A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Szíria szétesésére készül a Pentagon

Vágólapra másolva!
Az amerikai kormány forgatókönyve szerint az arab állam vallási hűbérbirtokokra hullhat szét, ami terrorhullámot és menekültáradatot váltana ki a régióban.
Vágólapra másolva!

Washington attól tart, hogy a leginkább borúlátó jóslatok válhatnak valóra a polgárháború dúlta Szíriában, és az ország egymással is harcban álló vallási tartományokra eshet szét. Ezért új akciótervek kidolgozására utasították a Pentagont, továbbra is minimalizálva ugyan az amerikai szerepvállalást, de felhagyva a teljes be nem avatkozás politikájával.

A The Wall Street Journal kormányzati forrásokra hivatkozva közölte, hogy a fordulat Chuck Hagel védelmi miniszter áprilisi közel-keleti körútja után következett be, és azzal is összefüggésben áll, hogy egyes hírek szerint Szíriában a harcokban már vegyi fegyvert is bevetettek, és megjelent a Hezbollah több ezer fegyverese az Aszad-rezsim oldalán.

Ahogy súlyosbodik a konfliktus, úgy nő a veszélye annak, hogy Szíria az al-Kaida terrorszervezet melegágya lesz - figyelmeztette a Fehér Házat az Izraellel békepartner és az Egyesült Államokkal szövetséges Jordánia királya. II. Abdalláh a legtöbb amerikai elemzőhöz hasonlóan óriási menekülthullámra számít, amennyiben Szíria széthullik, és ez rövid időn belül destabilizálja a térséget.

Ezért a májusban Jordániába települő amerikai parancsnoki egység elsődleges feladata egy ütközőövezet létrehozása a szíriai-jordániai határon, amely megállítaná a menekülők további beáramlását, és egyúttal lehetővé tenné az Aszad-rezsim ellen harcoló felkelők segélyezését, beleértve a fegyverszállítást is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!