Hibás volt az a rostálókészülék, amely két hete könyökből leszakította Aradi Tibor ausztriai magyar vendégmunkás karját a munkaügyi felügyelőség vizsgálata szerint - írja a pénteki Blikk.
Ez nemcsak azt jelenti, hogy a cégnek súlyos milliókat kell bírságként befizetnie a hatóságoknak, hanem azt is, hogy a magyar munkásnak minden esélye megvan, hogy egy esetleges kártérítési perben kötelezze munkaadóját elégtételre az őt ért baleset miatt.
A magyar férfi egy rostálókészüléknél dolgozott egy építőipari törmeléklerakóban, amikor egy kődarab eltömítette a gépet. Amikor egy vasrúddal megpróbálta kipiszkálni, a gép hirtelen beindult, és leszakította beszorult karját. A Kisalföld szerint a vizsgálat azt derítette ki, hogy hiányos volt a gép borítása, és ez idézte elő a balesetet. A férfi a levágott karjával kocsiba pattant, és húsz kilométert vezetett a kismartoni kórházba.
Ott a biztonsági őr felszólítására engedelmesen parkolási jegyet váltott, és csak ezután jelentkezett kezelésre. Karját az utolsó pillanatban, többórás műtéttel sikerült visszavarrni Bécsben, ahová mentőhelikopterrel szállították.
Csütörtökön osztrák lapok hírül adták, hogy a visszavarrt végtag veszélybe került, és elképzelhető, hogy Aradi mégis elveszíti a karját. Ezt a férfi rokonai a Blikknek cáfolták.