Lemondott Eszfandiar Rahim Masaje iráni első alelnök, akinek a távozását Ali Hamenei, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője követelte Mahmúd Ahmadinezsád elnöktől - jelentették az iráni hírügynökségek Motadzsba Szamare Hasemira, az államfő tanácsadójára hivatkozva.
Masaje július 17-i kinevezése általános felháborodást váltott ki a konzervatívok körében. Azt vetették az új első alelnök szemére, hogy 2008 júliusában a hivatalos teheráni politikával ellentétesen azt mondta: Irán "az amerikai nép és az izraeli nép barátja".
Masaje, akinek lánya az iráni elnök fiának a felesége, Hasemi szerint önként mondott le a tisztségről. Masaje korábban is a 12 iráni alelnök egyike volt, aki e tisztségében a turizmusért felelt. Ahmadinezsád heteken át ellenállt a rokona menesztését célzó nyomásnak.