A Vatikán magányos rabja

Bár a Vatikánban hússzor több az egy főre eső bűncselekmény, mint Olaszországban, a miniállamban egyáltalán nincs börtön, így komoly fejtörést okozott a hatóságoknak, hogy mit kezdjenek a pápa titkainak kiszivárogtatása miatt elítélt Paolo Gabrielével. A Vatikán rendszerint külföldi börtönbe küldi a bűnözőit, most azonban nem akarják az olaszok kezébe adni az egykori komornyikot, mert félnek, hogy újabb vatikáni titkokat fecsegne ki.

A Vatikánt nemcsak a pápa volt komornyikjának a kiszivárogtatása hozta zavarba, hanem az is, hogy az ítélethirdetés után mihez kezdjen az egyetlen foglyával. A világ legkisebb államában ugyanis az olyan intézményekből, mint a posta, gyógyszertár és szupermarket is csak egy van, a Paolo Gabriele büntetésének a végrehajtásához elengedhetetlen börtönből viszont egy sincs.

Néhány évszázaddal ezelőtt büntetés-végrehajtási célokra még kéznél volt a Vatikán szomszédságában álló Angyalvár, amelynek a börtönében olyanok raboskodtak, mint a reneszánsz két kiemelkedő alakja, Giordano Bruno és Benvenuto Cellini. 1933 óta azonban már itt is múzeum működik.

Néhány száz éve még rabokat is fogva tartottak az Angyalvárban

Visszaköszön a középkor

Paolo Gabrielét, XVI. Benedek pápa volt komornyikját a vatikáni bíróság október 6-án tizennyolc hónapra ítélte lopásért. Öt hónapot már házi őrizetben töltött, így 13 hónapra és két napra kellett neki börtönt találni. Az, hogy a többi bűnöshöz hasonlóan átadják egy olasz börtönnek, nem jöhet szóba, mert a Vatikán attól tart, hogy Gabriele folytatná azt a tevékenységet, amelyért elítélték, és további titkos információkat szivárogtatna ki. Gabriele ugyanis bizalmas dokumentumokat és értékes tárgyakat lopott el XVI. Benedek és titkára dolgozószobájából, a dokumentumok egy részét pedig átadta az olasz sajtónak.

Paolo Gabriele (jobbra) a bíróság előtt

A napvilágra kerül iratok elérték azt a kritikus mennyiséget, amely már egy könyv kiadását is lehetővé tette. A XVI. Benedek iratai című kötet bestseller lett, ami csak tovább súlyosbította a Vatikán kétségbeesését. Maga a kiszivárogtatás pedig Vatileaks címszó alatt került be a köztudatba. Érthető, hogy ezek után a Vatikán szeretné szemmel tartani az egykori komornyikot.

Ehhez azonban helyet kellett találni neki. Elsőre egy olyan cellában helyezték el, amelyben a körülmények súrolták az emberi jogsértést, Gabriele pedig a bírósági tárgyaláson hangot is adott a felháborodásának. A volt komornyik beszámolója szerint nemcsak a cella építészeti megoldásai voltak középkoriak, hanem a fogva tartói módszerei is. Mindenekelőtt sérelmezte, hogy a cellája annyira szűk volt, hogy a karját sem tudta kinyújtani. A szörnyűségek közé számolta azt is, hogy nem kapott párnát, de akkor is sértve érezte a jogait, amikor az őrök több mint két hétig 24 órán át égve hagyták a villanyt, és csak mérsékelten enyhítette a szenvedéseit, hogy kapott egy szemmaszkot. Ezek után a vatikáni főügyész vizsgálatot indított a fogva tartásának körülményei miatt. A vatikáni csendőrségtől az a magyarázat érkezett, hogy egyrészt a négyszer négy négyzetméter alapterületű fogda a szűkössége ellenére megfelel a nemzetközi előírásoknak, a 24 órás világítást pedig azért tartották indokoltnak, mert attól tartottak, hogy a volt komornyik kárt tesz magában.

Büntetésének hátralévő tizenhárom hónapját a korábbiakhoz képes mindenképpen kényelmesebb körülmények között kezdheti meg. Egyrészt nagyobb cellát kapott, másrészt rendszeres lelki tanácsadásban is részesül majd egy pap jóvoltából. Meglátogathatja a családja is, ő maga pedig vasárnaponként szentmisére is mehet, igaz, a templomban valószínűleg feltűnést kelt majd, mert egy csendőr kíséri. Büntetésének hónapjait valószínűleg kissé enyhítheti a tudat, hogy a pápa már hamarabb is kegyelemben részesítheti, ha megbánást tanúsít, és őszintén bocsánatot kér.

Bűnözők fellegvára

A modern időkben ez lesz az első alkalom, hogy egy vatikáni elítélt a Vatikánban tölti le a büntetését. Ez persze nem jelenti azt, hogy a miniállamnak ne akadna gondja bűnözőkkel, sőt az elmúlt évek statisztikáiból rendre az derül ki, hogy a Vatikánban a legmagasabb az egy főre eső bűnözési ráta, ami elsőre meglepőnek tűnhet, ha abból indulunk ki, hogy a lakosság jó részét bíborosok és apácák teszik ki.

Akcióban a vatikáni csendőrség

Nicola Picardi vatikáni főügyész 2007-ben hozta nyilvánosságra azt a statisztikát, amelyből kiderül, hogy az alig 500 lakosú államban 1,5 bűncselekmény jut egy főre, ami a hússzorosa például az olaszországinak. A Vatikán azonban az 1929-es egyezmény értelmében lepasszolja a bűnösöket Olaszországnak. Még a múlt század legnagyobb port kavaró vatikáni bűnözője, a II. János Pál pápa ellen merényletet elkövető török Ali Agcát is - bár a Szent Péter téren fogták el - olasz bíróság ítélte el, és olasz börtönben töltötte a büntetését. Hogy mégis vatikáni bűnösökről van szó, azt csak az jelzi, hogy a börtönbüntetésük költségeit a Vatikán állja.

Minden negyedik vatikáni polgárra jut egy svájci gárdista

A tekintélyes bűnügyi statisztika mindenekelőtt a vatikáni turistaáradatnak tudható be. A Vatikánba látogató milliók egyrészt kitűnő célpontjai a zsebtolvajoknak, másrészt sokszor maguk a turisták sem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy néha eltulajdonítsanak ezt-azt. Ugyancsak a statisztikákból derül ki ugyanakkor, hogy ezeknek a piti tolvajoknak a túlnyomó többsége megússza a büntetést, igaz, nem elsősorban a keresztényi megbocsátásnak köszönhetően, hanem abból az egyszerű földrajzi adottságból kifolyólag, hogy szinte csak métereket kell megtenniük ahhoz, hogy átlépjék a határt, és Olaszországba meneküljenek.

A Vatikán azonban nemcsak bűnözőkben, hanem biztonsági erőkben is tekintélyes statisztikát tud felmutatni, hiszen minden negyedik állampolgárra jut egy svájci gárdista, nem is szólva a 130 fős vatikáni csendőrségről, amelynek a tagjai egykor az olasz rendőrségnél, illetve a carabinieriknél szolgáltak, a jelenlegi főnyomozó, Domenico Giani pedig az olasz hírszerzéstől érkezett. Az ijesztő bűnözési statisztikával eddig egy esemény ment szembe: amikor 2005 áprilisában heteken át csaknem hatmillió zarándok imádkozott a haldokló II. János Pál pápáért, csodával határos módon egyetlen lopás vagy más bűncselekmény sem történt.

Vatikáni rabság másként

IX. Piusz pápa önként vette magára a Vatikán foglya címet azok után, hogy 1870-ben az olasz királyság bevette Rómát az olasz egyesítési folyamat egyik epizódjaként. Ezzel véget vetett a pápák ezeréves uralmának Olaszország középső részén, Róma pedig az új olasz nemzet fővárosa lett. A pápákat annyira megviselte ez a fordulat, hogy a következő hatvan évben nem is hagyták el a Vatikán falait, nehogy azt a látszatot keltsék, hogy alávetik magukat az olasz kormánynak. Ez alatt az idő alatt nem tűntek fel sem a Szent Péter téren, sem a bazilika erkélyén, ahonnan a kilátást zavarták volna a teret elfoglaló olasz katonák. Ennek az elszigeteltségnek végül az 1929-es lateráni egyezmény vetett véget, és rendezte a pápaság és az olasz állam viszonyát. Az egyezmény értelmében a Vatikán teljesen független, szuverén állam lett, a pápák pedig azóta ismét a bazilika erkélyéről osztják az áldást.