A Buenos Aires-i utca embere ma még nem sokat érzékel a szerda éjszakai döntés hatásaiból. Argentin barátaim, akikre az elmúlt évek ott töltött hónapjaiban tettem szert, többnyire nem is értették, miről beszélek, amikor másnap ijedt kérdésekkel árasztottam el őket a Facebookon. „Ugyan, évek óta fenyeget bennünket a csőd, mégis itt vagyunk. Nem hiszem, hogy rövid távon ebből bármit érzékelnénk, legfeljebb még kevesebb befektető, még nagyobb drágaság...” - írta Alejandro.
„Az, ami 2001-ben, biztos, hogy nem fordulhat többé elő. - állította Jorge. - Amúgy pedig egy vasam sincs a bankban, nincs mit féltenem, akiknek meg volt, nyugodj bele, hogy régen külföldre menekítették. A súlyos döntés, hogy nincs több haladék, talán ma még valóban nem is nyomja rá a bélyegét az átlagos hangulatra, pontosabban nem jobban, mint az elmúlt években.
2011 óta háromszor jártam Buenos Airesben, több, mint fél évet töltöttem ott el, és a folyamatos változás, ami a mindennapi életre jellemző, elejétől feltűnő volt. Az első út, 2011-ben olyan volt, mint egy leányálom. Az argentinok úgy bántak a külföldivel – pláne ha nő az illető, ráadásul tangózni is tud – mint egy értékes ékszerrel. Kézről kézre adtak, mindenki a kedvemben járt, és
soha, egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy bárki is a pénzemre hajtott volna.
Sokan élnek a turistákból, természetes volt, hogy a szolgáltatásokért fizetség jár, de a nagyvonalú gesztusok ugyanúgy hozzátartoztak ezekhez a helyzetekhez.
Megtörtént, hogy a taxisok, akik akkor még rendkívül olcsón kínálták a fuvart, apró híján inkább visszaadták a teljes viteldíjat, „majd legközelebb” kísérőszöveggel. „Chamuyeros”, ezt a kifejezést használták rájuk, de ennek a szlengnek nem találtam fordítását, mindenesetre azt a mentalitást jelenti, amitől az ember nagyon jó kedvű lett, már egy rövid út alatt is.
Az éttermek elérhető áron árulták a híres argentin sztékeket, és a kispénzűek is bármikor degeszre tömhették magukat az olcsó „all you can eat” éttermekben. Másodszor, 2012-ben még mindig álomszerűnek indult az ottlét, ami végül négy hónapig tartott, addig, amíg a „muníció”, amiből napról napra több fogyott ahhoz, hogy ugyanarra elég legyen. Az étterem, amely előtt naponta eljártam a tangóleckékre menet, minden nap átragasztotta a menü árát, és egy kicsit hozzátett az előző napihoz.
A pénzautomatákból, - amelyek eredetileg is magas felvételi költségeket számoltak fel, túl a saját banki költségeken - teljesen esetleges lett a pénzfelvét. Ahogy haladt előre az idő, mind nehezebben, kizárólag pesoban, és csak apró részletekben juthattam hozzá a saját otthoni pénzemhez, olykor csak az ötödik-hatodik automatából. Sok helyen vásárláskor, ha kártyával, és nem készpénzzel fizettem, tíz százalékkal magasabb árat számoltak. Na és a taxisok! A híres jókedv, amivel naponta kérte meg valamelyikük a kezemet, fokozatosan fordult feszültségbe, türelmetlenségbe, majd átverésbe, „levevésbe”.
Barátnőm, aki azóta volt háziasszony, amióta gyereket szült, hirtelen állást vállalt egy büfében, a privát tangóleckék pedig kezdtek megfizethetetlenül drágává válni.
Nem szokatlan jelenség számomra az infláció, de az a sebesség, amivel ott, akkor száguldott, az döbbenetes volt. 2013-ben eredetileg két hónapra indultam. Aztán egy hónap után kicseréltem a repülőjegyemet, és hazajöttem. Az árak irreálisan magasak, az emberek feszültek és kedvetlenek lettek.
A mindennapos tüntetések, amelyeknek azelőtt gyakran voltam résztvevője, olykor csak a remek hangulatuk miatt, egyre fenyegetőbbé váltak, az emberek arcán már nem a korábbi bulis mosollyal kevert határozottságot láttam, inkább dühöt és elszántságot.
A Microcentroban, a Florida sétálóutcában betiltották az utcai tangót és a vicik-vacakok árusítását, így egy tollvonással megszüntették azt a hangulatot, ami miatt turisták ezrei üldögéltek nap mint nap a kávéházak előtti teraszokon. A milliónyi koldus, akik az előző években is elárasztották a várost, agresszívabbak lettek, és kétszer annyinak tűnt a gyerek közöttük, mint korábban. Buenos Aires röpke három év alatt megszűnt az a boldogságtól lüktető város lenni, amelybe beleszerettem.