Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
"Akkor döntöttem el, hogy ki akarok szállni, amikor a szemem láttára öltek meg valakit. Nem ez volt az utolsó ilyen eset akkoriban, de az a gyilkosság valahogy sorsdöntő pillanatává vált az életemnek." Ezt mondta Raquel Santos de Oliveira, a riói alvilág első női bandavezére a Vice riporterének arról, hogy miért hagyta ott végül az alvilágot.
A nő könyvet írt élményeiről, tapasztalatairól. Egy ideje verseket is ír, egyik kötetének dedikálásán készült róla az alábbi fotó.
Posted by Raquel Oliveira on 2014. február 28.
Azt a filmekből is tudhatjuk, hogy az alvilágot nem olyan egyszerű otthagyni. Oliveira még
bandavezérként is szabályos kérelmet nyújtott be
a 90-es évek elején, hogy megtehesse ezt. Megkapta az engedélyt, mehetett. Máig Brazília legnagyobb, Rocinha nevű szegénynegyedében él Rióban. Ott, ahol egykor ő volt az úr.
A favelában máig tisztelik, annak ellenére, hogy már jó ideje semmi hatalma nincs a negyed életét átszövő drogbizniszben. Mikor a Vice riporterének megmutatta a városrészt, szinte percenként megállította őket valaki, hogy üdvözölje az 50 éves asszonyt.
Oliveira már gyerekként jó barátságban volt a később rettegett kokainbáróvá váló Ednaldo de Souzával, vagy ahogy mindenki ismerte a környéken, Naldóval. A srácot akkoriban azzal bízták meg a felnőttek, hogy
az illegális szerencsejátékokból származó pénzt gyűjtse össze az utcákon,
majd adja le. A pénzt Oliveira nagybátyjánál gyűjtötték, így találkozott először a két gyerek. Amikor Oliveira 15 éves lett, ismét összehozta őket az élet.
A 14 éves Souza akkor már fegyvert hordott.
Tíz évvel később összeházasodtak, két gyermekük született.
Souza amiatt lett az egyik leghíresebb bandavezér, hogy ő kezdte el felfegyverezni a favelák alvilági katonáit.
A pisztolyokat gépkarabélyokra cserélték
a 80-as évek végén, a rendőrség így egy ideig tehetetlen volt a bandákkal szemben. Nem sokáig kellett várni arra, hogy a hatóságok is egyre nagyobb fegyverekkel nyomuljanak be a favelákba.
A véres összecsapások miatt szinte polgárháborús övezetté váltak ezek a városrészek. Maga Souza is egy ilyen, rendőrökkel vívott ütközetben halt meg 1988-ban.
A férfiról azt mesélte a felesége, hogy kettős személyiség volt. Otthon békésen szunyókált a nő karjaiban, ha viszont nézeteltérése támadt valakivel, kegyetlenül megtorolta az őt ért sérelmeket. Ezt mondta:
Csak a jelennek éltünk, félelem nélkül".
Úgy élt meg minden egyes hétköznapot, mint egy ünnepet. "Sokat nevettünk, és persze sokat is kábítószereztünk. Főleg füvet szívtunk. Ez akkoriban normálisnak számított."
Reggel általában fegyverropogásra ébredt: Souza célba lövéssel kezdte a napot kedvenc Heckler & Koch gyártmányú géppisztolyával. A fegyvernek nevet is adott a tulajdonosa, úgy nevezte, hogy Jouvelina. Az alvilági munka általában este kezdődött. Oliveira időnként elkísérte férjét a drogelosztóba, vagy otthon maradt tisztítani a fegyvereket.
A női riválisokkal viszont nem volt gondja a feleségnek. "Naldo utálta a prostituáltakat. Húgai mind azok voltak" - mondta. Szerinte ő nagyon jó helyzetben volt a férje mellett, aki szerette őt. Más nőket kutyába se vettek a favelákban. Oliveira szerint
rendszeresen megerőszakolták őket, volt, hogy többen is egyszerre”.
A prostitúciót a lányok egy része már gyerekkorában elkezdte. Akkoriban az ország északi részeiről sokan jöttek Rióba, hogy a városi építkezéseken dolgozzanak. A túlélés érdekében sokan kényszerítették szexmunkára saját gyermekeiket. "A favelában nem volt áram, vezetékes víz. Volt, hogy én is sorban álltam valamelyik kútnál az éjszaka közepén, hogy vízhez jussunk" - mondta Oliveira.
"A drogbárók szerencséje mindig forgandó.
Naldo birodalma három év alatt szétesett".
Souzát 1988-ban lelőtték a rendőrök egy összecsapásban. "Amikor megkaptam a hírt,
meg akartam halni, de a kokain kiütött.
Később jött hozzám valaki. Hozott egy szatyornyi kábítószert, fegyvereket, és egy üzenetet Naldótól" - mondta. A férfi még halála előtt megbízta egyik emberét, hogy adja át utasításait feleségének. Azt akarta, hogy a nő vigye tovább az üzletet. Oliveira teljesítette Souza kéréseit, és főnök lett belőle.
Gyönyörű voltam, de agresszív."
Az asszony szerint ezért fogadták el őt kokainbárónőként a férfiak is. "Már 11 éves koromban egy 38-assal jártam az utcákat. Én úgy nőttem fel, mint egy férfi. A hosszú hajamat például egy kalap alá rejtve hordtam. Nem féltem semmitől.
Ha kellett, gonosz voltam. Az emberek féltek tőlem.
Megvoltak a saját szabályaim. Megtiltottam például a füvezést a drogelosztó helyeken. Parancsaimat 19 férfi teljesítette" - mondta.
Miután a 90-es évek elején kiszállt a drogbizniszből, orvosi segítséget kért, hogy kábítószer-problémáit kezelni tudja. Az írást is orvosa javasolta. "Két évig tartott megírni a könyvet, és nagyon szenvedtem közben. Amikor a szerkesztő azt javasolta, hogy írjak egy fejezetet a gyerekkoromról, újra a kokainhoz nyúltam. Utána két napot ágyban töltöttem, de eldöntöttem, hogy befejezem a regényt" - mondta. Szerinte sokan gondolják azt, hogy a kokainbárók élete tündérmese, de ez tévedés.
Le akarom rombolni a tévképzeteket."
Ugyanakkor nem szándéka, hogy bármiért is bocsánatot kérjen a könyvével. "Azt is meg akarom mutatni, hogy az itt élő drogdílerek is emberek, akik sokszor elképzelhetetlen nyomorból érkeznek" - tette hozzá.
Oliveira azt állítja, "Number One" (magyarul "Az első") című könyve nem önéletrajz. "Én nem vagyok senki, csak egy volt drogdíler. Nem írhatok így önéletrajzot" - mondta. Szerinte ő regényt írt, amely valós eseményeken alapul.
"Ma már boldog vagyok, megtaláltam a békét. Sokáig nem is voltak érzelmeim. A drogbizniszben is azért vettem részt, hogy a saját adagom meglegyen. Azóta jártam egyetemre, és írtam egy könyvet" - mondta.
Hozzátette, hogy politikai pályát képzel el magának a jövőben.
Célja, hogy a favelák megváltozzanak.
Munkája éppen volna bőven, mert a rendőrök és a zsúfolt negyedek lakosai újból egyre többször kerülnek összetűzésbe, ahogy közeledik az olimpia ideje Rióban.
A városvezetés és a kormány szeretne megszabadulni a nyomornegyedektől, az ott lakók viszont nem akarnak költözni, mert nem nagyon tudnak hova. A The Guardian nyáron arról írt, hogy hatan megsérültek egy összecsapásban. A helyben lakók a Facebookra töltöttek fel képeket arról, hogy a rendőrök gumilövedékei az idősebbeket sem kímélték.
Posted by Vila Autódromo on 2015. június 3.
A helyzet kísértetiesen kezd emlékeztetni 2014-re, amikor a közelgő futball-világbajnokság előtt akart a nyomornegyedekben "rendet tenni" a hatalom. Akkor előfordult, hogy páncélozott egységekkel felszerelt katonák nyomultak be egy-egy kerületbe.
A favelák - és azok lakói, akikről Raquel Santos de Oliveira ír - túlélték azt az időszakot is.
