Figyelem, katonai létesítmény; Tilos az átjárás; Halálos erő engedélyezve - ilyen és ehhez hasonló táblák tiltják meg a továbbhaladást a nevadai sivatag szívébe vezető Groom Lake-i úton immár közel hatvan éve. A poros sivatagi úton normális esetben senkinek nem lenne semmi dolga, mégis tele az internet videókkal és fotókkal, amelyeken az emberek egészen az áthaladást tiltó tábláig hajtanak, körülkémlelnek, feltérképezik a környező dombokon lévő megannyi kamerát és hőérzékelőt, esetleg megvárják, míg egy katonai dzsip vagy helikopter a tudtukra adja, hogy rossz helyen járnak (itt láthat egy magyar turista által készített videót).
A turisták nem véletlenül hajtanak végig rendre a sivatagi úton, megkockáztatva, hogy ha elvétik a táblákat, és behajtanak a tiltott területre, akár ötezer dolláros bírságot és jó pár óra elzárást is kaphatnak. Ennek az útnak a végén fekszik ugyanis az Egyesült Államok leghíresebb katonai támaszpontja, az 51-es körzet. A bázis létezése évtizedek óta nyílt titok, sci-fi filmek és játékok garmadájában szerepel mint a titkos kormányzati projektek legfőbb helyszíne, ahol az amerikai kormányügynökségek lezuhant földönkívülieken kísérleteznek.
A környéken élők az ötvenes évek óta beszélnek furcsa légköri jelenségekről és azonosítatlan repülő tárgyakról, az 51-es körzetet körüllengő ufólegendákat pedig csak erősítette, hogy az amerikai kormány évtizedeken keresztül tagadta a bázis létezését. A támaszpont 24 kilométeres körzete lezárt területnek minősül, beleértve a légteret is, egészen a világűrig. A titkolózás a múlt hétig tartott, augusztus 15-én ugyanis egy amerikai civil szervezet olyan kormányzati jelentést hozott nyilvánosságra, amelyben a CIA elismeri az 51-es körzet létezését. Az anyagból kiderül, miért hozták létre a jelenleg is működő szupertitkos bázist a sivatag közepén, sőt az is, miért láttak a környéken élők annyi repülő csészealjat.
1955. február 21-én a CIA egyik vezető tisztségviselője, Richard M. Bissell egy 1,25 millió dolláros csekkel kopogatott be Kelly Johnsonhoz, a Lockheed fegyvergyártó cég főmérnökéhez. Az összeg egy szigorúan titkos hadiipari szerződés előlege volt, amelynek értelmében a Lockheed húsz darab, U-2-es típusú lopakodó repülőgépet gyárt az amerikai hadsereg számára. A gépek hidegháborús célokra kellettek, hogy felderítést végezzenek a Szovjetunió légterében - áll a dokumentumban.
Egy 1992-ben készült CIA-s belső jelentésről van szó, amely az USA által fejlesztett kémrepülőgép-programokról számol be, és amelyet a Nemzetbiztonsági Archívum nevű szervezet 1998-ban kért ki az ügynökségtől, de akkor még csak egy butított változatot kaptak, amelyben például ki volt takarva a titkos programnak otthont adó bázis neve. 2005-ben megismételték a kérést, amelyre végül a CIA egy olyan összeállítással válaszolt, amelyben már nem voltak kitakart részek.
A jelentés beszámol arról, hogy Bissell és Johnson a légierő egy tisztjének a társaságában egy kis géppel repült el Nevadába, hogy egy biztonságos és titkos helyszínt keressenek, ahol tesztelni tudják az újonnan fejlesztendő kémrepülőt. Egyszer csak egy X alakú felszállópályára figyeltek fel egy kiszáradt tó közepén, amelyet Groom Lake-nek hívtak. A területet a második világháborúban használták lőtérként. A társaság vitatkozott egy darabig azon, hogy a leszállópályán tegyék-e le a gépet, végül a pilóta inkább egy kicsit arrébb szállt le, és együtt sétáltak fel a kifutóhoz. Mint később kiderült, jól döntöttek, a leszállópálya talaja ugyanis nem volt olyan szilárd, hogy elbírja a repülőgépet, a kerekek elsüllyedtek volna, "megölve vagy megsebesítve az U-2-es projekt összes kulcsemberét".
A felfedezés azonban megérte a fáradságot, a terület tökéletesnek bizonyult. A környező vidék már akkor is zárt volt a nyilvánosság elől az ott zajló kísérleti atomrobbantások miatt. Egyszerűen hozzácsapták a bázist a lezárt területekhez - Dwight D. Eisenhower elnök külön engedélyével -, majd felépítettek egy rendes leszállópályát, és elkeresztelték a Nevadai Teszttelep 51-es körzetének. Sőt, Johnson Paradise Ranchnak (Mennyország Farm) is elnevezte, hogy barátságosabbá tegye a Lockheed dolgozói számára. Komoly problémát okozott, hogyan szállítsák a Lockheed alkalmazottait Kaliforniából az 51-es körzetbe feltűnésmentesen. Végül egy külön katonai repülőjáratot indítottak, amely minden hétfő reggel a bázisra szállította a dolgozókat, péntek délután pedig hazavitte őket.
A bázis létének titkolása a mindennapok része volt, a dolgozóknak titoktartási szerződéseket kellett aláírniuk, állítólag még egy olyan eligazítást is kaptak, amely arra vonatkozott, kinek mit kell hazudniuk, ha a munkájukról faggatják őket. Jól példázza a szigorú titoktartási szabályokat Kenneth Collins tesztpilóta esete is. Az egykori CIA-alkalmazott 80 éves korában, 2009-ben mesélte el a Los Angeles Timesnak a lezuhanása történetét. 1963-ban, egy Oxcart típusú lopakodó tesztelése közben történt a baleset, de sikerült még időben katapultálnia.
Három helyi talált rá egy pickuppal, és elvitték a repülőgép roncsaihoz. "Addig a pillanatig egyetlen olyan civil sem látta a gépet, aki nem rendelkezett szigorúan titkos hozzáféréssel" - mondta Collins. Azt hazudta nekik, hogy atomfegyver van a gépen, nehogy közel menjenek hozzá. A CIA később titoktartási nyilatkozatot íratott alá mindhárom férfival, Collinst pedig drogok segítségével kivallatták a zuhanás minden részletéről, majd azzal vitték haza a feleségéhez, hogy jól berúgott. A Los Angeles Times szerint a feljegyzésekben azóta is úgy szerepel a baleset, mintha egy közönséges F-105-ös vadászgép zuhant volna le.
A titkolózás a hidegháború végével sem fejeződött be. Olyannyira nem, hogy az amerikai kormány még a kétezres évek elején is váltig állította, hogy a támaszpont nem létezik. 1994-ben az 51-es körzet öt korábbi dolgozója és két másik egykori munkás özvegye egy jogász segítségével beperelte az amerikai légierőt. Kártérítést követeltek, mert szerintük az ott végzett munka vezetett odáig, hogy drasztikus mértékben leromlott az egészségi állapotuk. Az volt a dolguk, hogy hetente kétszer elégessék a bázison felhalmozott szemetet, ami azonban különösen veszélyes hulladéknak számított, így a szabadon való elégetésükkel az ügyvéd szerint a légierő megszegett minden egészségügyi előírást, és a szövetségi környezetvédelmi törvényt is.
A probléma az volt, hogy a bázis létezését semmi sem igazolta, és a beidézettek is váltig állították, hogy 51-es körzet nincs. "A Groom Lake melletti területnek nincs neve" - mondta a per során a légierő képviselője. Az éveken át tartó per felemás eredménnyel ért véget. A bíró kimondta ugyan, hogy törvénysértés történt, de senkit nem tudott felelősségre vonni, még az sem volt bizonyítható, hogy hol dolgoztak a károsultak. Az akkori amerikai elnök, Bill Clinton ugyanis közbelépett, és elnöki határozatban mondta ki, hogy a titkosítás fenntartása nemzetbiztonsági érdek, és egyben megtiltotta, hogy a bázis állománya az ott végzett tevékenységről beszéljen. A bíró így bizonyítékok hiányában ejtette az ügyet, az ott dolgozók pedig semmilyen kártérítést nem kaptak. A 2000-ben kiadott elnöki rendeletet a következő elnök, George W. Bush 2002-ben és 2003-ban is megújította.
Az U-2-es lopakodó csak a kezdet volt, a Los Angeles Times szerint az elmúlt évtizedekben minden jelentős amerikai lopakodó fejlesztésében vagy tesztelésében szerepet játszott az 51-es körzet. Az U-2-es 1960-ig hajtott végre küldtetéseket a Szovjetunióban, amíg a szovjetek le nem lőttek egy gépet, az SR-71-es Blackbird 1966-tól 1995-ig szolgált. A bázison tesztelték a világ első olyan lopakodóját is, amely képes teljesen eltűnni a radarok elől, ez az F-117-es Nighthawk. A Telegraph szerint a jelenlegi legmodernebb lopakodónak számító B-2-es és F-22-es repülők is megfordultak az 51-es körzetben.
Eközben azonban a bázis környéken ugrásszerűen megnőtt az ufóészlelések száma. Erről a váratlan következményről a CIA-jelentés is említést tesz. A hadsereg a legtöbb bejelentést a kereskedelmi repülőjáratok pilótáitól kapta az ötvenes években, a leggyakrabban kora este. Erre a jelentés magyarázatot is ad, szerintük a jóval az akkori repülési magasság felett repülő lopakodók ezüstös alsó vázán gyakran visszatükröződött a napfény. "Ebben az időben senki sem gondolta, hogy az ember repülhet 18 kilométeres magasságban" - áll a jelentésben, ezért képzelhették sok esetben ufónak a lopakodókat.
Amikor viszont már földi megfigyelőktől is záporozni kezdtek a levelek az ufóészlelésekről, a légierő cselekedett. Létrehozták az úgynevezett Kék Könyv műveleti egységet. A részlegnek az volt a feladata, hogy begyűjtse és kinyomozza az ufóészleléseket, majd megválaszolja őket, általában egy-egy természeti jelenségre fogva a történéseket. A CIA-jelentés szerint az egység rendszeresen egyeztette az ufóészleléseket az 51-es körzetből indított tesztrepülésekkel. Ezek alapján az 1950-ben és 1960-ban jelentett esetek több mint feléért az U-2-es, majd később az Oxcart típusú lopakodók voltak a felelősek. Ezt azonban a titkosítás miatt már nem közölték a levélírókkal.
Így az 51-es körzetről számtalan pletyka kapott szárnyra. A támaszpontot a leghíresebb ufóészleléssel, az 1947-es roswelli landolással is kapcsolatba hozták. E szerint az új-mexikói Roswellben landolt, majd a hadsereg által elfogott földönkívülieket és az űrhajójukat az 51-es körzetben tárolják. Ráadásul az ufólegendákat erősítette az is, hogy az évek során több, magát az 51-es körzet dolgozójának valló férfi is a nyilvánosság elé állt azzal, hogy a bázison földönkívüliekkel kísérleteznek, de egyikük sem tudta alátámasztani az állításait. A leghíresebb közülük Bob Lazar, aki 1989-ben egy televíziós műsorban mesélte el a kalandjait. Azt mondta, ottléte alatt antigravitációs kutatásokat végzett földönkívüli csészealjakon, amelyek a Zeta Reticuli rendszerből származnak.
Lazar nyilatkozata után ufóimádó turisták lepték el az 51-es körzet körül lévő területeket, annak ellenére is, hogy a Lazar által elmondottakat semmi sem támasztja alá, ellenben több tudós is felhívta a figyelmet arra, hogy a szerinte nukleáris üzemanyagként szolgáló elem nem létezhet. Lazar azóta zárkózottan él, a mostani CIA-s bejelentésre is csak legyintett, amikor egy újságíró megkereste, és azt mondta, hogy "ezt már mindenki tudja".
A környék sokat profitált az ufólázból. "Köszöntelek, Földlakó" - áll azon a táblán, amely az utazókat fogadja a nevadai sivatag közepén fekvő kis település, Rachel egyik motelje mellett. A tábla alján csillogó szemű földönkívüli pózol, mellette egy kisméretű csészealjat lógat egy darus kocsi. A házak falán földönkívülieket ábrázoló graffitik láthatók. Az alig hatvan lelket számláló kis falu fekszik a legközelebb az 51-es körzethez, és ezt az ottaniak ki is használják, sőt, a nevadai kormányzó, érzékelve a turistaáradatot, 1996-ban átkeresztelte a falut átszelő autópályát, amelynek azóta hivatalosan is az a neve, hogy "földönkívüli sztráda".
Az út mellett lévő bisztróban ma is kapható az alienburger, a 150 mérföldnyire lévő Las Vegasból pedig rendszeresen szerveznek túrákat az 51-es körzethez, fejenként kétszáz dollárért. A túra Las Vegas hivatalos utazási honlapján is szerepel. "Évek óta gondolkodom azon, hogy léteznek-e földönkívüliek" - morfondírozott az egyik túrázó azon, hogy miért vett részt a kiránduláson - "szerintem 99 százalékban az emberek találják ki a sztorikat, de mégis lehet benne valami".
Indiana Jones is ott akciózott
Az 51-es körzet az elmúlt évtizedek alatt a popkultúrában is megjelent, filmsorozatokban, számítógépes játékokban tűnt fel. Szerepelt a Futurama, az X-akták, a Doctor Who, a Seven Days és a Csillagkapu című tévésorozatokban. Olyan mozifilmekbe írták bele, mint A függetlenség napja, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, a Roswell, de ott van például a Tomb Raider és a Half-Life című számítógépes játékokban is. Az Alienware informatikai cég Intel-alapú hardverje is az 51-es körzetről kapta a nevét.