Még a 2010-es árvizet se hevertem ki

Vágólapra másolva!

A Vajdaságban, Szerbia északi részén is nő a Duna, de a politika nem pörgött rá a védekezésre. A kormányzat szerint nem lesz nagy áradás, és a gátak jó állapotban vannak. A helyiek nem ennyire bizakodóak. Különösen azok, akiket nem is véd gát.

Makai József

Vágólapra másolva!

Szerbia árvíz árvízi védekezés Duna Vajdaság

„Csak ne esne”, mondja a férfi, látszólag egykedvűen. De esik. A cserögi (szerbül Cerevic) Vuk Karadzic utca eleve zsákutca: átlagos vízállás idején a Duna partjára fut ki. Most azonban a Duna jön föl, egészen a házakig. És gyorsan jön. „Az esőtől legalább öt centivel nőtt.” A házban felemeltek, amit tudtak, és várják, mikor tör be a víz. A cserögieknek van ebben gyakorlatuk, nem először önti el őket a Duna. A folyó jobb partján lévő vajdasági település nem számít védett övezetnek, és hiába várják, hogy épüljön gát.

Szerbiában a Duna egyre hosszabb szakaszán hirdetnek rendkívüli árvízvédelemi készültséget, de ennek nem sok jelét látni. Azokon a helyeken, ahol megálltunk, leginkább néhány zsákot és homokot láttunk, és ezek az alkatrészek arra vártak, hogy egy lapáttal homokzsákká szereljék össze őket.

Kattintson a többi képért! Fotó: Szabó Balázs - Origo

A kormány szerint készen állnak az árhullám fogadására, a helyiek azonban aggódnak. Nem értik, hogy ha Németországban, Ausztriában és Magyarországon minden korábbinál nagyobb víz folyt le, miért pont Szerbiának ne okozna ez problémát?

Nyugalom, majd szétterül

„Bezdániak vagyunk, a Dunával élünk”, mondja Osztorgonác Imre. Feleségével naponta megnézik, mekkora a víz, milyen állapotban van a gát. Az út végén kempingasztal, székek, a helybéliek beszélgetnek, söröznek. A bezdáni csárda zárva, az ajtókra fóliát tettek, a kerthelyiségben látni, ahogy a betonlapok között tör föl a víz. A másik ismert csárda, minden halászlérajongó Mekkája, a Magyarországon agyonhájpolt Pikec beljebb van, a baracskai üdülőtelepen: az a rész már napok óta víz alatt áll.

„Tegnapelőtt még be tudtam menni kávét főzni”, mondja Holpert Julianna, akinek a háza a baracskai sor elején van. A víz ott már nagy, az alsó szintre betört. Amit tudtak, igyekeztek felpakolni a házban, úgy várják az áradást.

A szerb-horvát-magyar hármas határ közelében lévő bezdáni gátnál nem látszik különösebb készülődés, néhány homokzsák van előkészítve arra az esetre, ha a víz az úton a sebesfoki telep felé indulna. „Ott a nyaralónk, és úgy hallottuk, azt is eléri a víz”, mondja a zombori asszony, aki a fiával jött a folyóhoz: csalódott, úgy érzi, az érintettek nem kapnak elégséges és pontos tájékoztatást. A sebesfoki üdülőtelep a csatorna partján van, a Duna-Tisza-Duna vagy Ferenc József vagy Ferenc vagy Nagy csatorna partján, kinek melyik elnevezés tetszik. Hogy eufemizmussal éljek: a Dunát és a csatornát elválasztó zsilip némiképp rozogának tűnik. A hiányzó elemeket deszkákkal és fóliával pótolták, a függőleges tartóelemeket most festik. Ez a korrózióvédelem, gondolom.

A híd túloldalán, Horvátországban homokzsákokat pakoltak a gátra – igaz, Kiskőszeg (horvátul Batina) közvetlenül a Duna mellett van. A szerb-horvát adminisztratív határ egyébként szinte követhetetlenül nyúlik át hol a jobb, hol a bal partra: a két ország hallgatólagosan megegyezett, hogy úgy tesznek, mintha a Duna lenne a természetes határ, mindenkinek egyszerűbb így.

Valamivel délebbre, Gombos (szerbül Bogojevo) körül sem látni különösebb készültséget. „Elég nagy a gát, 900 centit is kibír”, mondja Nemes János, aki a folyó közelében lévő gyümölcsösét nézte meg. A gátat a nagy víz, az 1956-os árvíz után kezdték építeni, azóta jól szolgál, bár a mostani állapotáról megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint nincs igazán karbantartva, a vadászok meg azt mondják, fúrja borz, vakond. Meg nyilván ürge is, ha tényleg létezik olyan állat.

A Gombost a horvátországi Erdőddel (Erdut) összekötő vasúti hídon bámészkodó férfit sem aggasztja a vízállás. „Nagy a víz, de volt már ilyen. Majd szétterül az ártéri erdőkben”, mondja. „Milyen halad van, Tábornok?” A terepszínű kabátot viselő, Tábornoknak nevezett férfi – akiről valahogy lerí, hogy nem erőssége a katonás fegyelem – egy lakóépületté alakított úszó alkalmatosságon tölti szinte minden napját, és most éppen pontyot belez. „Engem nem érdekel, mekkora a Duna, nem érdekel, ha mindenkit elúsztat. Úsztasson is, baszok rájuk.”

Az árvíznél fontosabbnak tartják elmagyarázni, hogy az Unióban minden szar és minden rosszabb, mint korábban volt, pedig korábban sem lehetett jó, mert a kommunisták mindent tönkretettek, és így tovább, és így tovább.

Gumicsizma még nincs

Még délebbre, a szerémi oldalon aztán leszakad az ég, és Dunát a Tarcalról (Fruska gora) lezúduló esővíz is hizlalja. A Belcsény (Beocin) közelében lévő Cserög önkormányzata napok óta állandó ügyeletet tart.

„Érdeklődnek a gumicsizma ügyében.”

„Még nem kaptuk meg a gumicsizmákat”, mondja Radovan Sipin ügyeletes, minden helyi árvízi statisztika tudora. „De adhatok fóliát, meg zsákokat, és ha menteni kell, segítünk.”

Sipin „Árvíz 2006” feliratú mappájából például kiderül, hogy akkor 135 háztartás jelentett be valamilyen káreseményt, pedig a víz legalább fél méterrel alacsonyabb volt, mint a legnagyobbnak számító 1965-ös árvíz idején. De a települést 1975-ben is elöntötte a Duna, meg 1987-ben, meg 2006-ban, meg 2010-ben is. Sipin azt mondja, számításaik szerint az árvíz olyan 300 millió dinárnyi kárt okoz (ez nagyjából 900 millió forint), a gát megépítése viszont 250 millió dinár lenne. Vagy fordítva. Vagy nagyjából. A lényeg az, hogy a gát fontos lenne a falunak, és talán még az államnak is megérné. Bár a kárrendezés valószínűleg nem apasztja túlságosan az állami büdzsét.

„A 2010-es árvíz utáni kárfelmérés szerint a házamban 400 ezer dinárnyi kár történt. Ehhez képest 50 ezret kaptam készhez”, mondja Katica Devic. Megmutatja udvarát: reggel óta az egészet lenyelte a focipálya irányából, a kertek alól lopakodó Duna. A barackfák vízben állnak. „Holnap reggel már teljesen be leszek kerítve.” A pincéjében már úsznak a könnyebb tárgyak, a bejárati ajtóhoz homokzsákokat készített.

A szomszédságában a szerb belügyminisztérium különleges mentőcsapatának tűzoltói éppen evakuálásban segédkeznek. A Karadjordje utcában lakó férfi - akit mindenki csak Palijasnak szólít - bútorait a magasabban fekvő tűzoltóotthonba szállítják. Gyerekei nincsenek már otthon, felesége a kertben, a víz mellől szedi fel a fokhagymát. „Először Horvátországból menekültem a háború miatt, most meg már harmadszor üldöz el a víz”, mondja Palijas.

„Kezdetben sokan nem vették komolyan a veszélyt”, meséli Radomir Lazic, a belcsényi válságtörzs vezetője. De ahogy nő a Duna, úgy kérik egyre többen a segítségüket. A mentésen kívül biztosítaniuk kell az ivóvíz- és az áramellátást, és meg kell védeniük az utakat is. A településen jelenleg 37 házat fenyeget az áradás, számuk valószínűleg csak nő. Petkovic Mara, a képviselőtestület elnöknője szerint a következő két hétben a víz lesz a fő problémájuk. Utána jön a takarítás és az átázott holmi szárítása. Katica Devictől is azt kérdeztem, mennyi ideig tart rendbe hoznia a házat, a portát.

„Én még a 2010-es árvizet se hevertem ki. Még az akkori károkat se sikerült helyrehozni. Még abból se tértem magamhoz.”