Bostonban és környékén rekord mennyiségű hó esett az idén, és nem Kyle Waring az egyetlen, aki torkig van a lapátolással.
A feleségével hótakarítás közben azon viccelődtek, milyen jó is lenne elküldeni melegebb helyeken élő barátaiknak és rokonaiknak a kertjükben felhalmozódott havat.
Mivel Waring webdizájner, gondolta, tréfaképpen létrehoz egy oldalt, amelyen meghirdette eladásra a kerti havat.
Alig készült el ShipSnowYo.com létrehozásával, máris megkapta az első megrendelést a „történelmi” bostoni hóra. „Mondhatom, nincs nagyobb üzlet a hónál. Totálisan virágzik” – mondta az NBC Newsnak.
Waring egyelőre odahaza, a feleségével dobozolja a környéken lévő havat, de vesz fel megrendeléseket meghatározott helyszínről – például Cambridge-ből vagy az MIT épülete mellől – származó hóra is.
„Ez általában kicsit koszosabb, mint a kerti, de a megrendelők ezt akarják, hát megkapják”.
A bostoni hó pedig nem is olcsó: egy 14 fontos (6,3 kilós) doboz 169, a kisebb, hat fontos (2,7 kg) 89 dollárba kerül.
Emellett kínál havat palackban is – igaz, ez a szállítmány valószínűleg víz formában érkezik meg a megrendelőhöz.
Waring azonban nem a haszonért csinálja: a bevételt jótékonysági célra fordítja majd.