A csapdákat kerülgeti Blair ismeretlen örököse

Gyakorlatiasság és elvhűség között őrlődik David Cameron brit konzervatív pártelnök. Pártja gyakorlatilag már most megnyerte a jövő tavasszal esedékes választást, a szavazók többsége azonban nem ismeri igazán, csak elege van Nagy-Britannia munkáspárti kormányából. Cameron csütörtökön nagy beszéddel indítja pártját a győzelem felé, de az odáig tartó út tartogat még pár buktatót.

Több mint 12 év ellenzéki szerep után készül visszatérni kormányzati pozícióba a brit Konzervatív Párt. 1997-ben adták át a kormányzást az akkor még Tony Blair vezette Munkáspártnak. Utóbbi három cikluson át őrizte hatalmát, de mostanra - Blair távozása után többek között az ígéretektől elmaradó politikája, a gazdasági válság hatásai, illetve a képviselők költségtérítési botránya miatt - kifulladt.

"Barátaim, ez a hét az, amikor nem csak hagyjuk, hogy elveszítse a választásokat Munkáspárt, hanem megmutatjuk, hogy rászolgáltunk, hogy kiálljunk és győzzünk" - mondta Cameron hétfőn pártja Manchesterben tartott konferenciájának kezdetén. Igyekezett visszafogni a párttagok körében eluralkodó túlzott önbizalmat, a biztos győzelem tudatát.

80 éves rekord

A parlamenti többség megszerzéséhez legalább 8 százalékos előny kell a jövő tavasszal esedékes választásokon. Ekkora különbséggel 1931 óta nem tudtak nyerni a konzervatívok, de a legutóbbi felmérések szerint két számjegyű előnyük van. A Populus által készített, a Times által kedden közzétett szeptember eleji közvélemény-kutatás szerint a szavazók 41 százaléka támogatja a konzervatívokat, 27 százaléka a Munkáspártot.

Kiderült azonban az is, hogy sokan elsősorban azért szavaznának Cameronékra, mert elégedetlenek a jelenleg kormányzó Munkáspárttal. A konzervatívokat támogatóknak csak 32 százaléka szavazna a pártra szimpátiából.

"Ismeretlen tényező"

Ezért van különösen nagy jelentősége a hétfőn kezdődött konferenciának, ahol a párt vezetői és elnöke - a remények szerint - felvázolják politikájukat, amit követni kívánnak, ha kormányra kerülnek. A Telegraph szerint a pártelnök csütörtökre ígért programbeszéde döntő lesz, mivel az emberek többsége egyelőre nem tudja biztosan, kire, milyen politikára voksol majd, ha a Munkáspárt ellen a konzervatívokra szavaz.

"Megtisztította a tory márkanevet, liberális irányba tolta és megválaszthatóvá tette a pártot. A nagyközönség számára azonban még mindig ismeretlen tényező" - mondta a Financial Timesnak a pártelnökről egyik korábbi oxfordi tanára.

Több olyan politikai problémával is küzd azonban Nagy-Britannia, amelyeken keresztül Cameron megmutathatja, milyen kormányfő lesz majd belőle. Az egyik az Európai Unió, pontosabban a lisszaboni szerződés. Cameron egy euroszkeptikus pártot vezet, maga is sokat kritizálta az EU-tagokat szorosabb szövetségbe kényszerítő szerződést, és korábban megígérte, hogy ha kormányra kerül, népszavazásra bocsátja a lisszaboni szerződést - ha azt addig nem ratifikálja az összes tagállam.

Őrlődik

Számításait azonban keresztülhúzták az írek, akik másodjára jóváhagyták az egyezmény ratifikálását (erről bővebben itt olvashat), és várhatóan a még hezitáló Lengyel- és Csehország is rábólint majd. Így pedig várhatóan már régen életbe lép, mire a konzervatívok kiírhatnák a róla szóló népszavazást.

Cameronnak most két választása van: vagy az EU-val kerül szembe, ha elszabotálja a brit parlament által tavaly nyáron már ratifikált szerződést, vagy együttműködik az EU-val, de akkor saját pártjával kerül szembe. Közeli munkatársai is elismerik, hogy a pártelnök a pragmatizmus és az elvhűség között őrlődik - írja a Financial Times.

Erre utal az is, hogy hétfőn előre nem tervezett beszédet intézett a pártkonferencia résztvevőihez. "Ne ez a hét legyen az, amikor magunkhoz beszélünk. Legyen ez a hét, amikor az országhoz szólunk" - igyekezett elhessegetni a témát, miután több árnyékminisztere (az ellenzéki párt egy-egy fontos szakterületért felelős politikusai) is felvetette a szerződésről szóló népszavazás kérdését.

Blair örököse?

A brit lap szerint Cameronnak azzal is meg kell küzdenie, hogy a szavazók többségétől nagyon eltérő közegből származik. Elitiskolákba járt, a régi Anglia hagyományai szerint nevelkedett, kezdő politikusi tapasztalatait az utolsó konzervatív kormányban szerezte.

Amikor 2005-ben 39 évesen pártelnök lett, a BBC szerint állítólag azzal viccelt, hogy ő lesz - a pártját 18 év kihagyás után kormányra juttató és három ciklusban is győzelemre vezető, emiatt sokáig a baloldal fenegyerekének nevezett - Tony Blair örököse.

A régi, főleg a bűnözésről, a bevándorlókról és az Európáról szóló konzervatív üzenetek helyett progresszív politikát követett, a környezetvédelmet, a közszolgáltatások színvonalát, a közkiadások visszafogásával elérhető adócsökkentést állította a középpontba.

A gazdasági válság miatt most a szigorú költségvetési politikára koncentrál a brit kormány, és a Telegraph szerint a konzervatívok a megszorításokban néha túlzásokba esnek: nem lesz szükség olyan mértékű megszorításokra és szigorra, mint amivel fenyegetnek. Kedden például a pártkonferencián George Osborne árnyék-pénzügyminiszter bejelentette, hogy a korábban tervezettnél nyolc évvel hamarabb, már 2016-ban 66 évre emelnék a férfiak nyugdíjkorhatárát.