„Nincsenek rá szavak, milyen rendkívüli ember volt. Azzal azonban valószínűleg nem volt tisztában, hogy igazán bátor is volt ” – mondta a 93 éves korában elhunyt Kumanáról Danny Kennedy, a volt elnök névrokona, aki búváriskolát üzemeltet a Salamon-szigeteken, és helytörténészként is ismert.
Unokája szerint Kumana soha nem érezte magát különlegesnek – ezt az amerikaiak tartották róla, mert ő volt az a hős, aki megmentette a későbbi elnök életét – számolt be a BBC.
1943. augusztus 2-án kora hajnalban több, torpedóval felszerelt amerikai őrhajó helyezkedett pozícióba a partok közelében. Az volt a feladatuk, hogy feltartóztassák a japán konvojokat, amelyek rendszeresen szállítottak katonákat a csendes-óceáni frontra ezen az útvonalon.
Az egyik amerikai naszád, a PT-109-es parancsnoka volt az akkor 26 éves John F. Kennedy hadnagy, aki két évvel korábban csatlakozott a haditengerészethez.
Amikor megjelentek a japán hajók, az amerikaiak kilőtték a torpedóikat, de egyik sem talált. Mivel kifogytak a lőszerből, visszairányították őket a bázisra – a PT-109-es azonban hátra maradt.
A bostoni JFK elnöki könyvtár archívumában található dokumentumok tanúsága szerint vaksötét éjszaka volt, a Hold sem világított, így különösen nehéz volt észrevenni az ellenséget.
Így nem csoda, hogy fél háromkor egy japán romboló oldalról nagy sebességgel beleütközött Kennedyék naszádjába. A becsapódás erejétől Kennedy és legtöbb embere a vízbe zuhant – két amerikai katona azonnal életét vesztette, egy harmadik pedig súlyosan megégett.
A túlélők órákig a roncs közelében maradtak, aztán kiúsztak az 5,6 kilométerre lévő szigetre. Korabeli beszámolók szerint Kennedy végig magával vonszolta az egyik sebesült katonatársát, úgy úszott, hogy közben a fogai közé szorítva tartotta a mentőmellénye szíját.
A katonák két napig maradtak a lakatlan kis szigeten, ahol kókuszdión kívül nem találtak más ennivalót – és ahol esélyük sem volt arra, hogy valaki megmenti őket.
Kennedy hadnagy úgy döntött, hogy átúsznak egy nagyobb szigetre – és ezzel valószínűleg megmentette mindnyájuk életét.
Augusztus 5-én Kennedy és egyik társa, George Ross hátrahagyta a többieket, átúszott egy másik szigetre, hogy élemet és vizet keressen. Ahogy gyalogoltak a parti homokban, észrevettek egy kenut, benne két férfival – Kumana volt az a barátjával, Biuku Gasával.
Unokája beszámolója szerint Kumana és a barátja először halálra rémült a két amerikai láttán, mert azt hitték róluk, hogy japánok, ezért gyorsan eleveztek a közelükből.
Szerencsére később összefutottak a többiekkel a másik szigeten, akiktől megtudták, hogy amerikai katonák.
Kumana 2002-ben interjút adott a National Geographicnak, amelyben így emlékezett az esetre: „néhányan közülük sírtak, mások jöttek, hogy hálásak kezet rázzanak velünk. Mikor Kennedy észrevett minket… odaszaladt hozzánk, és megölelt”.
Kumana és Gasa együttműködött az úgynevezett partfigyelőkkel, egy ügynökökből álló hálózattal, amelyik figyelte az ellenséges csapatmozgásokat, és jelentést tett ezekről a szövetségeseknek.
Kennedy egy kókuszdióra írt üzenetet – ezt vitte magával Kumana és Gasa az ausztrál partfigyelőkhöz a japán hajóktól hemzsegő vizeken.
A csapatot megmentették, Kennedy hadnagy pedig a hősiességéért megkapta a Bíborszívet, valamint a haditengerészet egy másik kitüntetését.
Kennedy azonban nem szerette, ha hősnek nevezték. „Ha megkérdezték tőle, hogyan lett háborús hős, mindig azt válaszolta: véletlenül. Elsüllyesztették a hajómat” – emlékezett Tom Putnam, az elnöki könyvtár igazgatója.
És nem felejtkezett el a megmentőiről: Kumanát és Gasát meghívták az elnöki beiktatásra, de a két férfi nem utazhatott Washingtonba. A Salamon-szigetek brit kormányzója másokat küldött helyettük, azzal az indokkal, hogy ők „nem beszéltek angolul”.
Bár a három férfi soha többé nem találkozott, Kennedy és Gasa váltott néhány levelet. És találkozhattak a család egy másik tagjával, amikor Max Kennedy, JFK unokaöccse, Robert Kennedy fia 2002-ben a Salamon-szigetekre látogatott. Gasa három évvel később hunyt el.