A 10 milliós posztszovjet országot 1994 óta irányító volt kolhozelnök, Aljakszandr Lukasenka hozta a kötelezőt: a fehérorosz választási bizottság bejelentése szerint
83,49 százalékkal tarolt a választáson,
egyszersmind ötödik alkalommal szerzett 75 százaléknál többet.
Ám az idei választás klímája mégis más volt, és ez abból is látszik, miként reagált az Európai Unió a minszki rezsim mostanság barátságosabb hangjára.
Azok után, hogy Lukasenka augusztus végén elengedett hat politikai foglyot – köztük az egyik 2010-es kihívóját, Mikalaj Sztatkevicset –, a hét végén pedig komolyabb tüntetésektől mentes elnökválasztás bonyolított le, az EU külügyminiszterei hétfőn este arról döntöttek, hogy
átmenetileg felfüggesztik azokat a szankciókat,
amelyeket éppen Lukasenkának a 2010-es választás utáni fellépése miatt hoztak. A
beutazási korlátozások és a vagyonbefagyasztások
175 természetes személyt – köztük az elnököt – és 14 jogi személyt érintettek. Az átlag fehéroroszt tehát aligha érintő döntésekről van szó, de mégis.
Az EBESZ persze – hasonlóan az Egyesült Államok minszki nagykövetségéhez – közölte: megfigyelőik "fontos problémákat" észleltek a szavazatok összeszámlálásakor, "Fehéroroszországnak pedig még hosszú utat kell megtennie demokratikus vállalásainak teljesítéséhez".
"Az elnök támogatottsága egy friss felmérés szerint 45 százalék körüli, de
mivel a hívei aktívabbak voltak a választáson, 55-60 százalékot biztosan szerzett.
A fő ellenzéki jelölt, Tacjana Korotkevics, a Mondj Igazat elnevezésű civil kezdeményezés jelöltje a hivatalos 4,4 százalék helyett 20 százalék körül kaphatott – mondta az Origónak Artyom Srajbman, a független minszki hírportál, a Tut.by politikai szerkesztője. Szerinte ennyit – 20 százaléknyit – kapott az ellenzék azokban a szavazókörökben, ahová beengedték a nemzetközi megfigyelőket, de Lukasenka győzelme így is elvitathatatlan.
A nyilvánvaló szabálytalanságok ellenére az uniónak most fontosabb volt a nyugalom. És azok a gesztusok, amiket Lukasenka ezen kívül tett.
Szavazata leadása után (ezúttal is a mostanság sokat szerepeltetett fiával, Nyikolajjal együtt jelent meg) például közölte: senki és semmi nem fogja megakadályozni, hogy a Nyugat szorosabb kapcsolatot építsen ki Fehéroroszországgal. Azt is mondta,
kész bármilyen változtatásra és reformra,
ha az emberek ezt kérik: "Ha tiszta lappal indulhatok, bármilyen forradalmi átalakulást véghezviszünk, ha akarják."
Kedden pedig magas rangú osztrák politikusokkal találkozva kijelentette: "Valószínűleg
új szakasz kezdődik a saját életemben és a társadaloméban
is. Sokat kell még ezen gondolkoznom." És ezeket a híreket az állami BELTA hírügynökség hozta.
Fontosak azok a jó pontok is, amelyeket az elnök az ukrán háborús felek között kimunkált minszki megállapodás afféle független házigazdájaként szerzett, és nem volt mellékes az sem, hogy Lukasenka idén tiszteletét tette a New York-i ENSZ-közgyűlésen, majd találkozott Christine Lagarde IMF-elnökkel, akit egy csokor virággal köszöntött (igaz, fontos körülmény volt, hogy nem Amerikában vette – a jelenet itt látható).
Alighanem ez utóbbi a lényeg. Ugyanis az Oroszországhoz ezer szálon kötődő Fehéroroszországot
érzékenyen érintik a Moszkva ellen az ukrán háború miatt hozott gazdasági szankciók.
Bár az oroszok által hozott egyik ellencsapás, a nyugati élelmiszerek importtilalma miatt virágzik a fehérorosz "átcsomagolóipar", ez nem ellensúlyozza a közvetett hatásokat, például a fizetőeszköz – az orosz rubelhez hasonló – drámai ingadozását, ami bizonytalan befektetői környezetet teremtett – a kiszámítható politikai környezet ugyebár a maga nemében adott.
Nem ez az egyetlen lépés, amely kérdéseket vethet fel Lukasenka eddigi feltétlen oroszhűségével kapcsolatban.
A múlt héten például erélyesen elutasította egy Fehéroroszországba telepítendő orosz légi bázis tervét. Az elnök szerint az egész sztori az ellenzék koholmánya, noha a The Moscow Times azt írja, Vlagyimir Putyin már utasította illetékeseit, hogy intézzék el a bázis ügyét.
"Én vagyok az, aki erről dönt, és én nem tudok ilyenről.
(…) Nem kell most nekünk bázis. Nem kell légierő sem. Néhány fegyver kell csak; erről beszéltem Putyinnak és korábban Medvegyevnek" – idézte Lukasenkát a BELTA.
Ehhez képest már-már elenyésző, hogy a fehérorosz elnök nem vett részt a május 9-i moszkvai győzelmi parádén (csak május 8-án volt ott, több más európai vezetővel együtt), noha országa hadserege azért felvonult a Vörös téren.
Bármi is Luksenka szándéka a gesztusokkal, az biztos, hogy egyik napról a másikra nem fog megváltozni a helyzet. "Annyira senki sem lehet naiv – az Európai Unióban sem –, hogy ennek az ellenkezőjét higgye. Ez a közeledés pedig nem Brüsszel, hanem a fehérorosz vezetés döntése.
Az unió azt teszi, amit eddig is: jelzi, hogy a kapuk nyitva állnak"
– kommentálta Artyom Srajbman.
Oroszország persze reagált. Győzelme másnapján Putyin felhívta Lukasenkát. A Kreml szűkszavú közleményéből annyit azért ki lehet hámozni, hogy beszéltek a Putyin presztízsprojektének számító Eurázsiai Vámunióban való együttműködésről.
Elég valószínű, hogy Moszkva nem fogja könnyen elengedni Minszket, azt pedig Grúzia és Ukrajna példájából tudjuk, mit kockáztat az az orosz határország, amelyik a Nyugattal kokettál. Egy ukrán tévéinterjújából kiderült, hogy Lukasenkának erről is van véleménye: "A Krím annektálása után mondtam Putyinnak, hogy nem engem kéne Európa utolsó diktátorának nevezni."