Az indiai származású Savita Halappanavar a nyugat-írországi Galwayben dolgozott fogorvosként, amikor várandós lett. A 31 éves nő október 28-án halt meg vérmérgezésben, nem sokkal az után, hogy a helyi kórház orvosai a megérkezése után úgy döntöttek, nem hajtanak rajta végre abortuszt. A fiatal nőt terhessége 17. hetében szállították kórházba, miután vetélésre utaló heves fájdalmai voltak. Az orvosok egészen addig nem távolították el az embriót, amíg hallani lehetett a szívverését - a műtétre a nő kórházba szállítása utáni negyedik napon került sor, de akkor már késő volt, mert az addig eltelt több nap alatt a nő szervezetében kialakult a vérmérgezés, ami többszörös szervi elégtelenséghez és végül halálhoz vezetett.
Tüntető Dublinban
A haláleset a hírekbe csak két héttel később, november közepén került be, azóta viszont - felváltva az írek tömeges elvándorlásáról és az ország rossz gazdasági helyzetéről szóló híreket - szakadatlanul a címoldalakon van, és élénken foglalkoztatja a közvéleményt is. Az indiai nő halála a fő téma az utcán, a munkahelyeken és az írek társadalmi életének legkedvesebb helyszínén, a pubokban is, ahol gyakran ismeretlenek keverednek egymással érzelmektől fűtött vitákba.
Tiltakozások
A hír robbanása után országszerte tömeges összefogás kezdődött: a karácsony előtt öt héttel tartott dublini demonstrációt követően további megemlékezéseket és virrasztásokat tartottak és tartanak egész Írországban. Két héttel az indiai nő halálhírének felröppenése után sem csillapodtak a kedélyek, jelezve, hogy az ír társadalomban egy nagyon mély seb szakadt fel. A tiltakozók pedig bejelentették, addig folytatják akciójukat, amíg az ír kormány konkrét lépésekre nem szánja el magát abortuszügyben. Dublin utcáin mindennapos látvánnyá váltak az indiai nőt ábrázoló transzparensek.
Az országos felhördülés elsősorban az ír jogrendszer három évtizeddel ezelőtt megcsontosodott szabályozásának szól. A tiltakozók az ír abortusztörvény újraszabályozását követelik - nem egyedüliként: az Európai Emberi Jogi Bíróság már két évvel a novemberi tragédia előtt kijelentette, hogy Írországnak egyértelművé kell átalakítania az abortuszt szabályozó törvényt.
Angliába járnak abortuszra
Írországban a mai napig tabu a választható terhességmegszakítás. Egy 1983-ban született alkotmánymódosítás kimondja, hogy az embrió a nemzés pillanatától kezdve ír állampolgár, akit minden jog megillet. A törvényt 1992-ben követte egy legfelsőbb bírósági határozat, amit az írek csak X case-ként (X-eset) emlegetnek, eszerint az abortusz bizonyos esetekben elvégezhető: ha a nő élete potenciális veszélynek van kitéve, beleértve ebbe az öngyilkosságot is. Azt azonban az egymást követő kormányok nem tisztázták, mely esetekben mondható ki, hogy az anya élete veszélyben van.
Ellentüntetés egy belfasti abortuszklinika előtt. Belfast Észak-Írország fővárosa, tehát Nagy-Britannia része, így ott a nők kérésére elvégezhető az abortusz
Kiskapuk persze itt is vannak. Évtizedek óta bevett szokás, hogy azok az ír nők, akik nem akarják megtartani gyermeküket, egy brit klinikára jelentkeznek be. Csak becslések vannak arról, hogy mennyien élnek ezzel a lehetőséggel, annyi mindenestre biztos, hogy évente nők ezreiről van szó. Az abortusztúra valódi iparággá vált a két ország között, amit az is jelez, hogy már - jobbára brit - szervezetek is segítik a nőket, mint amilyen a Facebookon is megtalálható Abortion Support Network. Két esetben persze ez az út sem járható: az egyik, ha fiatalkorú lány esik teherbe, aki nem tudja kicsengetni a privátklinikákon fizetendő borsos összeget (gyakori kép Dublinban az iskolai uniformisban babakocsit tologató 16-17 éves tinédzser); vagy amikor hirtelen lép fel komplikáció, ahogy ez az indiai nő esetében is történt.
Az első jelentés
Savita Halappanavar férje teljes tisztánlátást követel. Az aktivistákkal együtt úgy véli, hogy felesége valószínűleg életben maradt volna, ha a magzatot korábban eltávolítják. Hogy esetében erre miért nem került sor, arra a jelenleg is zajló vizsgálatok hivatottak választ adni. Az ír sajtó szerint a független felügyeleti szerv által indított vizsgálat lezárása után sem fogják nyilvánosságra hozni a nőt kezelő orvosok névsorát: a jelenlegi állás szerint "nagy valószínűséggel egy anonim jelentés kerül majd nyilvánosságra". Annyit mindenesetre már most tudni lehet, hogy művi terhességmegszakításokra a szóban forgó kórházban is került sor olyankor, amikor egy-egy terhesség során komplikációk léptek fel. A fő kérdés sokak szerint ezért az, hogy miért nem éltek vele Halappanavar esetében - noha az ír abortusztörvény ezt lehetővé tette volna.
Egy másik vizsgálat is indult a haláleset után, miután az Európai Emberi Jogi Bíróság megállapította, hogy a rossz szabályozás miatt sérülnek az ír polgárok jogai. A jelentés egyik megállapítása, hogy Írországnak engedélyeznie kell az abortuszhoz való korlátozott hozzáférést oly módon, hogy tisztázza azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik azt. A jelentés olyan független felülvizsgálati rendszer létrehozását is szorgalmazza, ahova olyankor fordulhat a beteg, ha az orvosa megtagadja az abortuszt, ő viszont nem ért egyet vele. A szakértői csoport szerint a mindenkori egészségügyi miniszternek országszerte ki kell jelölnie olyan központokat, ahol a terhességmegszakítás elvégezhető. Az Irish Independent szerint a jelentést a hét közepén fogják nyilvánosságra hozni.
Az egyház szerepe
Az eddigi kormányok passzivitását sokan magyarázzák a katolikus egyház erős befolyásával, és sokan egyenesen az egyházat okolják a kialakult helyzetért. James Reilly egészségügyi miniszter és a kórház dolgozói ugyanakkor leszögezték, hogy az orvosok döntéseiben sosem az úgynevezett "katolikus ethosz" diktál, és nem is ez akadályozta meg a nő életének megmentését. Megszólalt a dublini katolikus érsek, Diarmuid Martin is, aki szörnyű katasztrófának nevezte a nő és gyermeke halálát az Irish Timesnak. Mint mondta, néhány reakció ugyanakkor kicsit elszomorította, például azok a hangok, akik szerint Írország nem biztonságos hely a gyerekvállalásra. Szerinte ennek ellentmond az a tény, amelyet szakértőkre hivatkozva nagyjából egy héttel az eset ismertté válása után hoztak nyilvánosságra. Eszerint nemzetközi összehasonlításban Írországban az egyik legalacsonyabb a gyermekágyi halandóság.
A törvény megváltoztatását követelők közölték: addig folytatják a megmozdulásaikat, amíg a kormány konkrét lépésekre nem szánja el magát
Még ha így is van, sokak szerint a törvénynek akkor is változnia kell: a szabályozás ugyanis nem teszi például lehetővé, hogy az anya legalább olyankor elvetesse gyermekét, amikor egyértelmű, hogy súlyos testi vagy szellemi fogyatékossággal jön majd a világra. A babakocsit tologató tinédzserekhez hasonlóan gyakori kép Írországban a Down-kóros vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyerek és felnőtt is.
A jogszabályok megváltoztatását követelő csoportok egészen addig akarják folytatni a tüntetéseiket, amíg a kormány konkrét lépésre nem szánja el magát. Az abortusz körüli vita nemcsak a közvéleményt, de az ír kormánykoalíciót is megosztotta. Két héttel az első hírek után mindenesetre már nemcsak a tüntetőktől, a politika szereplőitől is hallhatók radikálisabb hangok: "Mostantól kezdve nem lehetséges, hogy az orvosokon kívül a nőket is nagyon kiszolgáltatott helyzetben hagyjuk" - mondta Kathleen Lynch, az ír rokkantsági, esélyegyenlőségi és mentális egészségügyi miniszter vasárnap a Reutersnek.
Az egészségügyi miniszter annyit mindenesetre bejelentett, hogy a független szakértői csoport véleményét a lehető leggyorsabban a kormány elé viszi, attól ugyanakkor óva intette politikustársait, hogy a egyik napról a másikra elhamarkodott döntést hozzanak.
Majd a természet/Isten eldönti - egy magyar nő esete Mindezekkel tisztában vannak az Írországban élő magyar nők is. Az [origo]-nak többen elmondták, hogy amint kiderült, hogy terhesek, ingázni kezdtek új hazájuk és otthoni nőgyógyászuk között; és olyan is volt, aki inkább hazament szülni. Emiatt Kata inkább egy magánklinikát, és az ezzel járó extra költségeket választotta, azért is, hogy megcsináltassa a Down-kór szűrést, amit nem végeztek volna el automatikusan. "És ott derült ki, hogy nincs szívhang. Nem akarok most belemenni abba, hogy micsoda érzelemsokk az, amikor nagy boldogan arra számítasz, hogy hallani fogod a gyereked (oké, még csak embriónak minősül) szívdobogását, és helyette az orvos közli, hogy 'dead' (halott)." Kata útja innen egy taxiba, majd egyenesen a kórházba vezetett, mert úgy gondolta, mielőbb ki kell vetetni az embriót, nehogy vérmérgezés vagy bármilyen más gond legyen. "Ott ismét megvizsgált egy nővérke, aki nagyon kedvesen, részvétteljesen közölte, hogy egy hét múlva jöjjek vissza, majd akkor megnéz egy orvos. Ha addig történik valami, például vérzés, azonnal jöjjek be." Innentől kezdődtek az újabb aggodalmakkal teli napok: "Aggódtam, de ugyanakkor bennem volt, hogy 'mi van, ha megis él még?', mert időnként előfordul, hogy az ultrahang nem látja a szívhangot." Ezt az időszakot úgy írja le, hogy végig kételyek, reménykedés és szomorúság között hánykolódott; és mindezekhez hozzájött a félelem a saját egészsége miatt. Aztán "nagy nehezen eljött a nap", az orvos ismét megvizsgálta - ami már a harmadik ultrahang volt - "és akkor utána végre megkaptam az időpontot az M&S-re (ez a neve, ha jól emlékszem) ismét jó pár nappal a vizsgálat után." Magával az ellátással Katának is csak jó tapasztalatai voltak: "Maga a procedúra nagyon profi volt, altatásban végezték, vákuummal, és nagyon kedvesek voltak. Foglalkoznak a páciens lelkiállapotával, ami szerintem nagyon pozitív - csak ez az egész késlekedés volt érthetetlen számomra, és érzelmileg nagyon kikészített." Kata - sok írhez és itt élő külföldihez hasonlóan - egyértelműen a katolikus egyház hatásának tudja be ezt az extrém abortuszellenességet. "Én a magam részéről eléggé vallásellenes vagyok, nem a hittel van a bajom, nekem is megvan a magam hitvilága, hanem az egyház befolyásával az egyénre, az egyén magánéletére" - mondja. |