Úgy tudni, éppen egy barátja legénybúcsúját ünnepelte az a brit férfi, aki pénteken este halt meg Budapesten – írja a Dorset Echo. A lap szerint a Weymouthból való Paul Bush egy nagyobb társaság tagjaként érkezett a magyar fővárosba, ahonnan hétfőn kellett volna hazautaznia. Halálának körülményei egyelőre ismeretlenek.
A brit külügyminisztérium megerősítette a lapértesülést, és jelezte, folyamatos kapcsolatban áll a budapesti brit külképviselettel, hogy felderítsék a tragédia körülményeit. „Kapcsolatban vagyunk a családtagokkal, akiknek konzuli segítséget nyújtunk” – közölte a londoni diplomácia szóvivője.
Az elhunytról egyelőre annyit lehet tudni, hogy nős volt, tévéantennák felszerelésével foglalkozott, és egy portlandi krikettklub lelkes játékosa volt. Ismerősei most a közösségi médiában adnak hangot megdöbbenésüknek, ezeket a Dorset Echo cikke hosszan idézi.
Az újság külön megjegyzi: Budapest népszerű legénybúcsúhelyszínnek számít, több szigetországi cég is szakosodott itteni bulik megszervezésére.