A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Kína- és Tibet-párti tüntetők verekedtek össze Japánban

Vágólapra másolva!
A japán rendőrségnek kellett szétválasztania a kínai szurkolókat és a Tibet függetlenségéért tüntetőket Naganóban, az olimpiai láng váltófutásán. A szigorú biztonsági intézkedések mellett megrendezett futás során három férfit vettek őrizetbe, akik megpróbáltak rátámadni a fáklyavivőre.
Vágólapra másolva!

Összeverekedtek egymással a kínai szurkolók és a Tibet-párti tüntetők az olimpiai láng váltófutásán Naganóban szombaton, a verekedésben legalább egy ember megsérült. Egy ismeretlen állampolgárságú tüntető rugdosni kezdte a kínai szurkolókat, akik zászlórudakkal viszonozták a támadást, amíg a japán rendőrök szét nem választották a verekedőket.

Az olimpiai láng váltófutása több ezer kínai szurkoló és néhány tucatnyi Tibet-párti tüntető kíséretében szombat reggel kezdődött meg az 1998-as téli olimpiának otthont adó japán városban. Az első futót, a japán baseballválogatott menedzserét edzőruhás rendőrök kísérték, száz egyenruhás rohamrendőr haladt a szélen, a levegőben helikopterek járőröztek. A váltófutás első felében két férfit vettek őrizetbe, aki megpróbált rátámadni a fáklyavivőre, később egy harmadik férfit fogtak le, aki tojással dobálta a lángot.

A futás kezdetekor imát tartottak Nagano legnagyobb buddhista templomában, a Zenkodzsinál. Eredetileg az 1400 éves templomtól indult volna a váltófutás, de a szerzetesek kérésére megváltoztatták az útvonalat. Naganóból az olimpiai láng vasárnap Dél-Koreába, onnan pedig hétfőn Észak-Koreába utazik tovább.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!