Százak tüntetnek Kárpátalján a mozgósítás ellen

Vágólapra másolva!
Az ukrán hadseregben elrendelt részleges mozgósítás ellen kezdődött több száz fős tüntetés kedden Munkácson, miközben a közeli Beregrákoson második napja tarják lezárva a Csap-Kijev főútvonalat a tüntetők; a Huszti és a Beregszászi járás több településén is volt útlezárásos tiltakozás.
Vágólapra másolva!

A munkácsi hadkiegészítő parancsnokság épülete előtti tüntetésen a hadseregbe behívott tartalékosok női hozzátartozói azt követelték a katonai hatóságtól, hogy férjeiket, fiaikat és fivéreiket ne vigyék a kelet-ukrajnai háborús övezetbe. A tiltakozók szerint a terrorellenes műveletben csak megfelelően kiképzett katonáknak lenne szabad részt venniük.

Kárpátalja, ne háborúzz!

A „Kárpátalja, ne háborúzz!" jelszót skandáló nők a katonai parancsnokságtól a város egyik legforgalmasabb útkereszteződéséhez vonultak, és lezárták a forgalom elől. A tüntetők azt követelik, hogy Lengyel Zoltán polgármester tárgyaljon velük, ellenkező esetben lezárják a városon áthaladó nemzetközi vasútvonalat is. A tiltakozás azután is folytatódik, hogy Munkács első embere találkozott a tüntetőkkel és a „kényszermozgósítás" leállítását követelő közös beadványt fogalmazott meg velük együtt az ukrán elnöknek.

Nők és gyerekek

A város melletti Beregrákoson és három szomszédos községben hétfőn délután mintegy harminc nő és gyerek lezárta a településen áthaladó nemzetközi főútvonalat, aminek következtében hatalmas forgalmi dugó alakult ki mindkét irányban. Munkács felől Ungvár és az ukrán-szlovák határátkelőhely csak több tíz kilométeres kerülővel érhető el.

Álhír

Az ukrán és magyar lakosságú faluban a tiltakozást az az álhír váltotta ki, hogy 300 helyi férfit fognak a hadseregbe behívni és a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleti övezetbe vinni. A tiltakozók kedden sem voltak hajlandók feloldani az útblokádot, jóllehet reggel beleegyeztek, hogy beadványban fordulnak az ukrán állam vezetőihez, amelyben azt követelik, hogy ne a civileket, hanem a rendvédelmi szervek munkatársait hívják be katonai szolgálatra. Hétfő délután a Huszti járás négy településén tartottak főként nők útlezárásos tiltakozást, de estére mindenütt feloldották a blokádot. A tüntetők azonban kilátásba helyezték, hogy amennyiben a hatóságok nem szüntetik be a mozgósítást, folytatják a tiltakozást.
Ugyancsak útlezárással tiltakoztak hétfő délután a nők a Beregszászi járás több magyarlakta településén. Forgalmas közlekedési útvonalakat vettek blokád alá Nagyberegen, Kígyóson, Beregújfaluban és egy nappal korábban Gáton.

Ellenséges titkosszolgálatok műve

Valerij Luncsenko, Kárpátalja megye kormányzója a mozgósítás elleni tiltakozási hullámra reagálva azt mondta, hogy abban ellenséges titkosszolgálatok keze is benne lehet, így próbálva destabilizálni a helyzetet Kárpátalján. Ivan Vaszilcjun ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka hétfői sajtótájékoztatóján hadititokra hivatkozva nem volt hajlandó elárulni, hogy hány tartalékost fognak behívni a hadsereg soraiba a részleges mozgósítás 45 napja során.

A kárpátaljai ukrán nyelvű médiában ugyanakkor olyan hírek jelentek meg, hogy a megyéből a mostani részleges mozgósítás során hatezer tartalékost hívnak be katonai szolgálatra. Félhivatalos jelentések szerint az Ungvári járásból hatszáz, a Munkácsiból 500 főt mozgósítanak.Kárpátaljáról eddig kilenc katona vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!