A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Újabb halottakat találtak a japán tűzhányó közelében

Vágólapra másolva!
Két újabb halálos áldozatot találtak a mentőosztagok a japán Ontake vulkánon, másfél héttel a tűzhányó kitörése után.
Vágólapra másolva!

A rendőrség, a tűzoltóság és a japán szárazföldi önvédelmi erő tagjai háromnapos kényszerszünet után folytatták a holttestek utáni kutatást kedden, miután az előző napokban a Fanfon tájfun által okozott ítéletidő miatt nem tudtak felmenni a hegyre.

Mély hamuréteg alatt voltak a holttestek

A két holttestet a tűzhányó csúcsának közelében, mély hamuréteg alatt találták meg. A vulkán szeptember 27-én teljesen váratlanul lépett működésbe, a kitörésnek nem volt semmilyen figyelmeztető előjele. A 3067 méter magas Ontake-hegy a túrázók kedvelt célpontja, és balszerencsés módon a tűzhányó éppen szombaton, a legforgalmasabb túranapon, ráadásul ebédidő táján tört ki, amikorra már sokan feljutottak a hegytetőre.

Három gyerek is az áldozatok között

Eddig a kedden megtalált két áldozattal együtt 53 holttestre bukkantak rá a mentőosztagok. Tíz embert még mindig eltűntként tartanak nyilván, bár arra nincs esély, hogy élve találjanak rájuk. A halálos áldozatok többsége 30 és 60 év közötti, de van köztük három gyerek is. Szinte mindegyikükkel a magasba lövellő, izzó lávakövek végeztek, nem pedig a gázok vagy a hamu miatti fulladás.

A kövek óránkénti 300 kilométeres sebességgel csapódtak a turisták testébe. A vulkánkitörés sérültjeinek száma hetven körül van.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!