A klímaváltozás elleni küzdelemről, illetve a szélsőséges csoportok elleni fellépésről tanácskoznak hétfőn a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7 csoport tagjai és az Európai Unió vezetői a bajorországi Elmau kastélyszállóban. Az ottani luxuskörülményekről és a kétnapos tanácskozás elképesztő költségeiről már korábban beszámoltunk.
A csoport elnökeként Angela Merkel német kancellár arra próbálja rábírni kollégáit – Barack Obama amerikai elnököt, Stephen Harper kanadai, Matteo Renzi olasz, David Cameron brit, Abe Sindzó japán kormányfőt és Francois Hollande francia államfőt –, hogy
segítsenek a globális felmelegedést a tudósok szerint kritikus 2 fokos növekedésen belül tartani.
Elég valószínűtlen, hogy ez a közeljövőben megtörténik, a cél inkább az, hogy a világ vezetői között olyan egység alakuljon ki, amely az év végén esedékes párizsi klímacsúcsnak valódi értelmet ad. Merkel azt is szeretné, ha a fejlett országok mélyebben a zsebükbe nyúlnának, amikor a fejlődő országoknak nyújtandó klímavédelmi segítségről van szó.
Fény a füstködben
A szakértők szerint öt évvel korábban, akár már egy évtizeden belül csökkenni kezdhet Kínában az üvegházhatású gázok kibocsátási szintje – olvasható a London School of Economics hétfő kiadott jelentésében. A tanulmány szerint ez annak köszönhető, hogy Peking a széntüzelésű erőművekben előállított energia helyett fokozatosan átáll a megújulókra – jelenleg a legnagyobb beruházó ezen a területen –, a kínai kormány pedig már a kiemelt kérdések között tartja számon a klímavédelmet. A tanulmány szerzői szerint az országban 2025-ben járhat csúcsra a károsanyag-kibocsátás, 12,5–14 milliárd tonna szén-dioxidnak megfelelő mennyiségben, utána azonban már látszani fognak az erőfeszítések, és – a Kína (és az Egyesült Államok) által vállalt 2030 helyett már jóval korábban – megindulhat a csökkenés. A szerzők szerint „ezek a vállalások a felső határokat jelenthetik egy olyan kormánytól, amely általában keveset ígér, de azt felülteljesíti".A G7-csúcs zárónapján szó lesz a szélsőségességek elleni küzdelemről is, ennek jegyében Bajorországba hívták Haider al-Abadi iraki miniszterelnököt, Muhammadu Buhari nigériai és Bedzsi Kaid esz-Szebszi tunéziai elnököt, hiszen az utóbbi időben az ő országaikban vált akuttá a probléma.
Elsősorban az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésen lehet a hangsúly,
hiszen a G7 országai mind érintettek a terrorszervezet elleni, egyelőre mérsékelt sikerekkel járó, 62 tagú nemzetközi koalícióban. Ha szerencséje van, a nigériai elnök a Boko Haram ellen kaphat valamilyen segítséget, hasonlóan Tunéziához, ahol az utóbbi időben aggasztó dolgok történtek.
Mindezek persze jobbára csak általánosságok, a G7-csúcson ugyanis zárt ajtók mögött zajlanak a tárgyalások, az ott elhangzottakat – pláne a kétoldalú egyeztetéseken letárgyaltakat – legfeljebb utólag lehet rekonstruálni.
Videónkon is jól látszik, ahogy a sajtót rövid idő után kitessékelik a tárgyalásról.
Az ukrajnai háború miatt a csoportból kizárt Oroszországban természetesen a Moszkva-ellenes szankciók váltják ki a legnagyobb érdeklődést, túlzott meglepetés azonban nem érhette őket. A G7 tagjai ugyanis egységesen amellett érvelnek, hogy
a büntető intézkedések mindaddig hatályban maradnak, amíg Oroszország nem enyhít a szorításon,
legalább annyira, hogy a februári Minszk-2 megállapodást betartassa az általa támogatott kelet-ukrajnai szakadárokkal. Angela Merkel a tanácskozás után azt mondta: elítélik az ukrajnai Krím félsziget bekebelezését, és egyetértenek abban, hogy szükség esetén meg kell szigorítani az Oroszország elleni szankciókat.
A brit miniszterelnök ellenben mintha önálló életet élne. David Cameron ugyanis hétfő reggel már másodszorra üzent haza saját pártjának, mondván,
ha valaki az Európai Unióból való brit kiválás mellett érvel, annak számolnia kell a következményekkel – a minisztereknek például a leváltással.
A kormányfő éppen azt igyekszik elérni, hogy a tagságról szóló, immár kormányprogramban is rögzített 2017-es népszavazás előtt pont annyi engedményt alkudjon ki Brüsszelben (vagy inkább Angela Merkelnél), amennyi elég lesz a bennmaradás melletti érveléshez. London például a bevándorlásra vonatkozó szabályok szigorítását szeretné elérni, de a jövőben több hatáskört helyezne vissza a nemzeti parlamentek kezébe is.
Philip Hammond külügyminiszter például egyenesen úgy fogalmazott a hétvégén, hogy
az EU a „jelenlegi formájában nem működik”, de el lehet érni egy olyan megállapodást, amely Nagy-Britannia érdekeit szolgálja.
A kormányzó Konzervatív Párton belül ugyanis nemrég 50 tagú lobbicsoport alakult Conservatives for Britain néven, hogy a következő két évben kategorikusan a kilépés mellett kampányoljon.
Cameron ultimátumszerű kijelentése nem mindenkinek tetszik. Egykori pártbeli riválisa, David Davis például – ahogy ő mondta – alkotmányellenesnek tartja, amit a kormányfő tesz. Példaként Harold Wilson egykori munkáspárti miniszterelnököt hozta fel, aki szabad kezet adott a minisztereinek a brit EU-tagságról döntő 1975-ös népszavazás előtt. Davis szerint
a most készülő változások olyan lehetőséget jelentenek, amelyek egyszer fordulnak elő az életben,
éppen ezért nem helyes, ha bárkit retorzióval fenyegetnek a véleménye miatt. Cameron szerint ugyanakkor ő semmi olyat nem tesz, ami ellentétben állna a toryk választási programjával, arra pedig minden kormánytag igent mondott.