Trágár ragadozó őrzi Obama ajtaját

Végtelenül harcias, sikeréhes és sokat káromkodó ember lett Barack Obama jobbkeze a Fehér Házban. Rahm Emanuel arról híres, hogy mindenkihez van egy rossz szava és hogy mindig eléri, amit akar, most pedig kabinetfőnökként rajta keresztül vezet az út az elnökhöz. A saját anyja is csak Rahmbónak hívja, pedig elkezdett visszafogni stílusából, és a róla szóló könyv szerzője az [origo]-nak azt állította, hogy egyébként sem üvöltözik állandóan.

Rahm Emanuel nem simulékony modoráról híres. Ryan Lizza amerikai újságíró például kissé meglepődött, amikor a politikus a vele készített interjú első percében azt vágta a fejéhez, hogy "kibaszott idióta". A riporter később megnyugodott, a GQ magazinban megjelent cikke szerint ugyanis Emanuel gyakran szólítja így az embereket. "Rahm számára mindenki kibaszott idióta" - állította róla egy régi ismerőse -, és ez alól még korábbi főnöke, Bill Clinton egykori elnök sem kivétel. Legalábbis, amikor Lizza megkérdezte Clintont, hogy mi volt a legdurvább dolog, amit Emanuel mondott róla, akkor azt a választ kapta, hogy "nem tűri a nyomdafestéket".

Az új elnök környezete is kénytelen lesz hozzászokni ehhez a stílushoz, miután Barack Obama Emanuelt választotta kabinetfőnökének. A közvetlenül a novemberi választási győzelem után bejelentett döntés sokakat meglepett, Obama ugyanis a hagyományosan szürke eminenciásnak számító pozícióra egy kifejezetten színes és harsány figurát választott.

Anyjának is csak Rahmbo

Emanuel volt az egyik motorja Bill Clinton 1992-es elnökválasztási kampányának, majd a győzelem után a Fehér Házban dolgozott vezető tanácsadóként. Clinton távozása után befektetési bankárként tevékenykedett, és az ezzel eltöltött röpke három év alatt tekintélyes, 16 millió dolláros vagyonra tett szert. A pénzügyekben való jártasságát és kapcsolatait kamatoztatta akkor is, amikor a képviselőház tagjaként visszatért a politikába, és levezényelte a demokraták 2006-s kongresszusi kampányát. Az 1992 óta kisebbségben lévő pártnak sikerült felülkerekednie a republikánusokon, és ez komoly fegyvertény volt Emanuel számára.

A Chicago Tribune-ban 2006 novemberében megjelent terjedelmes riport szerint ő volt az, aki ellentmondást nem tűrő stílusával, hatalmas munkabírásával kihozta a maximumot a korábbi kampányokban gyakran csak szerencsétlenkedő demokratákból. Beleszólása volt a jelöltek kiválasztásába, kérlelhetetlenül hajtotta az adománygyűjtést, és stratégiája egyik fő eleme a republikánus ellenfelek támadása, vagyis a negatív kampány volt.

Személyiségére jellemző, hogy a cikk szerint a politikust még a saját anyja is csak Rahmbónak hívja, és gyakran emlegetik azt a (valós) történetet is, hogy egyszer maffiafilmeket idézve, döglött halat küldött egy közvélemény-kutatónak, akivel elégedetlen volt. A napi rendszerességgel sportoló, 49 éves Emanuel durva stílusára csak ráerősít, hogy jobb kezén középső ujjának fele hiányzik. 1977-ben, közvetlenül a középiskola befejezése előtt sérült meg az ujja annak a gyorsétteremnek a konyháján, ahol dolgozott, de a baleset ellenére is elment a ballagási bálra, amelynek része volt a Michigan-tóban való úszás is. Ennek során elfertőzödött a sebe, és végül az orvosok úgy döntöttek, hogy levágják az ujjának egy részét. Anyja a Chicago Tribune újságírójának azt mondta, hogy az eset nagyon megviselte Emanuelt, azóta azonban kiheverhette, ideges pillanataiban ugyanis előszeretettel mutat be másoknak félbevágott ujjával.

Közös vacsorák Obamával

Obama nemcsak politikai tapasztalata miatt választotta Emanuelt a kabinetfőnöki posztra. Mindketten Chicagóban éltek egészen mostanáig, és politikai tevékenységük is oda kötődött: Obama Illinois állam egyik szenátori helyét nyerte el még 2004-ben, Emanuel pedig Chicago egyik északi körzetét képviselte a szövetségi törvényhozában 2002 óta. Kettejük kapcsolata ugyanakkor csak részben politikai - válaszolta az [origo] kérdésére Naftali Bendavid, aki könyvet írt (The Thumpin': How Rahm Emanuel and the Democrats Learned to Be Ruthless and Ended the Republican Revolution címmel) Emanuel tevékenységéről. "Mindkettejük csillaga régóta emelkedett a chicagói demokrata körökben. A viszonyuk azonban túlmegy ezen. Barátok és évek óta járnak együtt vacsorázni" - fogalmazott a jelenleg a Wall Street Journalnél dolgozó újságíró, emlékeztetve arra, hogy Obama legbizalmasabb tanácsadója, David Axelrod közeli barátja Emanuelnek is.

Figyeli a főnökét

Az új elnök és kabinetfőnöke között nem szokásos főnök-beosztott viszony van, amit jól illusztrál egy januári jelenet, amelyről a New York Times számolt be vasárnap megjelent cikkében. Obama a képviselőház elnökével, Nancy Pelosival és más törvényhozókkal folytatott megbeszélést, amikor a jelenlévő kabinetfőnök elkezdte ropogtatni egyik ujjpercét. Az elnök jelezte, hogy idegesítőnek tartja a zajt, mire Emanuel a főnöke bal füléhez emelte ujját, és - ahogy a New York Times fogalmaz - "egy idegesítő kistestvér" módjára roppantgatott még párat. A lap szerint ez az epizód is jelzi, hogy igazak lehetnek a hírek a kabinetfőnök pimaszságáról, és arról, hogy kifejezetten magabiztosan érzi magát új pozíciójában.

Csatorna az elnökhöz

Igaz, a kezdetben hezitáló Emanuel eleve csak akkor vállalta el a munkát, amikor Obama biztosította róla, hogy gyakorlatilag második ember lesz belőle a Fehér Házban, és jobbkezének fogja tekinteni - írta a New York Times egy a megbeszéléseket ismerő névtelen forrásra hivatkozva. Ennek a megállapodásnak is szólhat az, hogy a Newsweek már be is válogatta Emanuelt az ötven embert magában foglaló "globális elitbe". Nem mintha a kabinetfőnökség nem lenne már önmagában is az egyik legbefolyásosabb pozíció az amerikai politikai berendezkedésben. Súlyát az adja, hogy gyakorlatilag a kabinetfőnök az, akin keresztül el lehet jutni az elnökhöz, ő az egyik legfontosabb csatorna a törvényhozás és a minisztériumok, állami hivatalok felé.

A poszt egyik legismertebb betöltője H. R. Haldeman volt, aki Richard Nixon elnök mellett tevékenykedett. Haldeman meghatározó szerepet játszott a Watergate-botrányban, de főnökét még azon a tárgyaláson is védelmezte, amely az ő börtönbe zárásával végződött. "Haldeman volt Nixon nélkülözhetetlen embere. (...) 'berlini falat' húzott fel az elnök köré, és néhány kiválasztottól eltekintve távol tartott tőle mindenkit" - írja Robert Dallek a Nixon és külügyminisztere, Henry Kissinger kapcsolatáról szóló könyvében. Dallek szerint a kabinetfőnök a hét minden napján és a nap 24 órájában elérhető volt az elnök számára, de ehhez képest furcsa módon kapcsolatuk csak a munkára szorítkozott, és "Nixon például semmit sem tudott Haldeman négy gyermekéről".

Bush és Card - nehéz volt az elválás

Ennél szorosabb, családi jellegű volt a viszony az előző elnök, George W. Bush és első kabinetfőnöke, Andrew Card között. Kettejük kapcsolatának erősségét legjobban talán az illusztrálja, hogy mennyire nehezen váltak meg egymástól. Card már Bush 2004-es újraválasztásakor felajánlotta a politikai irányváltásra készülő elnöknek a lemondását, ő azonban hallani sem akart róla. Amikor a kabinetfőnök egy beszélgetésükön előhúzott egy listát a lehetséges utódokról, akkor például Bush faképnél akarta hagyni és csak Card kérlelésére maradt a szobában - derül ki Bob Woodward amerikai újságíró State of Denial című könyvéből. Bush végül csak 2006 tavaszán szánta el magát arra, hogy elengedje közvetlen munkatársát, és a könyv szerint még Card volt az, akinek meg kellett vigasztalnia a döntés miatt szomorkodó főnökét.

"Nemcsak üvöltözik állandóan"

A politika megújítását ígérő új demokrata elnök persze nem feltétlenül republikánus elődeihez fog visszanyúlni a munkaszervezést illetően, de a múltbeli példák azért szolgálhatnak tanulságokkal Obama és Emanuel számára is. A kabinetfőnökség például nyilvánvalóan nem tartozik a nyugdíjas állások közé. Hatalmas igénybevétellel jár, állandóan készenlétben kell lenni, ami még a legstrapabíróbb embereket is kikészítheti, így egy elnök rendszerint több kabinetfőnököt is el szokott fogyasztani. A szokásos teher mellett Obama számára ráadásul kihívást jelent az is, hogy kérdés, vajon mennyire lesz elfogadott ember az eddig igencsak megosztó Emanuel mindazok szemében, akikkel együtt kell dolgoznia.

Durva stílusa miatt az új kabinetfőnök még a saját párttársai között sem örvend általános népszerűségnek, a republikánusok körében pedig tömegesen gyűjtött magának ellenségeket (bár akadnak szövetségesei ott is). Obamát emiatt érték is olyan támadások, hogy Emanuel kiválasztása ellentmond saját korábbi ígéretének, miszerint a rivális oldallal együttműködve akar politizálni. Márpedig ennek a célnak az elérésében nyilván nem segít az, hogy olyan kabinetfőnököt választott magának, aki egyszer kijelentette, hogy nem született még olyan republikánus, aki ne lenne mocskos, a 2006-os törvényhozási választáson aratott demokrata győzelmet pedig azzal a kiáltással üdvözölte, hogy a republikánusok "megbaszhatják magukat".

Visszafogottságra törekszik - Emanuel az elnöki beiktatáson

A képet árnyalja ugyanakkor az, hogy Emanuel nem egyenlő azzal a durva figurával, akinek a képe kirajzolódott a sajtóban. "Emanuel tapintatlansága, erélyessége és agresszivitása nincs eltúlozva. Másrészt azonban bonyolult ember, aki megtanulta külön-külön használni ezeket az adottságokat. Nemcsak üvöltözik állandóan, mert azzal nem sokat tudna elérni" - közölte kérdésünkre Naftali Bendavid, aki a 2006-os törvényhozási kampányban testközelből figyelte a politikus tevékenységét.

Vannak arra utaló jelek is, hogy Emanuel igyekszik visszafogni magát, és szívélyes viszonyra törekszik a demokrata és republikánus kongresszusi tagokkal egyaránt. Gondoskodott például arról, hogy eljusson hozzájuk személyes, közvetlen mobiltelefonos elérhetősége, ezzel is bizonyítva nyitottságát és együttműködési készségét. Bendavid szerint Emanuel már a kongresszusba való 2002-es bekerülésekor is jóval visszafogottabb és érettebb volt korábbi önmagához képest, még ha a többség ezt nem is vette észre, és továbbra is "keménynek, szabadszájúnak, durvának" tartotta. "Most, hogy része egy kormányzatnak, amelyet egy olyan elnök vezet, aki a civilizált stílust és a pártok közötti együttműködést hangsúlyozza, szerintem még inkább tompítani fogja harcias ösztöneit" - fogalmazott Bendavid, de hozzátette azt is: "Nem hiszem ugyanakkor, hogy a győzelemre és a sikerre való erős éhségét elfojtaná."