Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Szembenálló síita és szunnita törzsek, hozzájuk tartozó milíciák, al-Kaida és Iszlám Állam: ezek a tényezők külön-külön is képesek destabilizálni egy országot, ha pedig együtt vannak jelen, akkor borítékolható a káosz. Mint például Jemenben, ahol pontosan ez a helyzet.
Az arab-félszigeti országban az elmúlt bő fél évben gyorsultak fel az események, amelyek a héten odáig eszkalálódtak, hogy Szaúd-Arábia úgy döntött: tíz országból álló koalíció élén légicsapásokat intéz a központi kormány ellen lázadó húszi milíciák ellen. De miről is van szó pontosan?
Ahogy a Közel-Keleten oly sok helyen,
a konfliktus forrása Jemenben is a muszlim felekezeti feszültség.
A 26 milliós országban – ahol CIA adatai szerint a lakosság 63 (!) százaléka 24 év alatti – nagyjából kétharmad-egyharmad a felekezeti megoszlás a szunniták javára. Ennek ellenére az országot Észak- és Dél-Jemen 1990-es egyesítése után 22 évig a síita Ali Abdullah Száleh elnök vezette.
Uralmának a 2011-ben indult arab tavasz vetett véget, végzetes mértékben kiéleződött ugyanis az észak–déli ellentét.
Száleh országlása a hintapolitika mintapéldája volt: miután győztesen került ki az 1994-es polgárháborúból, síita létére nyíltan támogatta a – síitákat és kurdokat elnyomó – Szaddám Huszein-féle szunnita iraki kormányt, a bagdadi diktátor pozíciójának gyengülésével azonban új szövetséges után nézett. Ezt Teheránban találta meg, még úgy is, hogy gyanítható volt: az északon élő, időről időre lázadozó húszi csapatok mögött a perzsa vezetés állt, éppen annyira támogatva őket, hogy gondot okozzanak az elnöknek.
Száleh lemondása azonban – most látszik igazán – csak rövid ideig volt képes lehűteni a kedélyeket: a 2012 februárjában helyére lépő szunnita elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi képtelen volt úrrá lenni a megosztottságon, és világos volt, hogy az ország egésze fölött soha nem lehet fennhatósága.
Nem elég ugyanis, hogy nem szűnt meg a síita–szunnita megosztottsággal nagyjából ekvivalens észak–déli törés, Jemen továbbra is az al-Kaida arab-félszigeti szárnyának (AQAP) fellegvára maradt, miközben – szíriai és iraki sikerei után – itt is erőre kapott az Iszlám Állam. Ez a szervezet vállalta magára például a múlt pénteki, legalább 130 áldozattal járó robbantást, igaz, nem világos, hogyan „nőhettek ki a földből” Jemenben.
Valószínűleg itt is arról van szó, amit a Boko Haram esetében tapasztalunk, vagyis, hogy
Iszlám Állam mint brand ma elég hatásos ahhoz, hogy elrettentő erő legyen,
ezért – ki tudja, mennyi időre – egyes csoportok e mögé bújnak.
Mindez azonban azt okozza, hogy Jemenben ma képtelenség beazonosítani, hogy ki kicsoda, és éppen ki áll mögötte. Csak egy példa a káoszra: a húszi lázadók mögött egyszerre sejtik – jogosan – Iránt és a még mindig befolyásos Száleh exelnököt.
Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy a főváros, Szanaa a síita felkelők kezében van, a déli nagyváros, a kereskedelemi szempontból is jelentős Áden azonban még tartja magát; ha a Szanaaból elmenekült – és állítólag még mindig Jemenben tartózkodó – Hádi elnök valahol még biztonságban van, akkor az ez a régió – a napokig tartó találgatások után pénteken kiderült, hogy az államfő jobbnak látta, ha Rijádban keres menedéket.
A jelenlegi eseményeket látva fennáll a veszélye, hogy – Szíriához hasonlóan – Jemen ismét egy síita-szunnita (vagyis Szaúd-Arábia kontra Irán) proxyháború helyszíne lesz.
A fejlemények – szaúdi légi csapások, iráni tiltakozással – nem sok jót jeleznek, az egyetlen visszatartó erő az lehet, hogy
Jemenért egyik térségbeli nagyhatalomnak sem éri meg túl sokat kockáztatni.
Beláthatatlan ugyanis, mi lenne az eredménye, ha Rijád után Teherán is tettleg avatkozna a konfliktusba – főleg úgy, hogy már így is van elég dolga.
