Arab-arab vita lehet Arafat kihantolásáról

Tunézia az Arab Liga összehívását kezdeményezte,  megvitassák a Palesztin Hatóság egykori elnöke exhumálásának ügyét. Özvegye kitartóan ezt szeretné, a jelenlegi palesztin elnök azonban mintha elbizonytalanodott volna.

Ritka és nagyon erősen radioaktív félfém a polónium. És kegyetlen méreg. Hat éve például Alekszandr Litvinyenko orosz exügynök halálát okozta, neki a teájába tették a hidrogén-cianidnál mintegy 250 ezerszer mérgezőbb hatású anyagot - emlékeztet a brit The Independent. Most azonban felvetődött a gyanú, hogy használtak már politikai gyilkosságra polóniumot két évvel korábban is, a célpont pedig nem más volt, mint a Palesztin Hatóság vezetője, Jasszer Arafat.

A palesztin vezető 75 éves korában, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban. Onnan szállították egy Párizs melletti katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt. A francia orvosok a család kérésére nem hoztak nyilvánosságra részleteket Arafat állapotáról, és fel sem boncolták. Annyi derült ki: halálát "masszív agyi vérzés" okozta, amelyet a bélrendszer gyulladása, sárgaság, valamint fokozott vérzékenység és véralvadékonyság előzött meg.

Arafat halála után azonnal megindultak a találgatások arról, hogy a politikust állítólag az izraeliek ölték meg, a mérgezési teóriát emlegette Asraf al-Kurdi jordániai neurológus is, aki rendszeresen vizsgálta őt. Most az al-Dzsazíra hírtelevízió állt elő ismét az elmélettel, mégpedig svájci kutatókra hivatkozva, akik a Nobel-békedíjas politikus személyes tárgyait és állítólag vizeletét vizsgálták meg. Ezeket egykor állítólag a francia kórház adta át Arafat feleségének, Szuhának, ő juttatta el Svájcba. Amint arról az MTI is beszámolt, az arab televízió idézte Francois Bochudot, a lausanne-i Sugárfizikai Intézet kutatóját, aki szerint az említett mintákon jelentős mennyiségű polóniumot találtak. Bochud azonban hozzáfűzte azt is: csak akkor lehetne megerősíteni a polónium általi mérgezéssel kapcsolatos feltételezést, ha a palesztin vezető holttestét exhumálnák, és földi maradványait tüzetes laboratóriumi vizsgálatnak alá vetnék.

A Palesztin Hatóság szerdán áldását is adta a tervre, utána azonban mintha elbizonytalanodtak volna. Megszólalt ugyanis Mahmud Abbasz, a Palesztin Hatóság jelenlegi elnökének tanácsadója, és már óvatosabb álláspontot képviselt. Ugyan főnöke volt az, aki egy nappal korábban nyomban támogatta az exhumálást, Nimr Hamas tanácsadó közölte: valójában szeretnének több információt szerezni a svájci labortól, mielőtt kimondják a végső szót. Nem sokkal később azonban az Arab Liga főtitkársága Tunéziából kapott felkérést egy miniszteri szintű eszmecsere megszervezésére, ahol a téma Arafat kihantolása lenne.

A bizonytalanságot okozhatja amúgy akár Arafat feleségének magatartása, akár a svájci kutatók óvatos állásfoglalása. Utóbbira jellemző, hogy az intézet szóvivője az izraeli hadsereg rádiójának kijelentette: az al-Dzsazíra által idézett nyilatkozatuk csakis arra vonatkozik, hogy a palesztin vezető ruháin polóniumnyomot találtak. "Lehetséges, hogy ezek nem voltak ott nyolc éve, amikor meghalt" - mondta Christian D'Arsy. Ami pedig Szuha Arafatot illeti, 2004-ben ő akarta leginkább, hogy ne legyen boncolás, férje halála okairól ne áruljanak el semmit, erre most éppen ő kéri ezt. Ráadásul miközben a svájciak állítólag vizeletmintákat is kaptak, a párizsi kórházban, ahol Arafat meghalt, közölték: tőlük ilyesmi nem került ki.

De felvetődik az a kérdés is: kinek használ, ha netán kiderül, hogy Arafatot valóban megmérgezték? A vizsgálat ugyanis legfeljebb ezt a tényt állapíthatja meg. Innen kezdve pedig megindulnak a találgatások a lehetséges tettesekről. Gyanúba keveredne Izrael, de alighanem lennének olyanok, akik adott esetben palesztin ellenlábasait emlegetnék. A Huffington Postnak John Croft angol szakértő arról beszélt, hogy ha valóban polóniummal végeztek Arafattal, kérdés: ki juthatott hozzá az anyaghoz. Erre elsősorban államoknak van lehetőségük, így kézenfekvő lenne a nukleáris fegyverrel rendelkező Izrael szerepe. Ám - tette hozzá - tucatnyi más országnak szintén lett volna erre lehetősége. A Palesztin Hatóság szempontjából tehát vannak kockázatok: nincs szükségük sem belső harcokra, sem túl nagy hévvel feltörő Izrael-ellenességre. Egyik sem segítene ugyanis abban, hogy mégis alkut kössenek a zsidó állammal.