A radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) támogatottsága 33 százalékra emelkedett, míg a jobbközép mérsékelt Osztrák Néppártra (ÖVP) csak 21 százalék szavazna a Gallup legfrissebb kutatása szerint. Svédországban
a szélsőjobboldali Svéd Demokraták támogatottsága 26,7 százalékra emelkedett,
így magabiztosan előzik meg a szociáldemokratákat és a jobbközép Mérsékelt Pártot. Hollandiában pedig a 2012-es választások óta majdnem megháromszorozta a támogatottságát a bevándorlásellenes Szabadságpárt.
Mindezek a felmérések már a november 13-i párizsi terrortámadás után készültek, ami azt mutatja, hogy a nyugat-európai pártrendszerek továbbra is nagyon komoly átalakuláson mennek át. A fordulat jelei már a 2009-es európai parlamenti választáson körvonalazódtak. Akkor a bal- és a jobbközép erők, valamint a liberálisok együttesen
77 mandátumot vesztettek a 2004-es eredményükhöz képest.
2014-ben tovább erodálódtak a mérsékelt pártok: újabb 52 mandátumot vesztettek a korábbi voksoláshoz képest.
Az utóbbi két EP-választáson a korábbi domináns pártok veszteségeiből egyrészt a radikális baloldali, a szélsőjobboldali és a populista-euroszkeptikus alakulatok profitáltak. A pártrendszerek átalakulását elsősorban a 2008-ban kitört gazdasági világválság okozta. Persze már korábban is voltak előjelei annak, hogy az 1945 utáni, a mérsékelt bal- és jobboldal versenyére épülő, stabil demokráciában változások lehetnek.
A radikális erők egyik legnagyobb sikerüket 1999-ben Ausztriában aratták. Az FPÖ akkor 26,91 százalékos eredményével a második helyen végzett, majd az ÖVP-vel koalíciót kötött. Világszenzációt okozott az is, hogy 2002-ben a radikális Jean-Marie Le Pennek
sikerült a francia elnökválasztás második körébe kerülnie.
A radikális pártok aztán nagyjából 2008-ig folyamatosan vesztették a szavazóikat, nagyobb sikereket egyáltalán nem tudtak felmutatni. A változás a már korábban említett gazdasági világválság Európába való begyűrűzésével vette kezdetét. A legnagyobb fordulatot a dél-európai országokban láthattuk, ahol gyakorlatilag az egész korábban megszokott szisztéma felborult.
Görögországban évtizedekig a balközép Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) és a jobbközép Új Demokrácia versenyzett egymással. A két alakulat az országos választásokon általában az összes szavazat 80-90 százalékát megszerezte, a kicsik nem tudták felvenni velük a versenyt. A súlyos gazdasági válság gyakorlatilag megsemmisítette a PASZOK-ot, míg az Új Demokrácia a korábbi híveinek legalább a felét elveszítette.
A krízis legnagyobb nyertese a radiális baloldali Sziriza lett, 2015-ben két parlamenti választást is megnyert. Jelentősen megerősödött a szélsőjobboldali Arany Hajnal is. Ők mostanra stabilan a harmadik legerősebb párttá váltak Görögországban. A mérsékelt erők kudarcában az is nagy szerepet játszott, hogy a görögök egyértelműen
őket okolták a korábbi korrupciós botrányokért.
Az új belépők pedig nem rendelkeztek ezekkel a hátrányokkal.
Olaszországban némileg másként alakult át a pártrendszer. A gazdasági válság mellett Silvio Berlusconi botrányai rengették meg a jobboldal pozícióit. A Hajrá, Itália mostanra egy 10 százalékos párttá vált, miközben a baloldalon
a rendszerellenes Öt Csillag Mozgalom közel 30 százalékra duzzadt.
A jobboldal vezető ereje pedig a bevándorlásellenes Északi Liga lett, de 15 százalékos népszerűsége még nagyon messze van attól, hogy eséllyel induljon egy választáson.
Spanyolország és Portugália némiképp kakukktojás az európai folyamatokban. Mindkét országban a gazdasági válság miatt csak a baloldali radikálisok erősödtek meg. Mivel a bevándorlás ezekben az államokban egyáltalán nem volt probléma az elmúlt években, a választók számára ezek a kérdések nem is igazán fontosak. A radikális jobboldal ráadásul ezekben az államokban a demokrácia évtizedei alatt elenyésző támogatottsággal rendelkezett.
Franciaországban mára háromosztatúvá vált a politikai mezőny. Nicolas Sarkozy és a mérsékelt jobboldal 2012-es bukása után a 2014-es EP-választást a radikális Nemzeti Front nyerte. Még a párizsi terrortámadás előtt készült felmérés azt mutatta, hogy Marine Le Pen 28, Nicolas Sarkozy 23, míg Francois Hollande 21 százalékos támogatottságnak örvendett. A teljes képhez tartozik az is, hogy a szélsőjobboldali párttal – illetve annak vezetőjével – szimpatizálók aránya mindössze egy százalékponttal magasabb jelenleg, mint 2014 májusában.
Az unió legnépesebb tagállamában, Németországban gyakorlatilag a szemünk előtt zajlik a korábban évtizedekig bebetonozottnak tűnő pártrendszer átrendeződése. Berlin abból a szempontból is kivételnek számított az Európai Unióban, hogy
a gazdasági világválság nem alakította át teljesen a pártok közötti erőviszonyokat.
Németországban Angela Merkel politikai dominanciája ahhoz vezetett, hogy a szociáldemokraták támogatottsága stabilan 30 százalék alá esett, és évek óta gyakorlatilag a 25 százalékos sávban tanyáznak.
A menekültválság felizzása a német választókat is megmozgatta. Míg idén nyáron a Merkel vezette CDU/CSU támogatottsága 43-41 százalék volt, addig ez mostanra 35-38 százalékra esett vissza. Ezzel párhuzamosan jelentősen megerősödött a bevándorlás- és euróellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt. A nyári hónapokban nagyjából háromszázalékos népszerűséget mértek nekik, mostanra pedig 9-10 százalékos erővé gyarapodtak. Az AfD a legutóbbi, 2013-as parlamenti választáson 4,7, míg az EP-voksoláson 7,1 százalékot ért el.
Skandináviáról már ejtettünk egy rövid szót, de ott nemcsak Svédországban, hanem az összes országban jelentős változások zajlanak. Dániában tartósan második erővé vált a bevándorlásellenes Dán Néppárt, a párt támogatottsága jelenleg 21 százalékos. Az idei parlamenti választáson pedig a második helyen futottak be. Finnországban a legutóbbi választás után a kormánykoalíció tagja lett a radikális jobboldali, bevándorlásellenes Finnek Pártja, 17,7 százalékos eredményt elérve.
Norvégiában pedig az idei önkormányzati választáson elszenvedett súlyos veresége után úgy tűnik,
ismét magára talál a bevándorlásellenes Haladó Párt.
Támogatottságuk az ősz eleji 9 százalékról 16-18 százalékra nőtt.
Ausztria gyakorlatilag hetekig az újságok vezető híre volt ősz elején. A felső-ausztriai és a bécsi tartományi választások előtt mindenki azt találgatta, hogy az FPÖ képes lesz-e megtörni a hagyományos pártok 1945 óta tartó uralmát. A teljes radikális áttörés elmaradt, de a Szabadságpárt mostanra nyugati szomszédunk legnépszerűbb pártja lett. Támogatottsága hónapok óta 30-33 százalék között mozog. Bár a 2018-as parlamenti voksolás még nagyon messze van, az FPÖ-vel nagy valószínűséggel számolni kell majd.
A menekültválság kezdete óta a közép-európai régióban a radikális pártok előretörése megállt. Ennek oka, hogy a kormánypártok most a bevándorlási krízisben ideológiai besorolástól függetlenül egyértelműen ellenző álláspontra helyezkedtek. Így
a radikálisoknak semmilyen tér nem nyílik.
Jó példa erre Magyarország és Szlovákia. Magyarországon a Jobbik veszít folyamatosan támogatókat, míg Pozsonyban a baloldali kormány éles menekültellenes szólamai szívják el a levegőt a szlovák nacionalisták elől. Lengyelország némileg kilóg a sorból. A Polgári Platform részben annak köszönhette októberi vereségét, hogy a menekültkvóták ügyében Brüsszel mellé állt, így a vártnál is könnyebben nyert a konzervatív Jog és Igazságosság.
A Nézőpont Intézet szerint az Európai Uniót 2008 óta gyengíti, hogy a vezetői képtelenek a folyamatos válsághelyzeteket megoldani. Úgy látják, az európai elit cselekvőképtelensége négy területen rendkívül látványos. Egyfelől a kontinens gazdasága gyakorlatilag a mai napig nem növekszik érdemben. Az elhúzódó, évről évre kizárólag rövid távú pénzügyi eszközökkel kezelt görög válság szintén Európa gyengeségének a jele.
Nemrég az orosz szankciók is megosztották Európa államait, ráadásul a kontinens a szankciókból sem profitált semmit. Az elmúlt évek legszembetűnőbb válságtünete mégis a tömeges illegális bevándorlás félrekezelése. E problémák együttesen
az európai nemzetek belpolitikai erőviszonyait is átformálják
– véli a Nézőpont Intézet. Szerintük a vezető elitnek újból meg kell találnia a reális kapcsolódási pontokat az európai átlagpolgárokhoz. A következő évek nemzeti választásain ugyanis könnyen leválthatják az európai elitet, ha nem változtat a politikáján – mondja az intézet.
A Policy Solutions szerint a jelenleg megfigyelhető, erősödő populista trend is jelentős mértékben azért vált ki aggályokat az értelmiség körében, mert
veszélyezteti az európai integrációs projektet,
fokozza az amúgy is erős idegenellenességet, és potenciálisan megágyaz az autokratikus tendenciáknak, különösen a még nem kellően konszolidált demokráciával rendelkező országok esetében. Általánosságban elmondható, hogy a populizmus létrejötte a demokratikus politika kudarcának köszönhető, és ideális esetben eme kudarc kiköszörülését tudja előidézni – véli az elemző intézet.
24 uniós ország közül 17 tagországban nőtt a populista pártok összesített támogatottsága az elmúlt bő egy év során, a 2014. májusi európai parlamenti választáson elért eredményükhöz képest – állapította meg a Policy Solutions. Mindössze hét olyan tagállam volt, ahol ma kevesebben támogatják ezeket a politikai szervezeteket együttesen, mint közel másfél éve. Az intézet szerint ezekkel az erőkkel szemben nem jó stratégia, ha a többi párt egyszerűen nem vesz tudomást a radikális erőkről.
A demokratikus elvekkel leginkább összhangban lévő megoldás a populisták által felvetett problémák elismerése,
aktív vita a populista érvrendszerrel,
annak szembeállítása a valósággal, és az abban rejlő túlzások helyreigazítása, valamint közpolitikai megoldások kidolgozása – véli a Policy Solutions. Mindazonáltal ez az idealizált megközelítés nem könnyen alkalmazható a gyakorlatban, és nem is biztos, hogy akár a politikai elitnek minden esetben megvan a képessége arra, hogy egy ilyen helyzetet megfelelően kezeljen.