A félmunka semmit sem ér Aszad ellen

Az amerikaiak már hónapokkal ezelőtt vázolták a szíriai támadás forgatókönyveit, Bassár el-Aszadnak rakétákkal és vadászgépekkel kell szembenéznie. Az Egyesült Államoknak már nagy tapasztalata van a légicsapásokban, az elmúlt évtizedekben Koszovótól Líbiáig több országban is lecsaptak. Azt már megtanulhatták, hogy nem érdemes félmunkát végezni, máshoz viszont a jelek szerint nem nagyon van bátorságuk.

Hadihajók várják bevetésre készen a szíriai partok mellett, hogy a nyugati nagyhatalmak eldöntsék, mikor és hogyan mérnek csapást a szerintük vegyi fegyvereket használó Bassár el-Aszad rezsimjére. Az Egyesült Államok haditengerészetének négy Tomahawk robotrepülőkkel felszerelt rombolója várakozik a Földközi-tengeren, de a USS Nimitz és a USS Harry S. Truman repülőgép-hordozók is a környéken állomásoznak. A brit haderőnek három hajója tartózkodik a térségben, és állítólag már egy rakétahordozó tengeralattjárójuk is Szíria felé tart, Franciaországnak a Charles de Gaulle nevű repülőgép-hordozója van elérhető közelségben. Ráadásul a három nyugati ország katonai bázisai jóformán körbeveszik Szíriát, ott vannak Törökországban, Cipruson és Jordániában is.

A USS Gettysburg és a USS Harry S. Truman hadihajók a Földközi-tengeren Forrás: AFP/US Navy/Jamie Cosby

Ezek az egységek lehetnek az eszközei annak a támadásnak, amit Barack Obama amerikai elnök helyezett kilátásba arra az esetre, ha bebizonyosodna, hogy a szíriai kormány vegyi fegyvereket vetett be az immár két éve zajló polgárháborúban. Az ENSZ szakértői egyelőre még vizsgálják, hogy tényleg történt-e támadás, az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei azonban már kész tényként kezelik a vegyi támadást. Barack Obama szerdán azt mondta, a bizonyítékok megvizsgálása után meggyőződött arról, hogy a szíriai kormány a felelős a százakat megölő vegyifegyver-támadásért, Nagy-Britannia pedig szerdán határozattervezetet nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsához, amelyben lényegében felhatalmazást kérnek egy katonai csapásra.

Melyik bombázás legyen?

A készülődő támadásról Obama egyelőre nem hozott döntést, de azt mondta, a "korlátozott akció" célja Damaszkusz elrettentése lenne a vegyi fegyverek jövőbeni bevetésétől. "Ha világos, határozott, de ugyanakkor nagyon korlátozott módon adunk le figyelmeztető lövést, hogy álljanak le ezzel, akkor az hosszú távon pozitív hatással lehet nemzetbiztonságunkra" – mondta, és azt is hozzátette, hogy nem akar belesodródni egy Afganisztánhoz hasonló háborúba, korábban pedig kizárta, hogy a Fehér Ház szárazföldi csapatokat vessen be.

A Szíria elleni támadás terveivel már hónapok óta foglalkoznak, az amerikai hadsereg vezérkari főnöke, Martin Dempsey tábornok júliusban több lehetséges támadási forgatókönyvet is felvázolt egy amerikai szenátornak küldött levelében. A BBC szerint ezek között szerepelt az is, hogy üzenetértékű támadást indítanak. Ez egy gyors légicsapást jelentene Aszad erősségeire, laktanyáira és rakétagyáraira. A cél, hogy elvegye a szíriai elnök kedvét attól, hogy újra vegyi fegyvereket vessen be. A terv előnye, hogy gyorsan beindítható, továbbá az, hogy a támadók számára szinte kockázatmentes, mert hadihajókról indított rakétákkal is kivitelezhető. A hátránya pedig az, hogy ha magukat a vegyifegyver-raktárakat is megtámadják, és nem sikerül azonnal megsemmisíteni őket, a környezetbe jutó vegyi anyagok jelentős károkat okozhatnak.

A lehetséges forgatókönyvek között szerepelt egy olyan repüléstilalmi zóna felállítása, amelyet Líbia esetében is használtak 2011-ben. A tilalmi zónával megakadályoznák, hogy a szíriai kormány kihasználja a légi fölényét a lázadókkal szemben. A tervnek azonban több buktatója van. Ahhoz, hogy működjön, először le kellene bombázni a szíriai légvédelmet, amely a líbiaihoz képest kifejezetten modernnek számít, Aszadot ugyanis Oroszország látta el légelhárító fegyverekkel (a Moszkva által ígért legmodernebb légvédelmi rendszer, az S-300-as azonban még nem érkezett meg Szíriába). Ráadásul ez a verzió jelentősebb katonai erő bevetését igényelné a nyugati országok részéről, így a BBC szerint ezt lényegében elvetették.

Dempsey javaslatai között szerepelt az is, hogy alakítsanak ki biztonsági zónákat a határok mentén, ahol a lázadó erők szabadon működhetnének, és ahol elláthatnák a menekülteket is. A repüléstilalmi övezethez hasonlóan ezt az ötletet is elvetették, egyrészt mert szintén szükség lenne hozzá egy lezárt zónára, amelyet repülőkkel őriznek, másrészt pedig ez már túl közel állna egy teljes értékű háborúhoz Szíria ellen. A biztonságos övezeteket őrizni kellene, szövetséges katonák hiányában ez a lázadók feladata lenne. Ez viszont azt látszatot keltené, hogy az akció Aszad megdöntésére irányul, és ezt az Egyesült Államok tagadja.

A szíriai hadsereg tankjai Damaszkusz közelében Forrás: AFP

Az elsődleges javaslat a szíriai ellenzék felfegyverzése volt. Ez lényegében már régóta tart, az USA júniusban szállt be, de látványos eredményt még nem sikerült elérni vele. Dempsey azonban felgyorsította és kiterjesztette volna a lázadók kiképzését. Ennek a végrehajtását az tenné bonyolulttá, hogy a szíriai ellenzéket több fegyveres szervezet alkotja, amelyek között vallásos radikálisak is vannak, és az al-Kaidához fűződő kapcsolatuk vagy teljesen egyértelmű, vagy nem tisztázott.

A jelenlegi helyzethez az a javaslat passzolna leginkább, amelyben a vezérkari főnök a szíriai vegyifegyver-arzenál lefoglalásáról beszél, de mégis ez az egyik legvalószínűtlenebb verzió. Ez tulajdonképpen a vegyifegyver-raktárak és -gyárak megtámadását és elfoglalását jelentené, de jelentős amerikai haderőt igényelne, szárazföldi csapatokat is beleértve.

Mindezeket felsorolva a vezérkari főnök még azt is megjegyezte az amerikai kongresszus külügyi bizottsága előtt, hogy még a limitált haderőt mozgósító gyors, büntető csapás is repülőgépek százait igényelné, és dollármilliárdokba kerülne (a 2011-es líbiai légtérzár százmillió dollárba került hetente). Arra is figyelmeztetett, hogy bár a támadás megrendítheti a szíriai rezsimet, akár válaszcsapáshoz és civilek halálához is vezethet.

Félmunkával nincs eredmény

Az Egyesült Államok az elmúlt két évtizedben többször részt vett olyan katonai akciókban, amelyeket a nemzetközi közösség indított a saját polgárait veszélyeztető államok ellen. A legtöbb esetben humanitárius célok adták az alapot a beavatkozáshoz, ilyen volt például, amikor az 1991-es öbölháború után a nyugati koalíciós erők repüléstilalmi zónát vezettek be Irak fölött, nehogy az iraki rezsim bombázza az északi területeken élő kurdokat és a déli területen lévő síita népcsoportot, vagy amikor 1995-ben a NATO légicsapásokkal és az ellenzéki erőknek nyújtott támogatással hozzájárult ahhoz, hogy befejeződjenek a délszláv háborúban zajló etnikai tisztogatások, és Slobodan Milosevic szerb elnök részt vegyen a daytoni béketárgyalásokon. Bill Clinton elnöksége alatt az USA légicsapásokat megtorlásként használt, pédául terrortámadásokat követően, ehhez képest jelentős fordulat volt, hogy George W. Bush 2001-ben már katonákat is küldött, amikor megtámadták Afganisztánt.

A katonai akciók a tanulsága az volt, hogy félmegoldásokat nem elég alkalmazni. Egy az iraki légtérzárról készített tanulmány például azt írja, hogy a repülők csak akkor támadhattak földi célpontokat, ha őket is támadás érte, így viszont az iraki csapatok nyugodtan összecsaphattak a földön a kurd egységekkel. A jelentős emberáldozatokat követelő srebrenicai mészárlás és Szarajevó ostroma is az ENSZ békefenntartóinak orra előtt történt, miközben a térség felett a nyugati erők repülői ellenőrizték a légteret. A szerb csapatok meghátrálásához szükség volt arra is, hogy a NATO merjen továbblépni, és a levegőből támadni. Ez az 1999-es koszovói harcok esetében is igaz volt. Ezek a bombázások azonban nagy járulékos veszteséggel jártak: civil épületeket, köztük kórházakat értek találatok, autópályák, gyárak semmisültek meg, civil emberek sérültek vagy haltak meg.

F15E vadászgépek hadgyakorlaton Forrás: AFP/US Air Force/Elizabeth Rissmiller

A szerbek végül belementek a NATO békefeltételeibe. Ebben azonban annak is döntő szerepe volt, hogy Szerbia csak szóbeli segítségre számíthatott legfőbb szövetségesétől, Oroszországtól, így lényegében egyedül maradt. Szíriára ennek pont az ellenkezője igaz, Oroszország fegyvereket szállít Aszad kormányának, a libanoni Hezbollah és Irán pedig a szíriai hadsereg kiképzésébe is besegít, ráadásul Irán már bejelentette, hogy ha az USA megtámadja Szíriát, annak komoly következménye lesz a Fehér Ház számára.

Az oroszok berágtak

A koszovói és a 2011-es líbiai katonai beavatkozás diplomáciai feszültséget okozott a nyugati nagyhatalmak és Oroszország között. Utóbbi ugyanis mind a szerb Slobodan Milosevic, mind a líbiai Moammer Kadhafi kormányát támogatta. Koszovó esetében ugyanakkor nem született ENSZ BT-felhatalmazás arra, hogy a NATO bombázhatja Szerbiát, és az oroszok Líbia esetében is átverve érezhették magukat. A 2011-es líbiai repüléstilalmi zónát engedélyező ENSZ BT-határozat (amelyet Oroszország nem vétózott meg) ugyanis szintén nem engedélyezett folyamatos NATO-bombázást, holott pont ez történt, a líbiai kormányerőket így is csak a lázadók támaszpontjának számító Bengázi határában sikerült megállítani. A beavatkozást indítványozó nyugati országok ráadásul tagadták, hogy a zóna kialakításának a célja Kadhafi elűzése volna, de a bombázás mégis pont a líbiai vezető bukásáig tartott. A BBC szerint a líbiai beavatkozás miatt kialakult konfliktus vezetett oda, hogy a Bassár el-Aszadot támogató Oroszország hallani sem akar arról, hogy az ENSZ BT engedélyezze a katonai beavatkozást Szíriában.

Az oroszoknak azonban más miatt is érdekükben áll hatalmon tartani Bassár el-Aszadot. A Közel-Kelettel foglalkozó Washington Institute szerint orosz cégek 2009-ben húszmilliárd dollár értékű szerződéseket kötöttek a szíriai kormánnyal, ha Aszad bukik, ezek semmisek lesznek. Az oroszok a líbiai rezsim bukásával is rosszul jártak, Moszkva akkor négymilliárd dollárt veszített a füstbe ment fegyverszállítási szerződéseken. Ráadásul a szíriai rezsim bukásával Oroszország elveszítené az egyetlen olyan katonai kikötőjét, amely a volt Szovjetunió területén kívül van, éppen Szíriában.

NATO-légicsapás Líbiában 2011. augusztus 19-én Forrás: AFP/Mahmud Turkia

A NATO-légicsapások a délszláv háborúban és a líbiai polgárháborúban is jelentősen befolyásolták az eseményeket: megtörték a kormányerők fennhatóságát, így azok visszavonulni kényszerültek. Szerbiában egy évre rá lázadás tört ki Milosevic rendszere ellen, és az elnök megbukott, Líbiában pedig a felkelő csapatok képesek voltak ellentámadásba lendülni és megdönteni Moammer Kadhafi rendszerét. Koszovó azóta elszakadt Szerbiától, de 14 évvel a háború befejezte után is NATO-békefenntartók állomásoznak az országban, Líbiában pedig az új kormányzat egyelőre nem képes ellenőrizni az országot, annak nagy részét félkatonai szervezetek tartják az uralmuk alatt.

A szíriai beavatkozást ellenzők legfőbb érve az, hogy nem tudni, milyen irányba mozdítaná el a polgárháborút a nyugati támadás, és milyen hatással lenne a térségre. „Egyszerűen nem lehet megmondani, hogy végződhet” – mondta egy a Guardiannek nyilatkozó egykori brit miniszter. A volt szíriai nagykövet pedig arról beszélt, hogy a katonai beavatkozás helyett inkább a vonakodó Oroszországot és Kínát kellene rávenni arra, hogy hassanak a szíriai rezsimre.