Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A jazzről és konyhájáról híres New Orleans lakói is csodálkoznak, hogy otthonuk egyáltalán létezik. 2005. augusztus 29-én még úgy tűnt, minden elveszett. A város négyötöde víz alatt állt, a lakók háztetőkre menekülve várták a segítséget, a Superdome sportcsarnokban ezrek zsúfolódtak össze, a megmaradt utcákon pedig bandák fosztogattak.
Tíz évvel a Katrina hurrikán után New Orleans még mindig nem a régi.
A tragédiában 1833-an haltak meg,
de ennél jóval több életet változtatott meg örökre, ami történt. A gazdag, fehérek lakta kerületekbe visszatért az élet, de a feketék lakta, szegényebb városrészekben még mindig látható a hurrikán tombolásának nyoma. Néhány helyen még a hírhedt fehér X is ott van a romos házak falán: ezzel jelölték meg a mentőcsapatok azokat az épületeket, amelyekben holttestet találtak.
A most 54 éves Johnny Chaillot-Louganis példája jól mutatja, min mentek keresztül New Orleans lakói a tragédia utáni években. A férfi augusztus elején, kómában fekvő édesanyja mellett virrasztva abban reménykedett, hogy a haldokló asszony még a hurrikán érkezése előtt lehunyja a szemét. Kívánsága teljesült, a gyászoló család azonban rémálmaiban sem gondolta volna, ami ezután történt. A kolosszális vihar, amely áttörte a gátakat, és elöntötte a várost,
a holttesteket sem kímélte: Jane Alice Bernard Chaillot teste a káoszban egyszerűen eltűnt.
A család kétségbeesetten kereste a holttestet: kórházakban, halottasházakban és még sátrakban is kutattak, de csak nyolc hónap múlva találtak rá.
„Nemcsak az édesanyánkat, hanem a szeretett városunkat is gyászoltuk, ez már túl sok volt” – mesélte a CNN-nek a férfi, aki nyolc testvérével együtt New Orleans francia negyedében nőtt fel. Éppen ezért először úgy döntött, hogy nem költözik el. Szerencséje volt, hogy a háza egy dombon állt, így nem semmisült meg.
„A Katrina után a New Orleans-i élet a túlélésről szólt, napról napra éltünk”
– emlékezett vissza Johnny Chaillot-Louganis.
Hiába próbált meg azonban visszatérni a normális kerékvágásba, nem tudott megbirkózni a múlttal. Amikor kapott egy új álláslehetőséget, Los Angelesbe költözött, de ott csak rosszabb lett a helyzet. Úgy érezte, nemcsak az anyjától szakította el az élet, hanem a hurrikán miatt a családjától is. Két évvel később poszttraumás stressz szindrómát diagnosztizáltak nála.
Esete egyáltalán nem egyedi, egy 2008-as felmérés szerint
egy évvel a Katrina után átlagosan 35 százalékkal nőtt a katasztrófa miatt mentális betegségekkel küzdők száma
a városban. Nekik pedig nem volt egyszerű a gyógyulás.
Johnny Chaillot-Louganis hosszú évekig járt orvoshoz, mire sikerült meggyógyulnia, ebben szerelme is segítette.
Nem volt azonban mindenki ilyen szerencsés. New Orleans elfelejtett generációjának hívják azokat a fiatal felnőtteket, akik tinédzserként élték át a borzalmakat. Rájuk még mindig hatással vannak a történtek, de szinte soha nem beszélnek róla. Néhányan most megtörték a csendet, és arról meséltek az MTV-nek, hogy az elmúlt tíz évben semmilyen segítséget nem kaptak, hogy feldolgozzák a traumát.
Az akkor 14 éves Jaimie Cummings egy kórházban ragadt.
„Rendőrök jöttek, és megpróbáltak annyi embert csónakokkal elvinni, amennyit csak tudtak.
A vízben a temetőből kimosott holttestek úsztak”
– emlékezett vissza borzasztó élményeire a most 24 éves férfi.
A hurrikán idején 10 éves Shawn Kelly szüleivel együtt a szomszédos, többemeletes öregek otthonába menekült, ahol a nagymamája is élt. Az ablakból figyelték, ahogy egyre magasabbra ér az áradat, amely elpusztította az otthonukat. Öt napig nem tudták elhagyni az épületet, végül helikopterrel mentették ki őket, csakhogy először a nőket és a gyerekeket mentették, ezért az édesapja nem mehetett velük.
„Két hónapig nem tudtuk, mi van vele” – mondta Shawn, aki szüleivel együtt végül Dallasba került.
A most szociológiát tanuló fiú esete is mutatja, mennyire rossz volt a szervezés, és milyen hatalmas káosz uralkodott a városban még hónapokkal a Katrina hurrikán után is. Az Egyesült Államokban tíz éve rengetegen tették fel maguknak a kérdést:
hogyan történhetett meg ez egyáltalán az országukban.
Köztük vannak azok is, akik a Superdome-ban ragadtak. A város sportcsarnokába azokat evakuálták, akiknek nem volt idejük vagy lehetőségük elmenekülni. Idősek, betegek zsúfolódtak össze az épületben, szinte háborús körülmények között.
A csarnok hamar annak a jelképe lett, mennyire felkészületlen volt a város és az egész ország arra, ami történt.
A Superdome-ba 14 ezer ember menekült, mindannyian azt hitték, hogy csak egy-két napot kell ott tölteniük. A hurrikán azonban akkora pusztítást okozott, hogy esélyük sem volt szabadulni. A viharban elment az áram, csak a generátorok működtek, ezért nem tudták üzemeltetni a betegeknek szükséges orvosi készülékeket. Csakhogy hiába próbálták őket elszállítani, nem voltak hozzá járművek.
Ha ez még nem lett volna elég, a katonaság a városból kimentett embereket is a csarnokba kezdte hordani.
Rövid idő alatt már 30 ezren voltak,
és a Nemzeti Gárdát is ide költöztették, mert elárasztotta a víz a központjukat.
A hőmérséklet folyamatosan emelkedett, a víz miatt a trópusira hasonlított a klíma. Az étel rohadni kezdett a nem működő hűtőkben, a szag elviselhetetlenné vált. A fürdőkben egyetlen vécé vagy csap sem működött. Ray Nagin, a város polgármestere utánpótlást ígért, de a segítség nem érkezett meg.
A csarnokban elszabadult a pokol. A levegő szinte mérgező volt, az emberek származásuk szerint csoportosultak. Elkezdődtek a fosztogatások is, az apró börtöncella a pincében hamar megtelt.
Hírek kezdtek el terjedni arról, hogy férfiak nőket erőszakolnak meg.
A Nemzeti Gárda egyik emberére is rátámadtak, egy fémrúddal ütötték le, amikor éppen egy sötét folyosón haladt. A katona fegyvere elsült, és átlőtte a saját lábát. A gárdisták ezért szögesdrótakadályokat állítottak fel, hogy megvédjék magukat.
Később az is kiderült, hogy
a hadsereg a legnagyobb titokban kimenekített száz külföldi turistát a csarnokból.
A hátrahagyottak közül hárman meghaltak: egy férfi öngyilkos lett, két betegen pedig nem tudtak segíteni.
Az evakuáláshoz kijelölt buszok végül szeptember elsején érkeztek meg, de csak negyedikén ürült ki a csarnok teljesen.
A katasztrófa a védekezést és a mentési munkát hátráltató hiányosságok egész sorára világított rá. A hatóságok felkészületlensége miatt számos bírálat érte George W. Bush elnököt, és a Szövetségi Katasztrófavédelmi Hivatalt is. Néhány elemző egyenesen azt állítja, hogy a Katrina hozzásegítette a demokratákat és Barack Obama elnököt a győzelemhez.
Nem véletlen tehát, hogy a tízéves évfordulója alkalmából Obama mellett két elődje, George W. Bush és Bill Clinton is látogatást tesz New Orleansban. Beszédében azt a jelenlegi elnök is elismerte, hogy
„az, ami természeti katasztrófának indult, ember okozta katasztrófává vált”,
mert a kormány képtelen volt gondoskodni a saját állampolgárairól.
Emlékeztetett arra, hogy a vihar felszínre hozott egy mélyebb tragédiát, a strukturális egyenlőtlenséget, ugyanis „túl sok embert, főleg szegény embert, főleg színes embert” hagyott állás, megfizethető egészségügyi ellátás és megfelelő lakhatás nélkül.
A hurrikán pusztítása kihatott a turizmusra és a gazdaságra is. Az Egyesült Államok kőolaj-finomító kapacitása jelentősen csökkent, mert több finomítót elárasztott a víz, számos fúrótorony elsodródott, megrongálódott a viharban, ami a tengeri élővilágra is rendkívül kedvezőtlenül hatott, mert nagy mennyiségű olaj ömlött a vízbe.
Az sem csoda, hogy az elnök a faji egyenlőtlenségeket emelte ki, hiszen
az átlagos New Orleans-i fekete háztartások jövedelme még mindig alacsonyabb a fehérekénél,
és hogy a munkanélküliség az afroamerikai férfiakat különösen keményen sújtja. A gyermekszegénység a városban 39 százalék, ez 17 százalékkal több, mint az amerikai átlag. A városban 26 ezer 16 és 24 év közötti fiatalnak nincs munkája, és nem is jár iskolába.
A faji megkülönböztetést egy kutatás is bizonyítja, amelyben arról kérdezték a lakókat, hogy sikeresen újjáépült-e a város. Míg a fehérek 70 százaléka igennel válaszolt, a feketéknél ugyanez az arány mindössze 40 százalék.
Egy ember ugyanakkor biztosan volt, aki azt hihette, jól járt a Katrina hurrikán pusztításával. Ray Nagint, a város polgármesterét a katasztrófa idején sokan bírálták, de még többen hősnek tartották, aki emberfeletti erőfeszítéseket tett a város megmentéséért. Újra is választották 2006 áprilisában, arra azonban senki nem számított, hogy néhány évvel később korrupció vádjával bíróság elé kell állnia.
A jelek szerint Nagin nem úgy vette ki a részét az újjáépítésből, ahogy kellett volna:
legalább 500 ezer dollárnyi (114 millió forintnyi) illegális jövedelemre tett szert
kenőpénzekkel és adóelkerüléssel. Bár Nagin rágalmazásról beszél, és tagadja a vádakat, a bíróság tavaly tíz év börtönre ítélte.
