A 32 éves Matthew Hoffman még vasárnap jelent meg az egyik rendőrőrs zárt parkolójában. Nem engedett távozni onnan három őrmestert, majd egy légfegyvert rántott elő. Két rendőr tüzet nyitott, a férfit három golyó érte; kórházba szállítás után belehalt a sebesüléseibe.
A rendőrség búcsúlevelet talált a mobiltelefonján, amelyben bevallotta, hogy meg akart halni, és felhasználta a rendőröket. „Nem tettek semmi rosszat. Véget vetettek egy olyan férfi életének, aki túlságosan gyáva volt ahhoz, hogy maga tegye ezt meg. Provokáltam magukat. Veszélybe sodortam az életüket, akárcsak a közelben lévőkét” – írta.
A levelet az apja engedélyével hozta nyilvánosságra a rendőrség – számolt be az sfgate.com.
Greg Suhr rendőrfőnök szerint nem ez volt az első eset, hogy valaki az egyenruhások által követett el öngyilkosságot. Arra kért mindenkit, aki azt fontolgatja, hogy eldobja magától az életet, hogy kérjen segítséget.
A lövöldözés ügyében egyébként még tart a belső vizsgálat és a nyomozás, a két érintett rendőr egyelőre fizetett szabadságon van.