Mikor dőlt el, hogy Budapestre jön?
Tegnapelőtt.
Miért pont ön jött? Feltette a kezét, amolyan önkéntesen?
Megbeszéltük, hogy engem küldenek, már csak azért is, mert ukrán vagyok. Világszerte sok helyen jelen vagyunk már, az efféle akciókról mindig nemzetközi Skype-konferenciákon döntünk. De mivel demokratikusan működünk, nincs megszabva az, hogy kinek mi a dolga.
Mit hallott arról, ami politikailag 2010-től kezdve Magyarországon zajlik?
Félve mondom, de nem sokat. Talán annyit, hogy jobboldali kormány van.
Akkor a Putyin-vizit afféle indikátor volt?
Igen. Az általa támogatott francia szélsőjobb ellen is tüntettünk már.
Mi a véleménye az orosz elnökről?
Utálom.
Miért?
Sok mindenért. Azért, mert a közreműködése miatt kellett Ukrajnából Franciaországba költöznöm, továbbá azért, mert Ukrajnában ma háború van miatta, és a harmadik világháború szélén állunk. Ő a civilizáció ellensége. Bár lehet, hogy az oroszoknak jó az a politika, amit csinál, mégis nagyon gyerekes: semmi másra nem alapoz, mint az olajra és a gázra, ha pedig ezeknek lemegy az ára, akkor bajban vannak.
Számomra nem tiszteletre méltó az olyan vezető, aki kifelé »tökösséget« sugároz, de nem tudja etetni a nemzetét. Mert az most éhes, a gazdaság pedig a háborúja miatt bajban van. Nem épített semmit, csak rombolt.
Az oroszok körében mégis 80 százalék fölötti a népszerűsége.
Elnézést, hogy ezt mondom, de ez azért van, mert rabszolgák, és kemény vezetőre van szükségük, aki megmondja, mit csináljanak.
Csak hogy jól értsük: ukránként ugye nem azért utálja őt, mert orosz?
Aktivistaként nem csak emiatt, személyesen viszont igen.
A Femen fő célja, hogy a feminizmust népszerűsítse. Ennek a gondolatnak mi köze egy Orbán–Putyin-találkozóhoz? Úgy is kérdezhetném, mi szükség volt a tegnapi akcióra. Nem biztos, hogy az jutott róla eszünkbe, hogy a feminizmus menő dolog.
Miért, a diktatúra az?
De ennek mi köze a feminizmushoz?
Most a Femen ideológiájára kíváncsi, vagy a keddi akció mögöttire?
Leginkább a kettő kapcsolatára. Első ránézésre ugyanis ellentmondásos.
Szeretnénk megváltoztatni a világot, benne a nők szerepét és helyét, mert férfiak uralta társadalomban és kultúrában élünk.
Egy ilyen patriarchális rendszerben a nők nem tudják, hogy milyen szabadnak lenni, és ennek a rituáléi (például: gyermekek a vezető karján) nélkül egy diktatúra sem tudna létezni. Ha ezeket a rituálékat le tudjuk bontani, akkor ez a diktatórikus rendszerekkel is sikerülhet. Budapesten is ezt akartuk megmutatni.
A botrány nagyon fáj a patriarchális berendezkedéseknek, mert az egyszeri nő azt érezheti, hogy bár lehet, hogy nem támogat minket, az akcióinkkal viszont változásra késztethetjük. Mint amikor rádöbbentünk, hogy a Föld nem lapos.
A hivatalos honlapjukon arra figyelmeztetnek, hogy ha folytatódik a magyar-orosz barátkozás, akkor Magyarországból „Budapesti Népköztársaság” válhat. Ezt miért gondolják?
Mert abszolút lehetséges.
A Kremlnek Donyeckben és Luhanszkban is sikerült ezt létrehoznia. Talán nem annyira ismert, mert akkoriban mindenki a Majdanra figyelt, de a 2004-es narancsos forradalom alatt – tudom, mert ott éltem – Donyeckben már a mostani népköztársasági zászlókkal vonultak az utcára a tüntetők, vagyis a mostani állapot előkészítése nem tavaly, hanem legalább egy évtizede elkezdődött. És nem Donyeckben.
Bárhol megtörténhet ilyesmi, mert a propaganda még a képzett embereket is képes eltéríteni: a második világháborús tapasztalatok után elég hatásos például, ha Ukrajnát lefasisztázzák. De ha az emberek az ukrán tévét néznék, egy-két hónapon belül minden megváltozna.
Mit történt, miután elvitték a rendőrök?
Semmi különös. Este fél tízig bent tartottak, de végül közölték, hogy – Franciaországgal ellentétben – a meztelenkedésem nem bűncselekmény, csak szabálysértés, ami legközelebb pénzbüntetéssel járhat.
Ennek ellenére terveznek még valamit Magyarországon?
Ha látunk rá okot, miért ne?
Hadd kérdezzek valami személyeset! Első ránézésre egy félénk lánynak tűnik, akiről az ember meg nem mondaná, hogy a keddihez hasonló akciókra képes. Mi játszódik le önben ilyenkor?
Nem tudom, mit mondhatnék…
Nincs például szégyenérzete?
Nincs, soha! Számomra soha nem volt kérdés, hogy helyesen cselekszem-e.
Van, hogy aggódom egy-egy akció előtt – mint kedden is –, de amikor elkezdem, már jól érzem magam.
Tavaly októberben az alapítójukkal készítettem interjút Kijevben. Azt mondta, hogy néhányuk esetében nem zárja ki a politikai pályát, hiszen mégsem lehetnek egész életükben aktivisták. Vannak ilyen ambíciói?
Attól függ, melyik országban.
Ukrán lévén nyilván Ukrajnában. Nyugaton azért könnyebb dolguk van.
Ukrajnában még mindig óriási a korrupció, a majdani forradalom óta sem történt semmi. Hogy is történt volna, amikor például Porosenko elnök a korábbi kormányoknak is tagja volt? Épp ezért vannak kétségeim afelől, hogy bele lehet-e vágni ebbe úgy, hogy nem leszünk ugyanolyan mocskosak, mint a jelenlegi politikusok.
Tetszik, vagy sem, a fontos dolgokról jelenleg Nyugat-Európában és Amerikában döntenek, így ott működve most nagyobb figyelmet tudunk elérni. Persze Ukrajnában is szeretnénk fejlődést, de ötletem nincs, hogyan lehet a mostani rendszeren változtatni úgy, hogy ha mi is részei vagyunk. Nem zárom ki, hogy egyszer eljön ez is – kész vagyok harcolni –, de ehhez egyelőre kicsik vagyunk.