Castróval is dacolt a kubai dohány ráncos keresztapja

Királyokkal parolázott, popsztárok kértek tőle autogramot, és még Fidel Castróval is dacolt a hétvégén elhunyt Alejandro Robaina. A kubai dohány keresztapja soha nem hordott rövid ujjú inget vagy fűző nélküli cipőt, mégis csak alázatos földművesnek tartotta magát, akinek egy célja volt, hogy tovább örökítse a hagyományos dohánytermelés csínját-bínját.

"Szeretned kell a földet, és törődnöd vele. Ahogy a dohány nő, elkezd hozzád beszélni, megmondja, mit tegyél, csak hallgatnod kell" - vallotta Alejandro Robaina kubai dohánytermelő, a kubai szivarok hétvégén elhunyt utazó nagykövete. A Kuba leghíresebb dohánytermő vidékén elterülő 16 hektáros ültetvényén szövetsátrak árnyékában finom, a leghíresebb és legkeresettebb kubai szivarok burkolóleveleit termelő Robaina az egyetlen kubai, akiről életében szivarmárkát neveztek el, a Vegas Robainát.

Az 1919-ben született Robaina gyerekkorától kezdve szívta magába a dohánytermesztés és a szivarok szeretetét képletesen és a gyakorlatban egyaránt. Generációk óta dohányt termelő családba született, Kanári-szigetekről származó felmenői az 1840-es évek közepétől kezdve termelnek folyamatosan dohányt Kubában. Alejandro kilencévesen kezdett szivarozni úgy, hogy minden reggel segített apjának megsodorni néhány szivart a munkásoknak, de egyet mindig eldugott magának. Az első nagyon fejbe csapta - vallotta tavaly februárban a Cubanow.net portálnak adott interjújában.

Dacolt Castróval

Kitartóan küzdött, hogy apja nyomába érjen, aki már 1952-ben elnyerte a legjobb kubai dohánytermelő címét. Hírneve révén még magával Fidel Castróval is dacolni mert a kubai forradalom 1959-es győzelme után, az államosítások idején. Saját bevallása szerint visszautasította, hogy államosítsák az ő dohányültetvényeit és a térségbelieket - Pinar del Río - , azzal érvelve, hogy hagyják csak meg a földeket azok kezében, akik a legjobban tudják, hogyan kell dohányt termelni.

Állítólag személyesen győzte meg a kubai vezetőt arról, hogy az állami földet visszabérelhessék a családi dohánytermelő vállalkozások. "Azt akarta, hogy lépjek be a szövetkezetbe, és azt válaszoltam, nem, inkább továbbra is a családommal dolgozom" - mondta 2006-ban a Cigar Aficionado magazinnak adott interjújában. Végül hagyták békén termelni, de a termést az államnak kellett adnia. A híres térségben a legtöbb dohányültetvény jelenleg magánkézben van.

Lada volt a jutalma

Hírneve azonban soha nem szállt a fejébe, hiába nyerte le az 1990-es években a legjobb kubai dohánytermelő címét, és utazta be a világot, mint a kubai szivarmonopólium, az Habanos SA nagykövete. Hiába kért tőle autogramot Sting János Károly spanyol király egyik fogadásán, és hiába csak a tehetősek engedhetik meg maguknak az általa termelt levelekbe sodort szivarokat, saját bevallása szerint az egyszerű emberek között érezte jól magát, és mindig többre értékelte a kivívott tiszteletet, mint a hírnevet.

Utóbbira nem is vágyott soha, első álma az volt, hogy vehessen magának egy lovat, majd egy biciklit, később egy kis dzsipet szeretett volna, és lett is egy Mercuryja, majd egy Plymouthja. Egészen addig azt használta, amíg Fidel Castrótól nem kapott kiváló munkájáért ajándékba egy Ladát - derült ki a Cubanow.net interjújából. Mindig elegánsan járt, soha nem viselt rövid ujjú inget, fűző nélküli cipőt és alsógatyát (mert szorította).

Csak a dohánylevél

Fő mozgatórugója mindig a dohánytermelés volt, a róla elnevezett szivarmárka többek szerint megkérdőjelezhető minőségére vonatkozó kérdéseket kikerülte (neves szivarszakértők hiányolják belőle az általa termelt, a legfinomabb kubai szivarokhoz használt burkolólevelek aromáját, "nem csak a kinézete, a füstje is nyers" írta a márkáról a Cigar Aficionado magazin egyik szakírója), számára a dohánytermelés mindig fontosabb volt.

Unokája, az ültetvény irányítását az utóbbi években átvevő Hiroshi szerint még idős korában is mindig képes volt tanulni, és nyitott volt az újításokra az ültetvényen. Sokat dolgozott azon, hogy utódjainak átadja a dohánytermelés csínját-bínját (öt gyereke, tíz unokája és 12 dédunokája gyászolja).

120 évig akart élni

Egészségének romlásával egyre kevesebbet utazott, de mindig szívesen fogadta a vendégeket a szivarrajongók kegyhelyévé váló ültetvényén, ahol saját maga vágta és gyújtotta meg látogatói számára a nemes szivarokat. A BBC-n közzétett halálhíréhez több olyan olvasó is hozzászólásokat fűzött, akik személyesen találkoztak vele. Többen emlegették közvetlenségét és szerénységét. Arra a kérdésre, hogy miként szeretné, ha az emberek emlékeznének rá, a Cubanow.net-nek azt válaszolta: alázatos földműves.

"120 évig akarok élni, mert olyan nagy családom van, és olyan sok barátom, hogy tovább akarok élni, hogy meglássam, mi lesz belőlük" - mondta Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e ezt összeegyeztetetlennek a szivarozás káros hatásaival, azt válaszolta, a kubai szivarokat természetes módszerekkel, kézzel készítik, a fiataloknak inkább azokat kellene szívniuk, nem cigarettát vagy marihuanát.

Alig egy hónappal 91.születésnapja után halt meg rákban, a kubai San Luís közelében fekvő ültetvényén.