Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ahogy az már pénteken sejthető volt, vasárnap hivatalosan is megtörtént, amit a közvélemény évek óta gyanított: Hillary Clinton a Facebook-oldalán videoüzenetben közölte, hogy a Fehér Házért vívott küzdelem elnökjelölt-aspiránsa. Immár másodjára száll ringbe, 2008-ban a demokrata előválasztási küzdelemben szoros versenyben alulmaradt a jelenlegi elnökkel, Barack Obamával szemben.
Getting StartedI’m running for president. Everyday Americans need a champion. And I want to be that champion. -Hhttp://hillaryclinton.com/join/
Posted by Hillary Clinton on 2015. április 12.
Hillary Clinton 1947-ben született Chicagóban. Már egészen korán kiderült, hogy vannak politikusi hajlamai: 17 évesen egy republikánus jelölt mellett kampányolt Illinois-ban, majd 1968-ban egy Martin Luther King-beszéd áttérítette a demokratákhoz, ahol azóta is politizál. Tanulmányait jó nevű iskolákban végezte: előbb az Egyesült Államok talán leghíresebb lányiskolájában, a bostoni Wellesley College-ban, majd a Yale jogi karán, ahol későbbi férjét, Bill Clintont is megismerte.
Nyaranta szenátorok mellett asszisztenskedett Washingtonban, 1974-ben pedig már beválasztották egy szakbizottságba, amely a Képviselőház illetékes testületének tett javaslatot a Watergate-ügyben. Richard Nixon lemondása után tanítani ment egy arkansasi jogi iskolába. Barátjával és kollégájával, Bill Clintonnal 1975 elején házasodtak össze, egyetlen gyermekük, Chelsea, 1980-ban született.
1976-ban Jimmy Carter – sikeres – elnökválasztási kampányában működött közre, férjét eközben főállamügyésszé, majd – 1990-ig ötször – kormányzóvá választották Arkansasban. Ezalatt ő gyermekekkel foglalkozó szervezetek körül tevékenykedett, de volt Wal-Mart igazgatósági tag is.
1988-ban és 1991-ben egy szaklap Amerika száz legbefolyásosabb jogásza között tartotta számon.
A reflektorfénybe azonban 1991-ben került férje elnökválasztási kampányában, igazán pedig 1992 és 2000 között first ladyként. 1993-ban maga Bill Clinton nevezte ki egy egészségügyi reformot előkészítő bizottság élére, de a terveikkel csúfosan megbuktak, semmi nem lett belőlük. Folyamatosan síkra szállt a női jogok mellett – ahogy ma is ez az egyik legfőbb profilja –, a nyolcéves fehér házi „albérlet“ legemlékezetesebb időszaka azonban az 1998-as Lewinsky-botrány, amelyben kitartott férje mellett.
Bill Clinton leköszönése után azonnal kilép az árnyékból, 2001 elején New York állam szenátora lesz, 2007 elején pedig bejelenti, hogy megpályázza a demokraták elnökjelöltségét, de – emlékezetes küzdelem után – a párt nemzeti konvenciója végül Barack Obamát választotta John McCain ellenfeléül. A „vigaszdíj“ azonban nem marad el: az új elnök külügyminiszterré nevezi ki.
Nagyon úgy tűnik, hogy diplomácia irányításával eltöltött négy év lesz a legnagyobb erőssége – és gyengéje.
2009-ben Obama és Clinton ambiciózus tervet, Amerika „keleti nyitását“ tűzték ki célul. Az elképzelés az volt, hogy a Bush-érában megindított afganisztáni és iraki háborút a lehető leghamarabb lezárják, és figyelmük a Közel-Kelet és Európa helyett – emlékszik még valaki az Obama és Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök által meghirdetett restartra? – Ázsiára irányul, mondván, a nagy dolgok úgyis ott történnek.
Szép tervek voltak, csakhogy az élet – legkésőbb a 2011-es arab tavasszal – közbeszólt:
Kína, Japán vagy a két Korea helyett a napi problémát ismét a Közel-Kelet (Szíria, Irak, Irán, izraeli–palesztin viszály vagy most épp Jemen), illetve Európa (Oroszország, Ukrajna) jelenti. Vagyis Washingtont a körülmények egyszerűen visszahúzták a „megszokott“ terepre, és nem mondhatni, hogy sikeresen vette az akadályokat.
Az arab tavasz következményeként Líbiából bandaháborúk szabdalta torzó lett, Egyiptomban előbb üdvözölni kellett Hoszni Mubarak megbuktatását, most pedig egykori tábornoka Abdel Fattah esz-Szíszi mellett kell mosolyogni. Szíriában négy év alatt sem sikerült megállítani a vérontást, az izraeli–palesztin kapcsolat ismét mélyponton van, ezzel párhuzamosan pedig Jeruzsálem és Washington között is mély törések húzódnak. Úgy tűnt, a 2011-es iraki amerikai kivonulást el lehet adni sikerként, de az országban ma megint a káosz az úr. Ahogy Ukrajnában is, ahol hosszú ideje visszatért a hidegháborús retorika.
Ez a csomag nem valami hízelgő, márpedig
abban, hogy így alakult, ha valakinek, külügyminiszterként Hillary Clintonnak bizonyosan volt szerepe,
igaz a szavazók ezért inkább Obamát büntetik, momentán a választók több mint fele elutasítja az elnök külpolitikáját. Az a kérdés, hogy Hillary Clintonnak mennyire sikerül függetlenítenie magát egykori felettesétől, hiszen az biztosan hiteltelen volna, ha széttárná a kezét, hogy ő most tiszta lappal indulna.
Probálkozások ugyanakkor vannak, egy tavalyi interjújában például már „bukásnak“ nevezte, hogy a szír elnök ellen nem sikerült ütőképes ellenzéket gründolni.
Valószínűleg kénytelen lesz ehhez hasonló finom bírálatokra,
ha szabadulni akar az Obama-féle hibás külügyi húzások miatt rajta maradt stigmától. Más kérdés persze, hogy mennyire lehetne komolyan venni a bírálatokat a leendő republikánus ellenfelétől, figyelembe véve a Bush-kormányzat teljesítményét.
A The Nation című magazinban megjelent portré azt valószínűsíti, hogy Hillary Clinton elnökként sokkal inkább lenne „héja“, mint Obama, vagyis tárgyalás helyett inkább az erő nyelvén érttetne szót Washington riválisaival.
És az elemzők okkal gondolják így: 2003-ban ugyanis – ellenzékből – megszavazta az iraki katonai beavatkozás, 2009-ben pedig az egyik legfőbb támogatója volt a 30 ezer fős afganisztáni csapatbővítésnek, ahogy két évvel később a Moammer Kadhafi bukásához vezető líbiai intervenció ellen sem volt kifogása.
