Glóriát Ukrajnának!

Kevesebb lelkesedéssel, de fegyelmezetten tüntetnek az ukrán fiatalok a kormány ellen, és egy példátlan incidens miatt a megmozdulás már jóval többről szól, mint az EU-s integráció. Leginkább egy ikonikus vezető hiányzik, ennek hiányában maguk sem tudják, hogy mitévők legyenek, de a hideg legalább nem zavarja őket. Helyszíni riport Kijevből.

Sárgás kötött sapkát, a mínuszok ellenére is csak egy farmerdzsekit, és szebb időben görkorcsolyázáshoz használható műanyag könyök- és térdvédőket visel a kijevi Függetlenség terének őre. Egyedül felügyeli a hatalmas teret kettészelő Krestyatik utcán felállított, úgy két méter magas barikádot, amelyet raklapokból, építési hulladékból, de leginkább a környék karácsonyi hangulatának megalapozására szánt műkarácsonyfákból eszkábáltak.

A barikád túloldalán láthatóan hosszú távra rendezkedtek be: sátrak tucatjai, méteres fakupacok közelében melegedő emberek, tea- és kávémérés mindenütt, egy kis piros műanyag asztal formájában még egy mobil imahelyet is felállítottak, amelynek a túloldalán egy ortodox pap várja a lelki nyugalmat kereső forradalmárokat. A téren óriási a nyüzsgés, kedd este is sok ezren vannak. A színpadon beszédeket mondanak, a skandálásoktól alig lehet hosszabban társalogni, sokan inkább énekelnek a tüzeknél, vagy egyszerűen csak nekiállnak röplabdázni a hideg kijevi éjszakában.

Diszkóból vérontás

A kijevieknek van már tapasztalatuk, hogyan lehet tüntetni heteken át a legnagyobb hidegben: 2004-ben sikeresen lázadtak fel a választási csalások ellen, Viktor Juscsenko győzelemre vezette a narancsos forradalmat. „Pedig 2004 inkább egy diszkó volt, mindenki csak jól érezte magát, minden olyan volt, mint egy fesztiválon. Ez viszont más. Vasárnap arra ébredtünk fel, hogy ez már egy teljesen más ország, mint amelyikben előző nap lefeküdtünk” – vezeti fel hosszú elemzését Olekszandr, aki a 2004-es forradalom minden napját a téren töltötte.

Tüntetők Kijevben Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Mi történt azon az éjszakán, amely minden megkérdezett tüntetőt sokkolt, és amely után fordulatot vettek az addig erőtlen tiltakozások?

A múlt héten napok óta tüntettek a kijeviek, mert Viktor Janukovics hosszú huzavona után nem írta alá a társulási szerződést az Európai Unióval (erről bővebben itt olvashat), de hiába mentek el tízezrek, átütő támogatást nem sikerült szerezniük, a tüntetéseket eleinte szervező civilek és az ellenzéki pártok is csak a hét végén döntöttek úgy, hogy összefognak a kormány ellen. A rendőrség már pénteken is erőszakosan lépett fel ellenük, gumibotokkal és könnygázzal kergette szét a tüntetőket, szombaton este pedig már ellenállást sem tanúsító egyetemistákat vertek szét brutálisan.

„Amikor másnap felkeltem, tele volt a Facebook az ismerőseim értetlenkedéseivel, jöttek az SMS-ek a barátoktól, hogy emellett nem mehetünk el. Ez olyasvalami volt, ami korábban soha nem fordult elő. Ukrajnában sok tüntetés volt, de sem a rendszerváltáskor, sem a narancsos forradalom idején nem folyt vér. Ez mindenkit sokkolt” – magyarázta Olekszandr, és hozzá hasonlóan mindenki ezt nevezte fordulópontnak.

„Janukovicsot nem szeretem, de a többség megválasztotta, 2004-gyel ellentétben nem lehetett megkérdőjelezni a legitimitását. Eleinte nem is akartuk leváltani, csak az EU felé lökni, úgy voltunk vele, hogy a leváltásával ráérünk két évet várni. Amikor viszont szétverték a diákokat, meggondoltam magam. Az EU-s ügy egy politikai döntés, ha nem változtatnak rajta, hát elfogadom. Viszont így nem bánhat egy demokratikus kormány ártatlan diákokkal. Azóta a leváltásukért küzdünk” – mondta barátai gyűrűjében Pavel egy félmosollyal az arcán.

Rohamrendőrök sorfala Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Annak ellenére, hogy a rendőri erőszak katalizálta a tüntetéseket, többen továbbra is reménykednek a EU-s integráció folytatásában. A szabad utazás különösen fontosnak tűnt, beszéltünk olyan 30-as férfival, aki egy hónapja csináltatott először magának útlevelet, mert egyetemistaként nem tudta kifizetni a 60 euró körüli árát, pedig csak 100 kilométerre lakik Lengyelországtól. „A szovjet rendszert ismerjük, miért ne ismerkedhetnénk meg egy másikkal?” – érvelt egy bankban dolgozó nő.

Gyűrű a rendőrökért

Magyar szemmel nézve szokatlan az a tudatosság, amivel a tüntetők viszonyulnak helyzetükhöz. Hiába mondott le már másnap a kijevi rendőrfőnök, és hiába kért bocsánatot az a Mikola Azarov miniszterelnök, aki puccsnak tartja a tüntetést, a legtöbb tüntető ezt annyival elintézte, hogy „ez már nem számít, már nem hiszünk nekik”. Hasonló tudatossággal törekednek arra is, hogy ne váljanak erőszakossá a tüntetések. Beszédes volt például, amikor az elnöki palotát védő rohamrendőrök előtt egy méterrel egymást szorosan összekulcsolva álltak sorfalat a tüntetők, a sajátjaikkal farkasszemet nézve, csak hogy biztosan ne rontson több ezer ember a pár tucat rendőrre.

Ahogy nem akarják a csalódottságukat a rendőrökön kitölteni, az oroszokkal sincs különösebb bajuk. „Szeretjük az oroszokat, semmi bajunk velük, csak a mi és az ő vezetőik közötti viszonnyal van bajunk. Gazdasági függetlenség kell tőlük” – mondja csillogó szemekkel a 23 éves Tsvok, aki Nyugat-Ukrajnából utazott ide tüntetni a barátaival. Önkéntesként ruhákat oszt bárkinek, aki fázik a fagyos estéken.

Tüntetők Kijevben Forrás: MTI/EPA/Alekszej Furman

Az egyik szakszervezet főtéren álló épületét a diákverések után foglalták el, és logisztikai bázisként használják a tüntetők. Másodpercenként futnak ki a többemeletes épületből szendvicsekkel, meleg teával, ruhákkal, sugárzik a rendszerből a dinamika, alig lehet elállni a szorgoskodó önkéntesek útjából. Akárcsak a térre, a házra is a könnyedség telepszik. „Mindenki nagyon lelkes, mindenki segít mindenkin, olyan mintha egy nagy család lennénk” – mondja két fiatal lány, akiket talán még a tüntetés sikerénél is jobban érdekel annak lelkülete.

Mi lehet ennek a vége?

A lelkesedés azonban így sem mindenkinél a régi, kevesen hisznek abban, hogy valódi változást érhetnek el, aminek alapvetően három oka van:

1. Mivel a parlament kedden nem szavazta meg a bizalmatlansági indítványt, az ellenzéknek nem igazán maradt jogszerű lehetősége, hogy elmozdítsa a kormányt. Ahogy az eddigiekből is kiderült, az elhanyagolható kisebbségen kívül senki nem híve az erőszakos fellépésnek. Érezhető is egyfajta elbizonytalanodás, tanácstalanság, senki sem tudja igazán, hogyan lehetne továbblépni.

2. Míg 2004-ben a tüntetők egységesen felsorakoztak Juscsenko mögé, és világos célokat követtek, a mostani ellenzék töredezett, és a megkérdezettek nem látnak olyan vezért, akiben bízhatnának. A három ellenzéki vezető közül a szélsőjobboldali Szvoboda elnöke, Oleh Tyahnyibok túlságosan megosztó, Arszenij Jacenyuk bizonytalan, túl régóta a politikai elit tagja, a legtöbben Vitalij Klicskóban bíznak. „Klicskót sokan úgy látják, mint az erős jófiút, aki jön, és leüti a rosszat” – de ennél többet nagyon nem néznek ki belőle. Rossz szónoknak tartják, akit rendszeresen kinevetnek, mert ukránul sem tud rendesen. „Az ellenzéknek lépnie kéne, fel kellene mutatnia egy tervet, nem egymással küzdeni, mert itt a hidegben nem sokáig fogják hajtogatni, hogy glóriát Ukrajnának” – sürget az egyik tüntető.

3. Minden akkori résztvevő mámorosan gondolt vissza a 2004-es forradalom sikerére, ugyanakkor hiába telt el azóta már kilenc év, sokat nem változott az ország. „Sokkal lelkesebbek voltunk, de már értjük, hogy a gazdaság szempontjából nem volt egy nagy győzelem” – mondta az egyik rutinos forradalmár, bár kijelentését árnyalja, hogy a tüntetők döntő többsége fiatal, akik közül többen is lelkesen ismételgették, hogy azért vannak itt, hogy változtassanak a saját sorsukon.