Tizenegy év börtönre ítélték államellenes felforgatás vádjával Kínában Liu Hsziao-pót (Liu Xiaobo), az ország egyik legismertebb ellenzéki személyiségét. Erről a férfi ügyvédje számolt be pénteken. Az ügyvéd szerint védencét azért helyezték vád alá december elején, mert bíráló esszéket írt és publikált a Kínai Kommunista Pártról, és tavaly ő volt a kezdeményezője a demokratikus reformokat - egyebek között az emberi jogokat szavatoló alkotmányt - követelő Charta 2008 elnevezésű kiáltványnak. A kiáltványt több mint háromszázan, köztük vezető értelmiségiek írták alá. Az 53 éves Liu a Tienanmen téri 1989-es, diákok vezette demokráciát követelő megmozdulások egyik veteránja.
A volt pekingi egyetemi professzor elleni per miatt az Egyesült Államok, az Európai Unió, számos más ország és emberi jogi szervezet is tiltakozott. Azt követelték, hogy helyezzék szabadlábra. Peking ezt a kínai belügyekbe való beavatkozásnak minősítette.
A pekingi bíróságon szerdán tartották a tárgyalást, a per alig két óráig tartott, de nem enegedtek be sem diplomatékat, sem a sajtót. Az ítéletet pénteken hirdették ki. A BBC szerint Liu elítélése jelzi, hogy a kínai vezetés senkitől nem tűri el, hogy mekérdőjelezze a hatalmát. Az Amnesty International nemzetközi jögvédői szerint Kínában 2003 óta nem szabtak ki ilyen súlyos ítéletet államellenes felforgatás vádja miatt.