"A francia zsidóknak többé nem kell félniük amiatt, hogy zsidók, a francia muzulmánoknak pedig nem kell szégyenkezniük, amiért muzulmánok" - közölte Manuel Valls Párizs egyik elővárosában, Créteilben, ahol öt hónappal ezelőtt antiszemita támadás történt.
A francia kormány 100 millió eurót fordít a programra, amely sajtóhírek szerint mintegy negyven intézkedést tartalmaz. Az új szabályok értelmében a rasszista indíték súlyosbító körülménynek számítana a bűncselekmények elbírálásánál.
A kampány egyik fő eleme az interneten és az iskolákban terjedő rasszizmus elleni küzdelem. Ennek keretében elérhetetlenné tennének bizonyos weboldalakat, különösen azokat, amelyeken a terrorizmust dicsőítik. A tanárokat pedig olyan képzésben részesítenék, amelyek felkészítenék őket a fajgyűlölet elleni fellépésre.
A zsidók és muzulmánok elleni támadások az utóbbi időben jelentősen megszaporodtak Franciaországban.
Január 9-én egy iszlamista támadó túszokat ejtett egy párizsi kóser élelmiszerboltban, az akció négy halálos áldozatot követelt. Két nappal korábban két szélsőséges iszlamista megtámadta a Charlie Hebdo című szatirikus francia lap párizsi szerkesztőségét, és megölt tizenkét embert.
A franciaországi muzulmánok egyik szervezete szerint 2015 első három hónapjában 226 iszlámellenes atrocitást regisztráltak az országban, hatszor többet, mint egy évvel korábban. Az antiszemita támadások száma is megkétszereződött az előző év azonos időszakához képest.