A holland kormányfő kijelentette, hogy külpolitikai tevékenységének elsődleges célja a malajziai repülőgép szerencsétlenségében elhunyt áldozatok holttestének mielőbbi hazaszállítása, s csak ezután következik a felelősök megnevezésének és felkutatásának kérdése.
Mark Rutte a holland parlamentben még hétfőn délelőtt tartott beszámolójában Oroszország elleni intézkedéseket sürgetett arra az esetre, ha a következő napokban is megközelíthetetlen lesz a maláj légitársaság M17 számú járata szerencsétlenségének színhelye.
A holland áldozatok hozzátartozói délután találkoznak a holland királlyal, a királynéval és a miniszterelnökkel, miközben egyre nő a felháborodás amiatt, ahogyan az áldozatok maradványaival a szakadárok bánnak. A parlamentben felszólalva Mark Rutte hangsúlyozta: minden intézkedés lehetséges, beleértve a politikai és gazdasági szankciókat is. A kormányfő szerint a szankcióknak azok ellen kell irányulniuk, akik közvetlenül vagy közvetve felelősek a nyomozás akadályozásáért.
Időközben, hétfőn már megérkeztek a kelet-ukrajnai Torez településre Hollandia szakértői, akik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek jelenlétében megtekintették a holttesteket. Peter van Vilet, a holland törvényszakértői csoport vezetője rendben lévőnek találta a holttestek tárolásának körülményeit. Kijelentette: ígéretet kaptak arra, hogy a halottakkal teli szerelvény hétfőn útnak indul.
A holland miniszterelnök felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT), hogy hozzon "szigorú határozatot" az ügyben. Ausztrália, a BT nem állandó tagja határozattervezetet dolgozott ki, amely elítéli azokat, akit a maláj utasszállítót lelőtték, és követeli, hogy engedjenek be nemzetközi szakértőket a helyszínre a vizsgálathoz és az áldozatok maradványainak felkutatásához.
Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn utasította a fegyveres erőket, hogy szüntessék be a harci cselekményeket a malajziai utasszállító gép kelet-ukrajnai lezuhanásának helyszínén, negyven kilométeres sugarú körben. "A terroristák és az őket támogatók ezek után semmivel sem igazolhatják azt, ha akár egy órára is feltartóztatják a vizsgálatot végzőket, nem húzhatják tovább azt időt, haladéktalanul át kell adniuk a holttesteket az áldozatok hazáját képviselőknek, hogy hazaszállíthassák a halottakat" – hangsúlyozta Porosenko az oroszbarát szakadár fegyveresekre célozva.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember – közöttük 193 holland állampolgár – életét vesztette. Kijev szerint a gépet légvédelmi rakétával, vélhetően egy Buk típusúval találták el, és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, valamint Oroszországot teszi felelőssé a katasztrófáért. Moszkva és a szakadárok tagadják, hogy közük lenne az esethez.