Lassan enged a meg nem értett zseni

A lisszaboni szerződés ratifikálásának elodázásával az egész Európai Uniót sakkban tartja a cseh rendszerváltás ikonjából vitatott politikai vezetővé vált Václav Klaus. A bársonyos forradalom egykori egyetlen nyugatias minisztere egy kommunista besúgó szerint olyan volt, mint egy zseni, egy prágai politológus szerint azonban mára olyan lett, mint egy keleti despota: mindenkinél jobban tudja az igazságot, csak épp nincs elég hatalma, hogy ezt rá is erőltesse másokra.

"A vonat olyan gyors és olyan távol van már, hogy talán már nem lehetséges visszafordítani, jóllehet néhányan azt kívánjuk, bárcsak megtehetnénk" - mondta szombaton a cseh Lidove Noviny-ban Václav Klaus cseh államfő a lisszaboni szerződésről. Még ha életbe is lép, "azzal nem lesz vége a történelemnek" - jelentette ki. Klaus eddig makacsul ellenállt az EU megreformálását szolgáló szerződés aláírásának, pedig október 10-én a korábban szintén makacskodó lengyel köztársasági elnök is rábólintott. (A lisszaboni szerződésről korábbi cikkünkben részletesen is olvashat.)

Klaus - hiába ígérte, hogy ha az írek elfogadják, akkor ő is aláírja a szerződést - másodjára is visszaküldette a dokumentumot ratifikáló - a cseh parlament két háza által elfogadott - törvényt az azt már egyszer jóváhagyó alkotmánybíróságnak (Az írek népszavazásáról itt talál részleteket). Azt követelte, hogy tegyenek kivételt a szerződésben lévő európai jogok chartájában, hogy a II. világháborút követően kitelepített csehszlovákiai németek egykor elkobzott ingatlanjaikra vonatkozó igényeit csak helyi bíróságok bírálhassák el.

Szombaton azonban már arról beszélt, hogy nem feltétlenül szükséges újra ratifikálni a jelenlegi szerződést, és az általa követelt kitétel bekerülhet akár a következő szerződésbe, amelyet az összes tagállamnak ratifikálnia kell majd. Ilyen lehet például a csatlakozási tárgyalásokat várhatóan jövőre lezáró horvátok majdani uniós csatlakozási szerződése.

"Nem azt mondta, hogy aláírja" - jelezte aggodalmát a Bloomberg hírügynökségnek az Európai Bizottság egyik szóvivője, a cseh államfő szavai mégis arra utalnak, hajlik a beleegyezésre.

A megtört határozottság

Nem ez lenne az első alkalom, hogy Klaus megváltoztatja nézeteit egy jelentős kérdésben. 1997-ben például kormányfőként még ő írta alá a cseh-német második világháborús megbékélési nyilatkozatot, amelyért cserébe Németország - egyebek mellett - támogatta Csehország uniós csatlakozását.

A magát rendszeresen kommunista-ellenesnek valló Klaus pártja 2002-es választási veresége után lemondott pártelnöki tisztéről, és a következő évben sikerrel választatta meg magát államfőnek hajszálnyi előnnyel (142 voksot kapott a 281-ből), a kommunista párt támogatásával - onnantól kezdve nem tartotta többé magát antikommunistának, mindössze annyit mondott: "nem kommunista". Abba is beleegyezett, hogy az államfői fogadásokon az azoktól elődje, Václav Havel által eltiltott cseh kommunisták is részt vegyenek.

Ellentmondásosak saját maga által liberálisnak vallott nézetei is. Míg a klímaváltozás elleni harcot hirdető környezetvédelmi mozgalmakat azzal támadja, hogy eszméjük "mai világunk legfeltűnőbb liberalizmusellenes, populista ideológiája, ami csak a nácizmushoz vagy a kommunizmushoz hasonlítható", ő maga már nem annyira liberális egyes kérdésekben. 2006-ban például megvétózta a melegek élettársi kapcsolatáról szóló törvényt, amit a cseh parlament úgy fogadott el, hogy felülbírálta államfői vétóját.

Ikon

Pedig Klaus az egyik legfontosabb szereplője Csehország rendszerváltás utáni politikai életének - írja róla az amerikai Foreign Policy magazin -, jóllehet sok vitája miatt ikonikus státusza egyre tragikusabb irányba hajlik: Európában teljesen elszigetelődött, sok uniós politikus egyszerűen kerüli.

Amikor 1989-ben - kissé megkésve - csatlakozott a demokratikus cseh ellenzékhez, nem csak a távozó kommunista elitnél, de az ellenzéknél is nyugatiasabb volt. Míg lomposan öltözött társai söröskorsók mellett tárgyaltak füstös kocsmákban a politikáról, ő ásványvizet ivott, és menő öltönyökben feszített. Az 1968-as bevonulás előtti nyitottabb időkben Olaszországban és az USA-ban is közgazdaságtant hallgató Klaus kapóra jött Haveléknek, akik olyan szakembert kerestek, akinek van valami fogalma a nem marxista elvű gazdaságról.

Ő lett a rendszerváltás utáni első pénzügyminiszter, aki azzal büszkélkedhet, hogy az egykori kommunista blokk országi közül neki sikerült a legsimábban levezényelni az átmenetet a kapitalizmusba. Ő volt az is, aki a nyugati országokra jellemző pártalapú politizálást preferálta, a cseh rendszerváltókkal szemben, akik mozgalmi keretekben gondolkodtak. Hamar szakított is velük, 1991-ben saját pártot alapított.

Főszerepet játszott Csehszlovákia felbomlásában. Bár az akkori választásokon győztes Klaus, és a szlovák Vladimir Meciar úgy döntött erről, hogy nem kérdezték meg az embereket, a sokak által csak bársonyos válásként emlegetett 1992-es szétválás simán ment, Klausból pedig cseh miniszterelnök lett.

A makacs tagadó

Ekkor mutatkoztak meg az első ellentmondások politikai üzenetei és tettei között. Míg saját magát klasszikus neoliberális színben próbálta feltűntetni - íróasztalán tartotta állítólag Margaret Thatcher korábbi konzervatív brit miniszterelnök arcképét -, a valóságban igyekezett megőrizni az állam gazdasági befolyását, és próbálta a legfontosabb cseh vállalatokat állami kézben tartani. Eközben az általa levezényelt privatizáció tele volt homályos ügyeletekkel és korrupció árnya vetült rá.

A korrupciós botrányok, pártfinanszírozási ügyek, a cseh gazdaság lelassulása miatt egy évvel újraválasztása után, 1997-ben távoznia kellett a miniszterelnöki posztról. Elvesztette reformista hangját, nacionalista, az Európai Unióval ellenkező, és populista politikára váltott - pedig a csatlakozási folyamatot elindító első dokumentumokat 1995-ben még ő írta alá.

Ez sem volt azonban elegendő, hogy újraválasztassa magát kormányfőnek, 2002-ben az elbukott választások után lemondott pártelnöki posztjáról, de sikerült államfővé választatnia magát. A cseh elnök javarészt ceremoniális szerepével azonban nem volt elégedett, próbálta tágítani hatáskörének alkotmányos kereteit: elutasította az igazságügyi minisztérium által kijelölt bírák kinevezését, visszadobott nemzetközi szerződéseket, számos törvényt megvétózott ideológiai alapon.

Igyekezett minden lehetőséget megragadni, hogy uralja a közéletet. Kikelt a civil szervezetek ellen, amelyek szerinte úgy követelnek politikai befolyást a társadalom felett, hogy soha senki nem szavazott rájuk választásokon. Az emberi jogokért és a környezetvédelemért küzdők eszméit totalitárius ideológiának bélyegezte. "Ez nem tudományos vita, ez politikai vita. A társadalmat akarják megváltoztatni, nem a klímát, ez teljesen nyilvánvaló" - mondta a klímaváltozás ellen küzdőkről egy BBC-nek adott interjúban. Újra és újra összecsapott az igazságszolgáltatással, amelyet csak a "bírák zsarnokságának" nevezett.

Nem leplezte nőügyeit sem. A sajtó az amúgy nős, kétgyermekes, ötunokás nagyapa három hódítását is jegyzi: egytől egyig huszonéves, többnyire az elnöki repülőgépen szolgáló stewardessekkel kezdett ki. Legutóbb idén tavasszal. Egyes feltételezések szerint ugyanakkor maga terjesztette ezeket pletykákat.

Meg nem értett zseni

Folyamatosan kritizálta az Európai Uniót - amelynek zászlaja nem lenghet a prágai várban található hivatalán - és az euró övezethez való csatlakozást. Az euróról 1999-ben azt mondta, azért akarják bevezetni, mert az "EU-hivatalnokok, akik Velencében reggeliznek, Párizsban ebédelnek, és Koppenhágában vacsoráznak... nem szeretnének egy nap alatt háromszor pénzt váltani."

"Úgy viselkedik, mint egy keleti despota. A parlament két háza, az alkotmánybíróság és 27 ország kormánya támogatja a lisszaboni szerződést. De azoknak, akik 500 millió embert képviselnek, nincs igazuk, csak neki. Tényleg azt hiszi, hogy kizárólag ő van az igazság birtokában" - mondta róla Jiri Prehe prágai politológus a Guradiannak.

Makacssága, és véleményének hangoztatása néha már az arrogancia szintjét is megütő önbizalmából fakad a BBC szerint. "Olyan, mint egy meg nem értett zseni" - írta róla állítólag még a rendszerváltás előtt egy besúgó, aki részt vett egy Klaus által a szabadpiacról szervezett szemináriumon.