Persze, hogy erről is a Nyugat tehet!

Tudatalattink kíváncsibb (vagy perverzebbik) részét olykor átjárja a gondolat, milyen lehet az, amikor egy háború elpusztít egy egész régiót. Pláne, ha az Magyarországtól egynapi autóútra van. Aztán amikor ezt a maga valójában megtapasztaljuk, néha elfogynak a szavaink, és nehezünkre esik kívülállóként viselkedni. Földdel egyenlővé tett falvak, jegyre osztott kenyér, nyugati ármánykodást sejtő helyiek: az Origo a kelet-ukrajnai háborút talán leginkább megszenvedő Debalceve környékén járt.

Kelet-ukrajnai riportsorozatunk előző részében Donyecket mutattuk be. Ottjártunkkor kiderült egyebek között az is, mekkora az ellentét a körülményekhez képest feltűnően nyüzsgő belváros és az elmúlt egy évben a földdel egyenlővé tett külső kerületek között, amelyeket olykor alig két kilométer választ el egymástól.

Felrobbantott híd Donyeck külvárosában Fotó: Bielik István - Origo

Az ukrán nehézipar egykor egymilliós központjában – noha az üzletek 80 százaléka még mindig zárva van – a háborús helyzet ellenére minden beszerezhető, van például elegendő élelmiszer. A javában épülő népköztársaságnak azonban nem minden része ilyen szerencsés.

Debalceve

A Donyecktől északkeletre fekvő kisvárosból az év elején érkezett sokkoló képeket látva persze nem ér minket meglepetés: rommá lőtt lakóházak, elnéptelenedett utcák, gépfegyveres szeparatisták mindenfelé.

Életkép Debalceve felé Fotó: Bielik István - Origo

Donyeckkel ellentétben itt a központban is jelentős a kár, Debalceve ugyanis – vasúti csomópont lévén –kulcsfontosságú állása volt a végül kivonuló ukrán hadseregnek. A város körül emiatt rengeteg az akna és a fel nem robbant lőszer, külön egységeket állítottak rá arra, hogy ezektől megtisztítsák a környéket. Az alábbi videót egy helyi szeparatistától kaptuk, aki büszkén mutatta, amint – kissé nyers módszerrel – eltávolítanak egy földbe fúródott, 220 milliméteres Uragan-rakétát.

A városba délről vezető úton, az artemovszki elágazásnál jól megnéznek minket a Vosztok zászlóalj emberei. A hely szellemét megérezve nem kockáztatunk, az új előírásoknak megfelelően először jelezzük, hogy itt vagyunk, a városi parancsnokságon bejelentjük: szeretnénk körülnézni.

Friss háborús örökség Debalcevében Fotó: Bielik István - Origo

Más viszont nem annyira szeretné. Fotós kollégám a parancsnokság épületéről készített néhány képet, mire megjelent egy ideges hangú, első ránézésre a Kaukázusból érkezett szeparatista, hogy most azonnal menjünk fel vele, mert le kell törölnie a képeket, amiken ő is szerepel. Félórányi csuklóztatás után rájön, hogy ilyen kép nincs, kárpótlásul karamellás fánkkal és kávéval kínál. Ha már így alakult, kíváncsi vagyok a véleményére, főleg hogy bónuszként még egy történelmi igazolásnak szánt térképet is megmutat, hogy tulajdonképpen miért is jogos Ukrajna szétszabdalása.

Artyom elvtárs térképe Ukrajnáról, rajta a Sztálin, a cár, Lenin és Hruscsov által "ajándékozott" területekkel
Forrás: Origo

Mintha a Kurucinfót olvasnánk

Artyom elvtárs (ő kérte, hogy így szólítsuk) indításként egy öblöset zsidózik, szerinte ugyanis Kijevben ma ők irányítanak, a kormányban nem ukránok és nem oroszok ülnek. "Nem kérdezték meg az embereket, hogy mit hogyan kéne csinálni, csak rájuk erőltetnék azt, amit ők jónak gondolnak" – sorolja az érveket, majd azon értetlenkedik, hogy az ukránok most Lenin-szobrokat döntögetnek és festenek át.

Ukrán színekre igazított Lenin-szobor Vuhledarban Fotó: Bielik István - Origo

"Ő találta ki, hogy legyen Ukrajna" – mondja az elvtárs, majd amikor azzal kontrázom, hogy e logika alapján nekik kéne szobrot dönteni, hamar pontosít: a kommunista főideológus igazából csak autonóm köztársaságra gondolt. Artyom elvtárs még felidézett egy kárpátaljai emléket, amikor megverték azért, mert oroszul énekelt, majd határozottan kijelentette: nem tart attól, hogy a Debalcevében igencsak akut élelmiszerhiány elhúzódása esetén az emberek az utcára mennek: "Elfogadják, hogy most ez a helyzet. Éljen itt egy évet, akkor megérti!" Nem volt olyan a hangulat, hogy még egyszer ellentmondjak neki.

Kenyérjegy – 2015-ben, Európában

De hogy a helyi élelmezési helyzetet mennyire nem viccből vetettük fel, arról a közeli segélyosztó helyen is meggyőződtünk – noha az Artyom-epizód előtt látott tumultus az érkezésünkkor hirtelen megszűnt. Jegyre jár minden: a kenyér, a hagyma meg a segélycsomag liszttel, tésztával, cukorral, konzervekkel.

Így néz ki a március-áprilisi élelmiszerjegy Fotó: Bielik István - Origo

Zoja Skulkovi, az elosztó vezetője szerint naponta nagyjából 700-an jönnek segélyért, és nem kaptak még olyan visszajelzést, hogy kevés lenne az adomány. A legnagyobb donor a Vöröskereszt és Oroszország. "Az ENSZ-től semmit nem kapunk" – mondja a nő, majd amikor a UNHCR-es (az ENSZ menekültügyi főbiztossága – a szerk.) szalaggal átkötött csomagra mutatok, gyorsan korrigál: a ruha a világszervezettől érkezik. Ezek után erős kétségeim támadnak, amikor azt állítja, hogy a helyieket pontosan tájékoztatják arról, kinek köszönhetik a segélyt.

Kenyéradomány és népköztársasági zászlók Fotó: Bielik István - Origo

Amikor elfogynak a szavak

Azt gondoltuk, a debalcevei pusztítás és nihil után már csak jobb jöhet. Tévedtünk. A donyecki hazaúton ugyanis betértünk Nikisinyébe. Olyan látvány fogadott minket, amilyet tényleg csak a hollywoodi háborús filmekben mutatnak – a dráma tetőfokán, lassított felvételen. A falut gyakorlatilag vízszintesen megfelezték, épen maradt ház nincs.

Ennyi maradt Nikisinyéből Fotó: Bielik István - Origo

Rögtön az első gazdátlan portán különös csapatba botlunk. Nem bonyolult felmérni, hogy fosztogatókkal van dolgunk. Amikor kérdeznénk őket, látványosat köpnek a hátrahagyott ukrán hadfelszerelésre, majd indoklás és válasz helyett vodkával és eperlével kínálnak. Igyekszünk tőlük megszabadulni, és helyiekkel beszélni, de kitartó munka kell ahhoz, hogy találjunk valakit, ráadásul ilyen pusztítást látva az ember inkább egy helyben állva mélázik azon, hogy ennek vajon mi értelme volt.

A Nyugat is hibás

Végül csak odamegyünk egy öregasszonyhoz, aki a szétlőtt háza előtt üldögél. "Az ukrán hadsereg tavaly augusztusban ki akarta innen űzni a szeparatistákat. Ők kezdték, de mindkét oldal hibás" – sommázza a történteket Palina Gyemjanunko, aki nyolc hónapra volt kénytelen elmenekülni az egykor 700 lelkes faluból. Az életét a közeli bányákban végigdolgozó 78 éves özvegy azt mondja, a népköztársaság ígért neki segítséget, ahogyan már a nyugdíját is a donyecki vezetéstől kapja, rubelben.

Mindkét oldal hibás Fotó: Bielik István - Origo

Palina Gyemjanunko megismétli, amit a népköztársaságban eltöltött napok alatt oly sokszor hallottunk: a Nyugat (főként az Egyesült Államok) a hibás a kialakult helyzetért, amiért pénzzel és fegyverrel támogatja a kijevi kormányt, ez utóbbi pedig azért felelős, mert a Szovjetunió felbomlása után hagyta leépülni a helyi mezőgazdaságot és nehézipart. Az elmúlt egy év eseményei azonban még a sokat megélt asszony számára is példátlanok: "Soha nem gondoltam volna, hogy ez valaha is megtörténhet."