Itthon sem jó menekültnek lenni

Augusztus 19-e a humanitárius világnap. Idén világszerte hetedik alkalommal tisztelegnek azok előtt, akik életüket a menekültek érdekében végzett munkára tették fel. A legfrissebb adatokból kiderül: talán még soha nem volt ennyi dolguk. Magyarországon sem.

51,2 millió. A második világháború vége óta nem volt ennyi menekült a világon, mint tavaly. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) még június végén hozta nyilvánosságra az erről készült részletes éves jelentését, félő tehát, hogy ez a szám azóta több százezerrel növekedett. Közben ugyanis Irakban megjelent az Iszlám Állam, menekülésre kényszerítve keresztényeket és jazidikat, Kelet-Ukrajnában pedig egész városok néptelenedtek el az oroszbarát szakadárok miatt folyó harcokban.

Menekülő jazidi gyerekek Irakban Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

Szíria mindent visz

A világszervezet beszámolójának több érdekes tanulsága is van: 2013 közepe óta hatmillióval nőtt a menekültek száma, a több mint 50 millió ember döntő többsége, 86 százaléka pedig a fejlődő országokba áramlik. A világ legnagyobb befogadó országa például Pakisztán, amely a nyugati szomszéd, Afganisztán 2,5 millió menekültjének csaknem kétharmadát „látja vendégül”. A legfrissebb kimutatások szerint Szíriát már közel 3 millióan hagyták el, leginkább Jordánia, Törökország és Libanon felé, de a három és fél éve tartó polgárháború miatt jelentősen megemelkedett a határokon belül menedéket talált személyek (Internally Displaced Person – IDP) száma is: a harcok miatt a 23 milliós arab államban mintegy 7 millióan hagyták el eredeti lakhelyüket.

Ketten a kétmilliósra becsült libanoni menekülttömegből Forrás: Vörös Szabolcs

Kétmegyényi tömény konfliktus

A szíriai menekültek között is sajátos a helyzetük a Libanonban élőknek. A UNHCR adatai szerint a mindössze 10 400 négyzetkilométeres, 4,2 milliós közel-keleti ország már 1,1 millió embert fogadott be a keleti szomszédból, ám a helyszínen akadt olyan, aki e sorok írójának már kétmillió főről beszélt. A drasztikus eltérés elsődleges oka, hogy a bejrúti kormány máig nem írta alá az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezményét, az országba áramló tömegek elhelyezésére így nincs egységes szabályozás. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy – szemben Törökországgal vagy Jordániával, ahol a UNHCR valóságos menekültvárosokat tart fenn – Libanonban afféle vadtelepek vannak elszórva, főként az északi as-Samal kormányzóság és a Bekaa-völgy falvainak határában. A menekültek itt már-már összeolvadtak a helyiekkel, akiknek ugyanakkor óriási tehertétel a „vendéglátás”: Libanonban ezer emberre 178 menekült jut, a főként szunnita szírek pedig tovább „repesztették” az amúgy is törékeny helyi etnikai törésvonalakat.

Az előbb említett friss gócpontok miatt alig esik szó azokról, akik év(tized)ek óta élnek távol az otthonuktól – ők összesen 6,3 millióan vannak. 300 ezer szomáliai él például a kenyai Dadaab táborban, vagy ott vannak a karenek, akik – 120 ezren – Thaiföld és Mianmar határán tengődnek hosszú ideje. Majdnem negyven éve állnak a kunyhók az algériai Tinduf környéki menekültfalvakban, ahol a marokkói megszállás elől Algériába menekült nyugat-szaharaiak laknak, az pedig már-már közhelynek számít, hogy a palesztin menekülttáborokban már a harmadik generáció is felnőtt.

Közel-Kelet, Afrika és Közép-Ázsia: 2013 legreménytelenebb helyei Forrás: Origo

A trendhez illeszkedve

A menekültek számának meredek emelkedése Magyarországot sem hagyta érintetlenül. Amint arról korábban beszámoltunk, 2013-ban a délszláv háború óta nem tapasztalt forgalom volt a határokon: nyolcszor annyian folyamodtak menekültstátusért a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz (BÁH), mint egy évvel korábban. A UNHCR budapesti irodája az Origo kérésére most ismertette az idei első félévi adatokat is. Ezek szerint meredek esés tapasztalható: 2013 azonos időszakában 11 741-en adtak be menedékkérelmet, 2014 első felében csak 5345-en, ez ugyanakkor még mindig csaknem hétszerese a 2012 első felében regisztrált 820-nak. Az idei listát magasan vezetik az afgánok, 2143 kérelemmel, őket a szírek (1166) és a koszovóiak (530) követik, de vannak szomáliai, pakisztáni, palesztin, nigériai, ghánai és iráni menedékkérők is.

Ezek az emberek főként a hazai befogadóállomásokon (Bicske, Debrecen, Vámosszabadi) és az őrzött befogadóközpontokban (Békéscsaba, Debrecen, Nyírbátor) várnak a BÁH döntésére. A felsorolt intézményekben tapasztalt körülményekről – az efféle hírek miatt – a UNHCR magyarországi szóvivőjénél érdeklődtünk. „Az ellátással általában nincs probléma, a híradásokban szereplő fizikai erőszakra pedig általában a zárt intézményekben őrzött menedékkérők panaszkodnak” – mondta az Origónak Simon Ernő. Szerinte tavaly júliusban némiképp javult a menekültek helyzete, azóta ugyanis – részben a nemzetközi kritikák miatt – a vonatkozó jogszabály különbséget tesz az idegenrendészeti és a menekültügyi őrizet között. „Korábban a nem megfelelő úti okmányokkal érkezőket automatikusan őrizetbe vették, pedig semmilyen bűncselekményt nem követtek el, ami erre okot adott volna. A menekültügyi őrizettel ugyanakkor ma is az a helyzet, hogy az elzárást a magyar hatóságok általában nem indokolják, így jogorvoslatért is csak nehézkesen fordulhatnak a rács mögé kerülő menedékkérők” – tette hozzá a szóvivő. Simon Ernő tudomása szerint, amióta az új törvény hatályos, az ideérkezők mintegy negyede kerül rács mögé, ez azonban még mindig kiugróan magas arány: az ENSZ előírásai szerint ugyanis csak azokat lehet őrizetbe venni, akiknél más eszközzel nem garantálható, hogy kérelmük elbírálásáig a befogadó országban maradnak. A fogva tartást helyettesítő alternatív módszerek közül – a témában példamutató skandináv országok mellett – járható út lenne például a lengyel modell, amely bizonyos időközönkénti jelentkezési kötelezettséget ír elő az érintetteknek. Ez az intézkedés jelentősen lerövidíti a társadalmi integrációt is, hiszen szabad mozgást biztosít a menekülteknek.

Menedékkérők érkeznek a vámosszabadi befogadó állomásra Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Más kérdés, hogy az újabb kihívással akkor szembesülnek a menekültek, amikor hivatalosan megkapják a menekültstátuszt, és egyedül egy idegen környezetben, nyelv- és helyismeret nélkül kell boldogulniuk. A jelenlegi hazai szabályozás szerint a menekültekkel integrációs szerződést kötnek, amely két éven át tartó, de félévenként csökkenő támogatást biztosít nekik. Ennek fejében két hónapon belül ki kell költözni a BÁH intézményeiből, a további gondozás pedig az állami családsegítő központok feladata, illetve civil szervezetek – köztük a református és a baptista egyház illetékes intézményei – is támogatják őket. Simon Ernő szerint ugyanakkor korántsem mindenki képes nálunk hosszú távon boldogulni, netán a tanult szakmájában elhelyezkedni.

„Ez az oka annak, hogy a menekültek sokszor nem tudnak Magyarországon meggyökerezni, és inkább a nyugat-európai vagy a skandináv országokban próbálnak szerencsét”

– vélekedett a UNHCR szóvivője.