Ahol a vérbosszú uralja az utcákat - libanoni riport

Évszázadokkal ezelőtt kezdődött a viszály, az elmúlt néhány évtizedben felerősödött, az utóbbi néhány hétben pedig vérfürdőbe torkollott. A libanoni Tripoli városában egymáshoz közel élnek az ellenséges szunnita és alavita közösség tagjai, akik a biztonsági helyzet lazulását arra használják ki, hogy bosszút álljanak régi sérelmeikért. Az [origo] helyszíni riportja a régi város szűk utcáit uraló erőszak okairól.

Az oszmán kori mecseteiről és végeláthatatlan, labirintusszerű bazárjáról híres Tripoli mostanában gyakran kerül a nemzetközi sajtó címlapjára. A hírek azonban korántsem Észak-Libanon gazdasági központjának szépségéről, középkori hangulatáról szólnak. A város politikai és felekezeti összecsapások színtere.

Az utóbbi időszakban alig volt olyan éjszaka, amikor nem lehetett fegyverropogást hallani. A két hónapja a nyugatbarát parlamenti többség és a Szíria és Irán által támogatott ellenzék között kirobbant, majdnem polgárháborúhoz vezető konfliktus leghevesebb csatáit Tripoli szűk, kacskaringós utcáin vívták.

A katari Dohában a különböző libanoni frakciók között megkötött megállapodás azonban nem hozta el a békét a több mint félmilliós város számára. Az elmúlt két hétben az évtizedek óta szunnyadó szektariánus feszültségek újultak ki, amikor a szunnita Tabbaneh negyed és a síita iszlámhoz tartozó alaviták által lakott Dzsebel Mohszen fegyveresei összecsaptak egymással.

Damaszkusz hívei

Az utóbbi kerület mintegy száz méterrel emelkedik a város többi része fölé. A meredek hegyoldalból egymáshoz közel épített 5-6 emeletes házak erdeje emelkedik ki. A falakról mindenhol a "leghatalmasabb alavita," Bassár al-Aszad szíriai elnök képe mosolyog, jelezve az itt lakók politikai hovatartozását. Ők mindannyian a síita Hezbollah vezette ellenzék és a cédrusok országát 29 évig megszállva tartó, alaviták által vezetett damaszkuszi rezsim hívei.

A síiták negyede

"El akarnak törölni bennünket a föld színéről, hogy szunnita emirátust hozzanak létre Észak-Libanonban," mondja Abu Haszan, Dzsebel Mohszen egyik elöljárója, miközben háza előtt ülve vízipipájából pöfékeli a füstöt. Szerinte a harcot a Tabbaneh-ből jövő, Oszama bin Laden eszméit magukévá tevő dzsihádisták kezdték. "A bajok forrása a szegénység," folytatja. "Ezek a szunniták jobbára nem dolgoznak, de van olyan köztük, akinek három-négy felesége is van. A gyerekeik pedig az utcán nőnek fel, mindenféle perspektíva nélkül. Ők aztán havi 200-300 dollárért bárki ellen fegyvert fognak. Nem csoda, hogy az al-Kaida könnyűszerrel megközelíti őket a földön jobb jövőt, a túlvilágon boldogságot ígérve nekik.

"Egyik éjszaka hatalmas robbanás ébresztett fel", meséli a mellettünk ülő, ötvenes évei végén járó Husszein. "Pillanatok alatt tűz borította el az egész házat, a családommal egy szál ruhában menekültünk el, mindenünk odaveszett. Huszein lakásának a falába az RPG lövedéke méternyi átmérőjű rést ütött, az épület pedig teljesen kiégett. "Természetesen felkészültünk a harcra," folytatja. "A hadsereg nem lép közbe, az összecsapások első napján kivonultak a területről, csak magunkra számíthatunk."

A frontvonalon túl

Dzsebel Mohszent a Tabbaneh-től egy széles autóút választja el. Az a "frontvonal," ahogyan a helyiek nevezik. Az aszfaltot több helyen elhasznált töltényhüvelyek borítják. A környező házak falán golyó ütötte nyomok tanúskodnak az elmúlt napok heves összecsapásairól.

A szunniták házai

"Inkább lakom zsidó, mint alavita mellett," mondja a Tabbaneh-ban lakó középkorú Abu Bakr, majd egy hatalmasat köp lyukas cipője orra elé. "A világon ez a legrohadtabb népség, nem lehet velük együtt élni. Szívem szerint én mindet kiirtanám."

"A mi vallásunk a békét hirdeti, azonban ha megtámadnak bennünket, nem állhatunk ölbe tett kézzel. A harcot az alaviták kezdték, mi csak védekeztünk," adja elő a történtek itteni verzióját Huszam Ahmed sejk, a szunnita iszlám szigorú szalafita ágát követő vallástudós. "Harcosaink dzsihádot folytattak a ránktörő hitetlenekkel szemben, hogy megóvják gyerekeinket és asszonyainkat." Véleménye szerint a környéken senki sem követi bin Ladent, és nyoma sincs az al-Kaidának. A Hezbollah azonban kiképzi és felfegyverzi az alavitákat, hogy aztán a kormányoldalt támogató szunnitákra támadjanak.

Régen kezdődött

A két felekezet közötti ellenséges viszony több száz évvel ezelőtt kezdődött. A Libanon területét a 16. század óta uraló törökök gyakran öldösték halomra az itt élő alavitákat. Dzsebel Mohszen lakói a mai napig ismerik azokat a helyeket, ahol az oszmán katonák apáik fejét vették. A feszültségek mélypontjukat az 1975-1990 között zajló polgárháború alatt érték el. Ekkor az alaviták vállvetve küzdöttek a Tripolit kétszer is elfoglaló szíriai hadsereggel a Jasszer Arafatot és a palesztin ellenállást támogató szunniták ellen. A kegyetlen harcoknak emberek ezrei estek áldozatul.

Az arab társadalomban pedig a mai napig él a vérbosszú intézménye. Az alavita és a szunnita családok a biztonsági helyzet romlásával kihasználják a lehetőséget, hogy elégtételt vegyenek húsz éve elveszített tagjakért. Sokszor ez az oka az időről időre kirobbanó összecsapásoknak. A hatóságok viszont képtelenek bármit tenni, mert a hadsereg maga is felekezetileg megosztott. A szunnita vagy alavita katonákat nem lehet arra utasítani, hogy hittestvéreik ellen fellépjenek, mert azonnal megtagadnák a parancsot, netán maguk is résztvennének a harcokban egyik, vagy másik oldalon.