NATO-meghívót kaphat Montenegró

A NATO főtitkára Budapesten
Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár
Vágólapra másolva!
Kétnapos tanácsülést tartanak Brüsszelben a NATO tagországok külügyminiszterei. A tanácskozás témái között szerepel az afganisztáni szerepvállalás kérdése, a török-orosz konfliktus, valamint a keleti és déli fenyegetésekre adható válaszok megvitatása is. Ennek keretében kaphat meghívót Montenegró.
Vágólapra másolva!

A NATO tagországok külügyminiszterei várhatóan szerdán döntenek Montenegró NATO-tagsági meghívásáról. A kezdeményezés komoly feszültséget okozhat a katonai szervezet és Oroszország között

Provokáció

Moszkva a már többször napirendre került NATO-bővítést provokációnak tartja, nyugati tisztviselők úgy vélik, hogy ennek megakadályozására támogathatják az oroszok a podgoricai kormányellenes tüntetéseket, remélve, hogy ez meggyengítené a kormányt és ezzel az ország csatlakozását a szervezethez.

Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár Forrás: MTI/Mohai Balázs

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint történelmi döntés lenne a csatlakozási tárgyalások megkezdése, ami jelezné

a szövetség elkötelezett a Nyugat-Balkán felé

. Szlovénia, Horvátország és Albánia már teljes jogú NATO-tag.

Ettől nem lesz egység

Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter a tervezett NATO-bővítésre úgy reagált, hogy az komoly hiba lenne, és aláássa azt az elhatározást, hogy Európa biztonsága egységes legyen, függetlenül attól, hogy egy ország tagja-e a NATO-nak, vagy sem.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!