Félmilliárd dollár lehet a Sony kára a hackertámadás miatt
![The Interview, Seth Rogen](https://cdn.origo.hu/2023/12/YP2IvxIPFDfzZMcGKngTVW5MgHk6hOEuAApJLmSy7oA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwNzVkMWFhMmZiNTQ4MGViOTU3MWM1ZjQzZDdjM2M4.webp)
Hemanshu Nigam, az SSP Blue tanácsadó cég - az AFP hírügynökség által szombaton idézett - munkatársa szerint a stúdió arról szóló döntése, hogy az Észak-Koreának tulajdonított akció és az azt kísérő fenyegetések nyomán nem mutatja be a The Interview című filmjét, csak jelentősen növelte az amúgy is tetemes anyagi kárt. A vígjáték, amelyben a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) beszervez két újságírót a kommunista ország diktátora, Kim Dzsongun megölésére, 75 millió dollárból készült, megtérülni azonban nem fog, mert a Sony Pictures úgy döntött, egyelőre semmilyen formában nem vetíti.
A film körüli botrányok miatt eddig keletkezett és vélhetően még keletkező károk mellett a cégnek költenie kell komputerhálózata helyreállítására és a jogi kiadásokra is, az internetes kalózok ugyanis nyilvánosságra hozták a stúdió bizalmas levelezésének egy részét, ami miatt két korábbi alkalmazott máris keresetet nyújtott be. A Sony Pictures a tekintélyéből is sokat vesztett emiatt.
A hackertámadás nyomán segítséget kért Kínától az Egyesült Államok az Észak-Koreából induló kibertámadások elhárításában, és egyeztetéseket folytat Oroszországgal, valamint Japánnal, Dél-Koreával, Nagy-Britanniával, Ausztráliával és Új-Zélanddal is, hogy nemzetközi válasz szülessen a filmstúdiót ért támadásra.
Az amerikai elnök előzőleg következményeket helyezett kilátásba Phenjan számára, az Egyesült Államok ugyanis úgy látja, elegendő bizonyíték szolgál arra, hogy a kommunista rezsimet tegyék felelőssé a filmstúdiót ért támadásért. "Reagálni fogunk" - mondta Barack Obama.