Rendőr ölte meg a politikust
![Egyiptom](https://cdn.origo.hu/2023/12/pm6kHv6bf41F-oEcD9rH1lc27NXo6RVvwo2hUdNXMpc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5NWYyOWJiMjEyNTRmMDRhYWEyMGNiN2M2YjI5NDk0.webp)
A 32 éves Saimáa esz-Szabbágh halála nemzetközi felháborodást váltott ki, annál is inkább, mert a baloldali aktivista a 2011. január 25-én, éppen a rendőrség napján kitört felkelés áldozatairól kívánt megemlékezni. Társaival együtt virágokat akartak elhelyezni a kairói Tahrír téren. A három évtizedes Mubarak-érának véget vető események alatt a tömegek egyebek mellett a rendőri brutalitás ellen tiltakoztak.
A főügyész közleménye szerint bűnvádi eljárás indul a rendőrséghez tartozó félkatonai szervezet, a tömeges tüntetések felszámolásakor gyakran bevetett Központi Biztonság egyik tisztje ellen gondatlan emberölés vádjával. Ha bűnösnek találják, hét évig terjedő szabadságvesztéssel számolhat. Barakát röviddel a tragédia után még azt mondta, hogy az első vizsgálatok szerint a rendvédelmi erők csak könnygázt vetettek be a demonstrálók ellen.
A Szabbággal együtt tüntetők és más szemtanúk kezdettől fogva egyértelműen a rendőrséget vádolták a gyilkossággal, és a Human Rights Watch közzétett egy videofelvételekből és fotókból álló jelentést, amely szerint a biztonságiak egy fekete álarcot viselő tagja lőtt a fiatal nőre. Világszerte ismertté vált az a helyszínen készült kép, amelyen az ájult, vérző nő egy társa karjaiban látható.