"Aranyba foglalnák a magyarok nevét"

A Magyar Honvédség instabil, erőszakos, rettenetesen szegény, de afganisztáni viszonylatban még áldott jó körülmények között ténykedik Baglan tartományban. Fő feladatuk a tartomány fejlesztése volna, de pont itt vannak a problémák: az afgán és nemzetközi stratégia zűrzavaros, a helyi elit inkompetens és korrupt, és a magyarok tapasztalatlansága aláássa az erőfeszítéseket. Riport Baglanból.

Afganisztán fokozatos szétcsúszásának legjobb fokmérője, hogy egyre nehezebb közlekedni. Tavasszal, amikor az [origo] munkatársa utoljára itt járt, még csak a fővárosból a déli törzsi területek felé vezető utak voltak járhatatlanok, mert délen intenzív harcok folynak a NATO és a tálibok között.

Ma már életveszélyes elhagyni Kabult szinte bármelyik irányba. Az ellenállók naponta ütnek rajta a konvojokon, katonain, civilen, segélyszállítón, egyre közelebb a fővároshoz. Az utak tele vannak kiégett roncsokkal. Egyedül észak felé lehet még viszonylagos biztonságban utazni, civil járművel, szerényen és csöndesen.

Északon minden nyugisabb

A fővárost elhagyva a főút előbb ereszkedni, majd ismét emelkedni kezd, fölfelé a Hindukus völgyeiben. Az úton normális a közlekedés, csak itt-ott kell krátereken átevickélni, ahol egy valamikori pokolgép felszedte az aszfaltot. (Itt lőttek rá szeptember 13-án egy magyar katonai konvojra.) A környék nagyon szép: a hegység nyúlványai között gyönyörű völgyek fekszenek, a sziklafalhoz tapadó házakkal, mókásan szökdécselő patakokkal. Előrébb a Hindukus 3-4000 méteres csúcsai, még messzebb, keletre, Kína felé pedig a több mint hétezer méter magasra nyúló Pamír, amit Marco Polo úgy hívott, a világ teteje.

A hágó másik oldala Baglan tartomány: itteni viszonylatban nyugodt környék, valamennyire fejlett mezőgazdasággal - öntözött, zöld farmokat látni a főútról -, sőt, némi iparral is. Pul-i-Kumri, a tartomány fővárosa, ahol a magyar katonai tábor is van, szegény, de feltűnően élénk hely, amin látszik a viszonylagos béke, elüt a déli vidékek feldúltságától, háborús lepusztultságától.

Lapos, homokszínű kis vályogépületek, téglaházak állnak egymás mellett, fakón sárgállanak a napon, itt-ott kókadozó kis kertekkel. A piacon óriási pezsgés van, de egy pillantással fel lehet mérni, hogy valójában középkori állapotok uralkodnak: áram nem nagyon van, az ennivalót jégdarabokkal próbálják hűteni, vagy csak egy gyermek hessegeti a napon fekvő, úgy-ahogy letakart húsdarabokról a legyeket.

Autókat is látni, de sokan csak állatokkal közlekednek vagy leginkább gyalog. Gyermekek rohangálnak mindenütt - az afgán lakosság fele 15 év alatti -, egy kis rongyba tekerve, ugrálnak bele a csatornába, fittyet hányva a koleraveszélyre. Komoly éhínség nincs, mégis majdnem mindenki rosszul eszik: kenyeret egy kis teával, dinnyével, és ez látszik is. Csenevészek a gyerekek, utóbb hallom egy ausztrál tanártól, aki itt dolgozik, hogy körülbelül a felük krónikusan alultáplált. "Van egy ilyen üresség a tekintetükben, amikor éhesek... és az iskolába majdnem mindig éhesen jönnek" - mondja. És mindent befed a por, alig lehet látni, lélegezni tőle, befújja a szél a város körül málladozó, korhadó homokkő hegyekről. A városon kívüli világ pedig egészen más szint: ott már bibliai szegénység uralkodik.

Persze azonnal kiszúr mindenki. Az afgán ruha inkább komikus összhatást kelt, sűrű, fekete szakállal pedig hiába is próbálkoznék. Egy mecsetből kijövet - ahol a helyi molla egy óráig faggatott, hogy a keresztények miért fogtak össze a zsidókkal a muszlimok ellen, mikor a zsidók megölték Jézust, illetve hogy miért nem veszem fel a muszlim hitet - vagy harminc maszatos gyerek áll a kocsi körül, bámul szájtátva. "Mr. Bálint, amerikait [sic] már láttak, de afgán ruhában még nem" - nevet kísérőm. A terv az volt, hogy fű alatt mozgunk, az elrablás és a külföldiek elleni erőszak nem elhanyagolható veszélye miatt. Ebből semmi nem lett, noha igen korlátozottan közlekedek, csak előre megtervezett útvonalakon és sebesen.

De azért ez se túl jó hely

Bár Baglan összességében nem olyan veszélyes, keleti járásai tele vannak fegyveres bandákkal, amelyek ópiumot termelnek, északon pedig, ahol a tartomány pastu kisebbsége lakik, virágzik a tálib ellenállás (a tartomány lakosságának többsége tálibellenes tádzsik). Az alsóbbrendű utak egy részén haramiák állnak lesben, és a bűnözés a legtöbb helyi szerint az elmúlt évben nőtt (több a rablás, emberrablás). Egy járáson áthaladva a sofőr 120-szal repeszt végig a vékony, gyakran csak félsávos aszfaltcsíkon, mint az őrült véve a kanyarokat, mert "ez a környék nem annyira biztonságos".

További képekért kattintson a képre!

A tartomány biztonsági főnöke mindenre hasonlít, csak rendőrre nem. De ez annyira nem is meglepő, tekintve, hogy a helyi rendőrség gyakorlatilag fegyveres maffia, ami kezében tartja a környék kábítószer-kereskedelmét, valamint sápot szed az észak-déli főúton haladó áruszállítóktól. A rendőrök inkább zsoldosok, főleg félkatonai feladatokat látnak el. Gatyábarázásukért a magyar rendőrség három tisztje, plusz egy Europol-tiszt (történetesen szintén magyar) folytat heroikus, állítólag nem teljesen eredménytelen küzdelmet.

A tartomány északi csücskében, Baglani Dzsadíd járásban, ahol a tálib szervezkedés folyik, még homályosabb a helyzet. A helyi rendőrfőnök irodájában jellegzetes fekete turbános, hosszúszakállú emberek üldögélnek. Lehet, hogy tálibok (ez a sztenderd viseletük), de lehet, hogy nem (a járási kormányzó szerint itt ez a "népviselet"). A főúton fegyveresek tűnnek fel, bármiféle egyenruha nélkül. A rendőrfőnök elzavar.

A járás legöregebb mecsetje előtt a füvön kókadt drogosok heverésznek (ópium), meg egy ember, aki egy pakisztáni madrasszából jött át (ezek a vallási iskolák jelentik a tálibok hátországát). Azt állítja, a Hezb-i-Iszlámi nevű fundamentalista párt tagja, ami hagyományosan erős errefelé. Hosszasan bizonygatja, mennyire szereti a NATO-t.

A nyáron a NATO megpróbálta kitakarítani ezt a környéket, mert a főúton megszaporodtak a támadások. Begyűjtöttek néhány Kalasnyikovot és letartóztattak néhány csempészt. Az elmúlt egy hónap viszonylag csöndes volt, de az ultrakonzervatív és nacionalista pastu többség miatt a környék automatikusan a tálibok felé hajlik (ez az etnikum mozgalmuk fő támasza). Északról is szivárognak be radikálisok, a hatóságok nyáron két öngyilkos merénylőt is elfogtak. Sokan ellenszenvvel figyelik a külföldi katonákat, még ha maguk nem is feltétlen szimpatizálnak az ellenállással.

"Bemennek a házainkba, puskát szegeznek az emberekre, és még csak engedélyt sem kérnek hozzá a kormányzótól. De a tálibok így is szabadon rohangálnak, mi pedig nyomorgunk" - mondja dühösen a járási képviselő, aki csak Zalmarként mutatkozik be. "Nincsenek utak, nincs víz, nincs munka, nincs ennivaló. A kormányzó pedig nem csinál semmit, mert neki jó dolga van, megszedi magát a kábítószerből." Ezek visszatérő panaszok szerte az országban, és részben megmagyarázzák, miért képtelen a NATO teljesen stabilizálni még a nyugodtabb vidékeket is. A tartomány belpolitikai helyzete is bizonytalan: nyolc kormányzó volt hét év alatt, főleg a sok etnikum és az üzleti érdek közti rivalizálás miatt. Egybehangzó vélemények szerint a jelenlegi kormányzó is haszontalan.

A magyarok fejlesztenek

A magyar katonai tábor, a Camp Pannonia impozáns látványt nyújt a város felől érkezve, falaival meg őrtornyaival. Kétszáz katona dolgozik itt, féléves váltásokban. A katonák éppen egy tucat, most beszerzett amerikai páncélozott terepjáróba próbálnak életet lehelni, amiket aztán küldenek le délre, ahol januártól a Honvédség harcolni is fog. "Itt is marad néhány, de nekik fog kelleni igazán" - mondja az egyik katona.

A magyarok Baglanban elsősorban fejlesztési feladatokat végeznek, meg járőröznek. A cél az, hogy a körülmények javítása elvegye a nyomorgó, kétségbeesett emberek kedvét attól, hogy az állam ellen forduljanak. Az ellenállókkal az amerikaiak meg a németek foglalkoznak, a magyarok csak támogatást nyújtanak nekik.

További képekért kattintson a képre!

A misszió helyi megítélése egy tucat interjú alapján valahol a jó és a semleges között mozog, az elégedetlenek inkább az egész NATO-jelenléttel és a rossz politikai-gazdasági helyzettel kapcsolatos bajaikat vetítik ki a magyarokra is. Jellemző az 51 éves Hairulla véleménye, aki hallott róla, hogy a magyarok építettek egy klinikát valahol, és értékelte a rendszeres járőrözést is, de amúgy csak a vállát vonogatta. "Látja, hogy élünk. Nincs semmink. Se munka, se vetőmag, se víz, se utak."

A parancsnok, Sándor Tamás alezredes láthatólag érti a tartomány problémáit. De kezét megköti a kormány- és NATO-mandátum. Az elmúlt két évben a fejlesztések nagy részét az egészségügyben és az oktatásban hajtották végre (klinikák, iskolák építése), mert ez volt kiadva a magyaroknak, de ezeknek a hatása gyakran korlátozott. Még egy játszótér is épült. Az [origo] által megkérdezett helyiek egy része nem is hallott róla, hogy a magyarok csináltak volna valamit, bár volt, akinek azonnal beugrott például egy kórház, és lelkesen bólogatott. Egy szúrópróbaszerűen felkeresett kis klinika a főút mentén hónapok óta üresen áll, mert az állam nem tudja fenntartani.

A tartományi tanács elnöke, Pajkan Hajderi rossz koordinációra panaszkodik. De úgy tűnik, hogy erről csak egy fokig tehetnek a magyarok: az egész afgán-nemzetközi fejlesztési stratégia zavaros. Rossz az együttműködés a donorok között, a döntéseket gyakran túl messze hozzák olyan emberek, akik nem értenek Afganisztánhoz, plusz a korrupt helyi elit is aláássa a folyamatot. Ráadásul a magyar missziónak gyenge a fejlesztési komponense, holott ez volna a fő feladatuk: fejlesztési illetékesek szerint több civil szakemberre volna szükség, akik nem csak hat hónapot töltenek itt, egyenruhájukkal nem ébresztenek gyanakvást a helyiekben. (Erre már ők is rájöttek, és hamarosan felvesznek valakit.) Sándor is elismeri, hogy az eddigi stratégia nem volt hibátlan, de azt mondja, megpróbálnak elmozdulni az infrastruktúrafejlesztés, a munkahelyteremtés felé, amelyekkel több emberen tudnának segíteni.

Ezt hajtogatják a helyiek is. Mindenki arra panaszkodik, hogy nincs víz, nincsenek utak és nincs munka. A tartományi kormányzó, Abdul Dzsabar Hakbin azt mondja, egy kilométernyi úttal többre menne, mint az összes eddig épített iskolával és klinikával. Bálint Gábor, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet baglani képviselője szerint ez túlzás. "Nagyon jelentős fejlődés ment itt végbe az elmúlt négy évben. A nemzetközi közösség tevékenysége összességében látványos, bár lehetne hatékonyabban csinálni" - mondja. Abban viszont egyetért, hogy az útépítés volna a leghasznosabb. "Aranyba foglalnák a magyarok nevét". Sajnos fejlesztésre csak félmilliárd forint van egy évben, amiből legfeljebb murvás utakat lehet építeni, de itt már az is óriási dolog.

A cikk elkészítésében közreműködött Eltaf Nadzsafizada.