Szavazáson választhatják ki új zászlójukat az új-zélandiak. A végső listát a kormány által kiválasztott bizottság készítette el, eszerint a szigetország lakói zászlóról mondhatják el a véleményüket:
három lobogón páfrány, a negyediken pedig a „koru”, egy maori őslakos szimbólum található.
A listát Bill English miniszterelnök-helyettes mutatta be a wellingtoni Nemzeti Múzeumban kedd reggel.
A három páfrányos minta közük az egyik fekete-fehér, a másik kettőn a kék és a piros szín, valamint csillagok dominálnak. Sajtóhírek szerint John Key miniszterelnök ezeket részesíti előnyben. A negyedik zászló fekete-fehér, és egy maori jelkép látható rajta.
Az új-zélandiak november 20 és december 11-e között, postai úton szavazhatnak a négy zászló valamelyikére.
Ezután jövő márciusban népszavazást tartanak, ahol a jelenlegi zászló és a mostani négy közül kiválasztott új zászló között dönthetnek. Ha az utóbbi mellett voksolnak, hat hónappal később új nemzeti lobogója lesz Új-Zélandnak.
A helyiek a közösségi oldalakon arra panaszkodnak, hogy már belefáradtak az egész folyamatba.
„Olyan az egész, mint egy reklámkampány, amiben azt kérdezik tőlünk, hogy melyik autót akarjuk megvásárolni, ahelyett, hogy akarunk-e egyáltalán autót venni”
A 12 fős bizottság 40 pályázatból választotta ki a jelenlegi négyet, de erről nem kérdezték meg a lakókat. Az egyik indulót egyébként azért kellett kizárni, mert a „Modern Hundertwasser” névre hallgató alkotás miatt szerzői jogi lépéseket tett a Hundertwasser Alapítvány.