Megszoktuk, hogy orvlövészek lőnek ránk

A narancsos forradalom valamennyi napját a Majdanon töltötte, és most is építi a barikádokat Kijevben Olekszandr, aki élete legdrámaibb heteit éli meg. A tüntetések alatt tudta meg, hogy apa lesz, otthagyja a munkahelyét, az emblematikus főtéren eltöltött időszak megváltoztatta a magáról alkotott képét. A fegyverropogás természetessé vált számára, ahogy az is, hogy reménykedve olvassa a halottak összesítését, nehogy egy barátja legyen rajta.

„Persze, hogy emlékszem rád, de mintha évek múltak volna el – annyi minden megváltozott” – válaszolta még csütörtökön Olekszandr az első e-mailemre. Pedig kevesebb mint három hónapja találkoztunk a kijevi Majdanon, bár akkor még valóban sok minden másnak tűnt.

Olekszandr már a 2004-es narancsos forradalom minden napját a téren töltötte, és a novemberben kirobbant tüntetéssorozaton is a kezdetektől részt vett. Akkor már az első rendőri támadás is sokkolta. „[Másnap] arra ébredtünk fel, hogy ez már egy teljesen más ország, mint amelyikben előző nap lefeküdtünk” – emlékezett vissza az akkor még könnygázas és gumibotos rendőri akcióra.

Akkor még tele volt energiával és reménnyel, míg mára ezt felváltotta a düh, de a lendülete továbbra is tart. A 36 éves férfi nap mint nap jár a Majdanra, elsősorban a háttérmunkában vesz részt: utcakövet tör fel, segít a barikádok építésében, ételt szállít a főtéri ideiglenes kórházakba, vagy éppen útblokkokat húz fel Kijev körül. A városba vezető utakon számos úttorlaszt állítottak fel a tüntetők, annak érdekében, hogy a kormánypárti huligánokat, a tyituskákat megállítsák.

„Úgy érzem, hogy ezek a tragikus és heroikus idők a legfontosabbak a modern Ukrajna történelmében. Ezek a napok úgy lesznek benne a történelemkönyvekben, mint a fordulópontok a nemzet fejlődésében. Büszke leszek rájuk, ha majd egyszer a gyerekeimnek mesélek róluk” – fogalmazott fennkölten Olekszandr, és ennek érdekben éppen az elmúlt hetekben tett nélkülözhetetlen lépéseket Irinával, a menyasszonyával. A tüntetések alatt derült ki, hogy Irina gyereket vár, és ahogy írja, Olekszandrt is ez tartja távol a frontvonalban harcolóktól.

Olekszandr és menyasszonya még novemberben, a tüntetések első napjaiban. Itt még reménnyel teli várja a változást. A képre kattintva nézheti meg az összes, tüntetésekkel kapcsolatos fotónkat. Forrás: Olekszandr Zsihinasz

Ettől függetlenül gyorsan megszokta a fegyverropogást, a robbanások hangját. „Vannak olyan dolgok, amelyek tegnap még teljesen elképzelhetetlennek tűntek, holnapra viszont teljesen megszokottá válnak. Amikor korábban a Majdanon találkoztunk, elképzelhetetlen lett volna, hogy mindenhonnan lőnek. Mára pedig megszoktuk, hogy a saját fővárosunk központjában orosz orvlövészek lőnek ránk. Most már az van, hogy a halottakat összegző listát olvassuk, abban reménykedve, hogy nem látjuk meg rajta egy barátunk nevét”.

Fekete humor és háborús álmok

Bár csütörtökön valóban volt egy kis pánik a városban, mert mindenki próbált felhalmozni tartalékokat, ez egy idő után elmúlt. „Az autók sorban álltak a benzinkutakon, az embereket egyszerűen megrémítette a sok hallott” – írja, de pénteken már nyitva voltak a boltok, és az automaták is működtek. „Olyan, mintha párhuzamosan két világban élnél. Az egyikben lövések vannak, robbanások, könnyek, tűz, fekete tűz, ordibálás, vér, sérülések, holttestek […] A másikban pedig zajlik a megszokott élet, üzleti megbeszélések, telefonhívások, bevásárlás, hasonlók” – meséli arról, milyen megélni a háborús körülményeket. A lelke is jól viseli a helyzetet, aludni is jól tud, de azért gyakran álmodik háborúval. „Még viccelődni is szoktunk, de azért nem sokat. Csak, hogy megbirkózzunk a sokkhatással. Így ezek inkább szomorú viccek, fekete humor”.

Bár a pénteki megállapodás után úgy tűnt, Európa fellélegezhet, Olekszandr ezt korántsem így élte meg. „Talán furcsának tűnhet, de én az agresszívabb tüntetéseket támogatom. Szerintem már az első napoktól így kellett volna tüntetnünk. Janukovics egy gyilkos elme, a szóból nem ért, csak az erőből. Azzal, hogy a három ellenzéki vezető aláírta ma vele a megállapodást, felér egy árulással. A Majdan HOLTAN akarja látni Janukovicsot – vagy börtönben MOST, az élete végéig”. Olekszandr szerint Klicskóék is felelősek a sok halottért, mert mindvégig azt hangsúlyozták, hogy békésen tüntessenek, így mindössze gumibotokkal, kövekkel és Molotov-koktélokkal voltak felszerelve a rendőrök éles lőszerei ellen. „Szó szerint azt kérték az emberektől, hogy jöjjenek ki a Majdanra, táncoljanak és énekeljenek, miközben a rendőrök rájuk támadnak. Az embereknek elege lett ebből a diszkóból” – írja Olekszandr, aki szerint már készülnek a következő harcokra.

A Majdan nyitottabbá tett

„Sok dolog megváltozott ma. Fontos változásokat szavaztak meg a parlamentben, a rendőrség visszavonult, elkezdték kipucolni a Majdant. De a barikádok újra egyre magasabbak, mert a Janukoviccsal való szövetség csak egy illúzió! Ilyenkor mindig megígér több mindent érdemi döntés nélkül, és közben arra készül titokban, hogy visszavágjon. Úgy tűnik, ezt a három ellenzéki vezető nem tanulta meg az elmúlt hónapokban” – írja Olekszandr, aki holnap megint ott lesz a Majdanon.

Tüntetők a Majdanon. Több képet a linkre kattintva nézhet meg az ukrajnai tüntetésekről. Forrás: AFP/Daniel Slim

A főtéren, amelyért a munkahelyét is otthagyta. Az Egészségügyi Minisztériumhoz tartozó, fertőző betegségekkel foglalkozó intézményben dolgozott, de a tüntetések novemberi kirobbanásakor nem ment be többet dolgozni. Bár január közepén visszament a központba, de felmondott, utolsó hónapját tölti ott.

„Most munkát keresek, de ennek nincs köze a Majdanhoz. Mármint közvetlenül nincs, nem a tüntetéseken való részvételem miatt rúgtak ki. De a Majdanon eltöltött idő megváltoztatta a gondolkodásomat arról, hogy ki vagyok én, és mit akarok csinálni. Azt akarom csinálni, amit igazán akarok. Olyan munkát akarok találni, amely passzol a személyiségemhez. Örülni akarok a munkámnak, nem pedig utálni azt. Azt mondhatom, hogy a Majdan nyitottabbá tett, és készen állok arra, hogy kockáztassak és felvállaljam a versenyt. Hamarosan apa leszek, és azt akarom, hogy a gyerekem ne egy olyan országban nőjön fel, ahol az embernek félnie kell attól, hogy megveri a rendőrség, mert kimondja azt, amit érez.”