Az arrogancia és Obama végét hirdeti a republikánusok új csillaga

Vágólapra másolva!
Eric Cantornak nincs könnyű dolga. Az amerikai képviselőház republikánus képviselői között ő az egyetlen zsidó, ráadásul felesége elkötelezett demokrata. Novembertől mégis ő lehet Barack Obama amerikai elnök legkeményebb kritikusa, a republikánus párt új arca. Cantor szerint az amerikai arrogancia kora lejárt, új irányba kell állítani a Bush-korszak bűnei és Obama tehetetlensége után a világ legnagyobb hatalmú országát.
Vágólapra másolva!

Az alsóházi többség megszerzésében reménykednek az amerikai republikánusok a november 2-i törvényhozási választáson, amelyeken az amerikai kongresszus 435 helyéből 434-ről, illetve a szenátus 100 tagjából 37-ről szavaznak az emberek. Igyekeznek kihasználni a lehetőséget, hogy a gazdasági nehézségek miatt elégedetlen szavazók várhatóan megbüntetik Barack Obama elnököt, illetve a szenátusban és a képviselőházban is többségben lévő demokratákat.

A két, illetve négy évvel ezelőtti választásokon katasztrofálisan meggyengült konzervatívok most ambiciózus új arcokkal térhetnek vissza, akiknek csillaga a nehéz időkben emelkedett a magasba. Csak úgy emlegetik őket, mint ifjú titánok (young guns). Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) szerint az ifjú titánok országszerte friss konzervatív jelölteket toboroznak - nem zárják ki a republikánusok jobbszárnyának számító Tea Partyval kötött szövetségeket sem -, akiket kampánytanácsokkal és pénzzel is támogatnak, hogy felkészítsék őket az új többségre.

Vissza a gyökerekhez

"Ez lehetőséget nyújt a republikánusoknak, hogy ne csak megbánják a múlt bűneit, hanem azt mondhassák: 'Nézzétek, a jó irányba fogunk menni. Visszatérünk az alapelvekhez, amelyek felemelték ezt a személyi szabadságot, a vállalkozások szabadságát és számon kérhetőséget megteremtő országot' és ez az, amire az ifjú titánok törekednek" - idézte az NPR vezetőjüket, Eric Ivan Cantort, a virginiai Richmond káprázatosan gyors karriert befutó képviselőjét, aki hat év alatt emelkedett egyszerű képviselőből a kongresszusi republikánusok második legmagasabb posztjára, miközben származását és családi hátterét tekintve meglehetősen elüt egy átlagos republikánus politikustól.

A republikánusok novemberben várható sikere után Cantor lehet az, akinek vezetésével hatékonyan tudnak majd dacolni a kongresszusban Obama kormányával. A konzervatív politikus az utóbbi időben elsősorban adóemelési tervei miatt támadta az amerikai elnököt, de sokat dolgozott, hogy megakadályozza Obama más terveit is: a pénzügyi mentőcsomagtól kezdve az egészségügyi reformon át a klímaváltozás elleni környezetvédelmi intézkedésekig. Most arra kézül, hogy ő legyen a republikánusok frakcióvezetője, példaképe a pártban jelenleg is nagy befolyással rendelkező Newt Gingrich, akinek a vezetésével a republikánusok megtörték a demokraták kongresszusi fölényét az 1990-es évek elején.

Meggyengült pártban lett erős

Cantor karrierje pártjának mélyrepülése idején ívelt fel. Ugyan már 2002-ben megkapta a republikánusok kongresszusi frakciójának negyedik legfontosabb posztját, de 2008-ban nagyot lépett előre: amikor a novemberi képviselőházi választásokon a konzervatívok húsz képviselőhelyet vesztettek a demokratákkal szemben, ő lett a szervezésért felelős frakcióvezető-helyettes (whip). A poszt már a 2006-os katasztrofális republikánus vereség (amikor 30 mandátumot hódítottak el tőlük a demokraták) után is az ölébe hullhatott volna, ám Cantor akkor a rá nehezedő politikai nyomás hatására sem fordult szembe mentorával, Roy Blunttal, sőt kiállt az akkor többek által támadott politikusnak a posztra történő kinevezése mellet. Cantor 2008-ban úgy vehette át a helyet, hogy Blunt maga távozott.

A magas poszttal többek között szervezési és pénzszerző érdemeit honorálták a republikánusok. Cantor minden republikánus képviselőnél több pénzt kalapozott össze: 60 millió dollárt a konzervatív kongresszusi képviselőjelöltek, illetve további tízmilliót John McCain republikánus elnökjelölt 2008-as kampányára. Sokat nyomott a latban az is, hogy ő maga Virginiából jutott be a törvényhozásba, pedig az államban kiegyensúlyozott a demokrata és a republikánus szavazótábor aránya. 2008 nyarán ráadásul mások mellett őt is emlegették, mint McCain lehetséges alelnökjelöltjét.

Ifjú titánok

"Elsősorban az foglalkoztat, hogy meghatározzuk mi romlott el, és hogyan tudjuk megjavítani" - mondta 2008-ban a Washington Postban, amely Nyomkereső címmel írt róla portrét. Ebben úgy jellemezték, hogy ő lehet az, akinek irányításával kikerülhetnek a republikánusok a kátyúból. Azt írták róla, hogy újfajta republikánus politikusokat nevelne, akiket kevésbé foglalkoztatja az ideológia, és sokkal inkább a gyakorlati megoldásokra törekszenek, hozzáértők és nem reflexből ellenkeznek a demokratákkal, nem tolerálják az etikai hiányosságokat, viszont keresik az új ötleteket, és jobban szót értenek a középosztállyal.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Cantor és Paul Ryan

Az ifjú titánok három meghatározó emberének neve alatt megjelent Ifjú titánok (Young Guns) című könyvben, Cantoron kívül a csoport főideológusa, Paul Ryan wisconsini, és stratégája Kevin McCarthy kaliforniai képviselők foglalják össze politikai alapelveiket. Elsősorban az állam méretének csökkentéséről és szerepének megkurtításról írnak. "A kormány nem képes munkahelyeket, és értéket termelni; erre a vállalkozók, a kockázatot vállalók és magánvállalkozások képesek" - írja Cantor.

"Olyan republikánusokat is láttunk, akik, miközben azt állítják, hisznek az állam korlátozott hatalmában, úgy bánnak az adófizetők pénzével, mint a tinédzserek szüleik bankkártyájával." A republikánusok azzá váltak, ami ellen harcoltak, "arrogáns és valóságtól elszakadt politikusokká" - vonja le a korábbi kudarcok tanulságát Cantor, aki lelkes híve a sokszínűségnek.

Sokszínűség


"Délen élő amerikai zsidóként azt is megtanultam, hogy Amerikai a sokszínűségről szól..." Zsidóként érvényesülni a republikánus pártban, "megmutatta, mi a legjobb Amerikában: Egy kisebbségen belüli további kisebbséghez is tartozhatsz, és még mindig meg tudod csinálni a szerencsédet ebben az országban" - írja a könyvben.

Annak ellenére írja ezt, hogy volt kellemetlen élménye származása miatt. Amikor 2000-ben először indult kongresszusi posztért, annak a képviselőnek a megüresedett helyére, akinél gyakornokoskodott, a jelöltállító kampány alatt történt egy furcsa közjáték. A republikánus szavazókat a kampány végén titokzatos telefonhívások figyelmeztették arra, hogy a két jelöltségre pályázó közül csak Cantor ellenfele, Stephen Martin keresztény, maga Cantor zsinagógába jár. A szavazást végül épphogy - 263 szavazattal - nyerte meg Cantor.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Cantor apja zsidó boltosok gyerekeként épített ügyvédi-, és vele párhuzamosan ingatlanfejlesztő karriert, de közeli kapcsolatban állt a virginiai republikánus párttal, sőt kincstárnokként közreműködött Ronald Reagan elnöki választási kampányában. Cantor már egyetemistaként egy republikánus képviselő - Tom Bliley mellett gyakornokoskodott, majd - jogi, illetve ingatlankezelői - diplomája megszerzése után a családi cégben dolgozott, miközben a virginiai közgyűlésnek is tagja volt.

Mindent meghallgat

Ezzel szemben felesége egy floridai demokrata politikus lánya, akit egy vakrandin ismert meg New Yorkban. "Azt mondtam, 'Azt hittem, zsidó vagy.' Még soha nem találkoztam olyan valakivel, aki zsidó létére republikánus" - mesélte a Washington Postnak az első randiról Diana Cantor. A nő férje iránti tiszteletből republikánus szavazó lett, de továbbra is demokrata beállítottságú maradt: támogatja az abortusz lehetőségét és a melegek házasságkötését.

Felesége szerint férje is meghallgat minden gondolatot, még ha azok gyökeresen szemben is állnak politikai beállítottságával, főként társadalmi kérdésekben. "Vegyes a házasságunk" - mondja erről Cantor, akinek 1989-es esküvőjén Diana egyik nagybátyja azt mondta pohárköszöntőjében, "íme, kibékültek az elefántok és a szamarak az állatok királyságában".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!