát.
Spanyolországban, a baszkföldi tengerpartot Pamplonával összekötő A15-ös autópálya és húsz magashegyi hágó vált járhatatlanná. Még a Baleár-szigetekhez tartozó Mallorcán is esett a hó a hegyekben. A Pireneusok, az andalúziai Sierra Nevada és a Madrid környéki hegyek síközpontjaiban üzembe helyezhették a sílifteket. Sevillában életét vesztette egy idős nő, akire rázuhant egy, a hó súlya alatt letört faág.
A brit fővárosban és környékén is zavarokat okozott az első hó. Késtek a vonatok, lelassult a közúti közlekedés és a metró is akadozott.
Olaszország északi részén esőzéseket hozott a tél, havazás csak a magasan fekvő részeken fordult elő. Nápoly és Ischia szigete között az erős szél, illetve a szél által felkorbácsolt magas hullámok miatt megszűntették a kishajók forgalmát. Az olasz Alpok számos részén meghaladta a hó vastagsága az 50 centimétert.