Akié a pénz, nem azé az ország

Megosztotta a katalán társadalmat a múlt vasárnapi választás függetlenség kérdése körül zajló kampánya. A függetlenséget szorgalmazó katalánok úgy érzik, túl sok pénzt visz el tőlük a központi spanyol kormány. Törekvésükkel nincsenek egyedül Európában, az észak-olaszoknál és Belgiumban hosszú évek óta téma a kérdés, a skótok két éven belül szavaznának saját függetlenségükről.

Első pillantásra megerősödni látszik a szeparatizmus Katalóniában, a múlt vasárnapi katalán függetlenséget zászlajára tűző Convergencia i Unió (CiU) győzelmével, de Artur Mas pártvezér valójában vesztes is egyben. Ötödével kevesebb képviselői helyet szerzett, mint amennyivel a választásokig rendelkezett a parlamentben, és a választás estéjén a korábban a Spanyolországtól való függetlenségről szóló népszavazást fő céljaként megjelölő politikus már arról beszélt, nem kapott elegendő felhatalmazást ehhez, és inkább a katalán társadalom egyben tartása érdekében cselekszik majd.

A kampány és a szavazás során ugyanis megosztottá váltak a szavazók. Míg pártja tucatnyi parlamenti helyet veszített a 135 tagú törvényhozásban, a nyíltan függetlenségpárti Esquerra Republicana de Catalunya (ERC) megduplázta (21-re), és a spanyol egység mellett kampányoló Ciudadanos - Partido de la Ciudadanía (polgári párt) megtriplázta (9-re) képviselői számát. A megosztottságot a Guardian brit lap szerint jól érzékeltette egyes barcelonai negyedekben kialakult zászlóháború: ki-ki világnézete szerint katalán, spanyol és andalúz zászlókat aggatott ki az ablakokba.

A katalán függetlenség kérése 2009-ben került előtérbe, amikor egy Barcelonától 40 kilométerre északra fekvő faluból, Arenys de Muntból civilek nem hivatalos népszavazást kezdeményeztek róla. A számos katalán településen megszervezett szavazássorozat tavaly tavasszal Barcelonában csúcsosodott ki: a város lakóinak csak 20 százaléka ment el szavazni, de ők szinte kivétel nélkül a függetlenséget támogatták, de mivel a népszavazás nem volt hivatalos, nem is hozott kézzelfogható eredményt.

A szavazást annak idején dacból szervezték, de a törekvés mögött erős gazdasági megfontolások is állnak: a gazdaságilag jól teljesítő katalán régió sokkal többet tesz be a spanyol közösbe, mint amennyit aztán kapnak belőle. Ez a motívum több helyen is visszatér az európai államokban élő függetlenségi mozgalmak mozgatórugói között.

A skótok

Gazdasági megfontolások vezérlik például a skótokat, akik 2014-év végéig szavazhatnának Angliától való függetlenségükről. A skótok szívesebben vennék, ha a területükön lévő olaj és gázlelőhelyekből származó adójövedelem felett minél nagyobb mértékben rendelkezhetnének. Alex Salmond, a Scottish National Party (skót nemzeti párt) vezetője, skót miniszterelnök azzal igyekszik egyelőre vonakodónak tűnő honfitársait - a felmérések szerint lakosság többsége nem támogatja az elszakadást - rávenni az elszakadásra, hogy a lépés kockázatmentes, csomó minden ugyanúgy menne tovább, mint azelőtt, és az ország automatikusan az EU tagja maradna. A mozgalmat azonban ősszel lehűtötte José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke, aki jelezte egy független Skóciának ugyanúgy tagországi státuszért kellene folyamodnia, mintha soha nem lett volna tagja a szövetségnek.

Gordon Brown korábbi brit miniszterelnök (maga is skót származású) arra figyelmeztetett korábban, hogy a szakadás a közkiadás- és adócsökkentési versenyt gerjesztene Angliában, aminek végső soron a hétköznapi emberek látnák a kárát. Skóciában ugyanakkor nem csak magáról a függetlenségről zajlik vita, hanem arról is, hogy ez milyen fokú legyen. Összesen négy különböző változat szerepel a napirenden az egységtől kezdve az adóügyekben való részleges önállóságon át a teljes függetlenségig.

A skót miniszterelnök nemzeti zászlót dedikál

A spanyol kormány - és a francia is - Katalónián kívül más területeinek függetlenségi törekvései miatt is aggódhat. Elsősorban Baszkföld lenne ez, ahol szélsőséges szeparatisták évtizedeken keresztül zajló véres támadásai is nyomatékot adtak az elszakadási törekvéseknek. A baszkok fegyveres szeparatista szervezete, az ETA azonban már tavaly óta visszafogja magát, sőt újabban saját feloszlatását is felvetette.

Szépségversennyel a függetlenségért

Baszkföld jelenleg is nagyfokú autonómiával rendelkezik, van saját elnökük, és parlamentjük, rendőrségük, maguk dönthetnek költségvetésükről. Ha azonban a katalán mozgalom végül sikerrel jár, várhatóan ők sem elégszenek meg a Spanyolországon belüli autonómiával.

Olaszország sem mentes a függetlenségi törekvésektől, és itt is elsősorban gazdasági okok állnak a háttérben. Olaszországban komoly különbség van a déli és az északi országrészek között fejlettség és életszínvonal tekintetében - az észak-olasz térség, Padánia függetlenségét először 1996-ban kiáltották ki jelképesen. Az egész mögött az Északi Liga nevű párt áll, amely ugyan azóta visszatért az egység politikájához, de a pártalkotmányban továbbra is a térség függetlenségének kikiáltása szerepel, mint a szervezet végső célja.

Umberto Bossi a Lega Nord vezetője

A párton belül továbbra is létezik egy úgynevezett északi parlament, a térségnek van saját zászlaja és himnusza - Verdi Nabucco című operájából a zsidó rabszolgák kórusa, amihez 19. századi olasz függetlenségi érzelmek kötődnek. A párt a függetlenség kikiáltása helyett más módszerekkel is igyekszik erősíteni a térség különállását: saját nemzeti fociválogatottat állítottak össze - amely 2008 és 2010 között sorra nyerte a FIFA-tagsággal nem rendelkező válogatottak bajnokságait -, és Miss Padania címmel saját szépségversenyt is szerveznek 1998 óta.

Leráznák a csóró társbérlőt

Régóta húzódik a függetlenségi kérdés Európa középpontjában, Belgiumban. A flamand-vallon ellentét alapvetően nyelvi alapú, a Guardian brit lap 2010-ben úgy jellemezte a helyzetet, hogy Belgiumban két egymásnak ellentmondó történetet mondanak el két külön nyelven - franciául a vallonok és hollandul a flamandok -, ami miatt az egész olyan, mint a süketek párbeszéde.

Itt is tetten érni a gazdasági vonulatot, a flamandok nem elegendő autonómiájuk mellett rendre állítólagos túladóztatásukra panaszkodnak, arra, hogy a tőlük befolyó adójövedelmek nagy része az egykori virágzó iparának már csak romjaival büszkélkedhető vallon területekre áramlik. A vallonok többsége ugyanakkor köszöni, maradna Belgiumon belül. A vita elsősorban a nyelvhasználatban manifesztálódik, a flamand területeken például megkövetelik, hogy hivatalos gyűléseken hollandul beszéljenek a résztvevők, még ha többségük francia anyanyelvű is, de az iskolabeli nyelvoktatás is gyakran válik vitatémává.

Artur Mas katalán politikus

A flamand függetlenségpárti és vallon egységpárti politikai formációk közötti vita eredménye volt, hogy 2007-2011-ig Belgiumnak alig volt működőképes kormánya. A 2010-es választást követően 541 napon keresztül nem sikerült kormányt alakítani az országban.

Bajorországban is van függetlenségi párt, de a Bayernpartei választási eredményei 1946-os megalapítása óta egyre rosszabbak. Annak idején 1949-ben még meg tudta szerezni a szavazatok 20 százalékát, és 17 helyet a Bundestagban, de 1962 óta nem került be képviselőjük még a tartományi parlamentbe sem. Újabban azonban meglepetést okozott a helyi választásokon, 2008-ban például 42 év után újra képviselőt küldhetett a müncheni városi közgyűlésbe.