Szabad kézzel a legnagyobb demokrácia élén

A Gandhi-dinasztia öt évvel ezelőtt még hindiül is alig beszélő tagja fordított az indiai politikán - pártja, élén egy oxfordi végzettségű közgazdásszal, kellemetlen koalíciós partnerek nélkül irányíthatja a világ legnagyobb demokráciáját. Háromszázmillió mélyszegény, elszabaduló büdzséhiány és zűrös szomszédok - ezekkel kell szembenéznie az új kormányak.

Ki nyerte az indiai választást?

A választást a kormányon lévő Konresszus Párt meglepően nagy fölénnyel nyerte, a párt utóbbi huszonöt évének legjobb eredményét érte el a világ legnépesebb demokratikus berendezkedésű országában. Az indiai parlament 543 helyéből 205-öt szereztek meg. Ez azt jelenti, hogy nem kell koalíciót kötniük több kis párttal, többek között a kommunistákkal, akikkel szemben eddig sok kompromisszumra kényszerültek, hogy fenn tudják tartani az ország kormányozhatóságát. (A Times of India a választás másnapján "Szabad kezet kapott a Kongresszus" főcímmel jelent meg.) A párt élén Sonia Gandhi, az 1991-ben meggyilkolt egykori miniszterelnök özvegye áll. Nem ő volt ugyanakkor a kormányfő az előző ciklusban, és nem ő lesz a következőben sem: a poszton Manmohan Szigh szikh közgazdász áll.

Miért nem a pártelnök a kormányfő?

A 2004-es választási győzelem után a Kongresszus Párt és koalíciós partnerei egységesen választották meg kormányfő-jelöltnek a Gandhi-dinasztia Olaszországban született leszármazottját. Az ellenzék azonban rögtön támadásba lendült, hogy Indiának nem lehet külföldön született vezetője, a kialakult politikai hisztériában pedig még az is felmerült, hogy a hadsereg vezetője nem lesz köteles engedelmeskedni a miniszterelnöknek. (Később világossá vált, nincs ilyen indiai törvény.) Sonia Gandhi végül visszalépett, és Manmohan Singhet jelölte kormányfőnek. A mostani kampányban kiderült, ez volt a lehető legjobb lépés - az öt éve még hindiül is törve beszélő, az indiai környezetben idegenül mozgó asszony mára sokkal inkább bölcs vezetőnek tűnik az indiaiak szemében, aki saját ambícióit is hajlandó félretenni az ország érdekében. A szereposztás alapján Sonia Gandhi vívja a politikai csatákat, hogy az oxfordi végzetstégű Szighnek csak szakmai kérdésekkel kelljen foglalkoznia.

Miért nyert ilyen nagy arányban a Kongresszus Párt?

A New York Times az egyik legfontosabb tényezőnek tartja, hogy az előbb leírtak miatt Sonia Gandhi hiteles vezető lett - amihez természetesen az Indiában mindig különlegesnek ható Gandhi név ereje is kellett. Ennél is fontosabb azonban a gazdasági siker. Az indiai gazdaság az utóbbi években évi 8-9 százalékkal nőtt. A robosztus gazdasági növekedés miatt megnövekedett bevételekből pedig a vidéki szegény lakosság is profitált - egészségügyi, oktatási- és közmunkaprogramokat is indítottak. Még az Indián belül is szegénynek számító északkeleti Bihar tartományban is érezték a fellendülést, ahol jelentősen csökkent az írástudatlanság, nőtt az iskolába járók aránya és még a rendkívüli alacsony fizetések is az előző ciklus alatt. Az egyre szélesebb indiai középosztály is profitált a fellendülésből. Hozzájárult a győzelemhez az is, hogy a nacionalista ellenzéki Bharatiya Janata párt szinte végig megosztó kampányt folytatott, és szinte minden elemzés kiemeli, hogy ez komoly hiba volt - a választáson ugyanis India egyértelműen középre szavazott.

Indiát nem is érinti a válság?

Természetesen Indiát is elérte a válság, de India esetében ez makroszinten azt jelenti, hogy az IMF idén 5,1 százalékos növekedésre számít. Ettől függetlenül továbbra is 300 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, vagyis nap 1 dollárnál kevesebb pénzből, és idén már a makroszámok sem lesznek olyan impozánsak - a 2009-es költségvetési hiány már 11 százalékos lehet. A kérdés az, hogyan kezeli ezt a kormány, most már anélkül, hogy koalíciós partnerek kötnék meg.

Mit várnak az indiaiak a kormánytól?

A Kongresszus Párt két legfontosabb kampányígérete az oktatás kiterjesztése és fejlesztése valamint a szegénység elleni küzdelem volt. Meg akarják reformálni az oktatás minden szintjét az írástudatlanság felszámolásától a felsőoktatásig. A vidéki szegény indiaiaknak Gandhi további közmunkaprogramokat és élelmiszertámogatást ígért. Ezek, valamint az éhezés felszámolása mind olyan területek, ahol valóban van esély előrelépésre, hiszen népszerű reformok lennének, így az ellenzékkel sem kéne konfrontálódni.

És meg tudják ezeket valósítani?

Arról persze szó sincs, hogy minden egy csapásra megoldódna Indiában. Rossz válaszokat könnyen lehet adni - írja az Economist. Ilyen rossz válasz lenne például, ha a költségvetési hiány kordában tartsa miatt visszafognák a beruházásokat. Jobb megoldás lenne ugyanakkor az olaj és műtrágya ártámogatások csökkentése - ezeket ugyanis jellemzően amúgy is a gazdagabbak veszik igénybe, sokba is kerülnek az államnak és függővé is teszik az országot az olajimporttól, ami újabb olajár-csúcsok esetén súlyos válságot okozhat. Az Economist kételkedik abban, hogy igazán nagyszabású reformokat hajt végre a kormány. Azzal pedig, hogy baloldali koalíciós partnereik már nem szólhatnak bele az ügyekbe, lehetővé válik, hogy megemeljék a külföldi befektetések megengedett maximális arányát a biztosítási piacon és liberalizálják a nyugdíjpiacot is - írja a Washinton Post.

Pakisztánban háború készül, Sri Lankán sem nyugodt a helyzet. Mihez kezd a szomszédokkal India?

India ezzel a választással is bizonyította, hogy van egy nagyjából stabil ország a térségben. Bár a Washington Post szerint békekötés nem várható, óvatos nyitás elképzelhető Pakisztán felé, mert a választáson jelentősen meggyengült nacionalista ellenzék már nem tudja az eddigi erővel kritizálni puhaságáért a kormányt. Singh korábban azt mondta, addig nem tesz lépéseket Pakisztán felé, amíg az nem tesz valamit a tavalyi mumbai terrormerényletek mögött álló csoport ellen. Asif Ali Zardari pakisztáni elnök azt mondta, készen áll az együttműködésre Indiával.