Észak-Izraelben járunk, Szafed városa mellett. Nehéz megmondani, hogy a zsidó államnak melyik részén a legnagyobb a fenyegetettség. Gáza mellett? Jeruzsálemben, a spontán késelések miatt? Elsőre ez a kettő ugrik be, ám az izraeli hadsereg (IDF) nem a Hamászt vagy filézőkéssel a ruhája alatt járkáló palesztint tekinti a legveszélyesebb ellenségnek. Hanem a Hezbollahot.
Az északi határnál kíséretünkbe szegődő Arje Salicár, az IDF szóvivője szerint a libanoni síita terrorszervezetnek
nagyjából 100 ezer rakétája van, ezek legtöbbjét pedig az Izraellel szomszédos falvak házaiban rejtették el.
Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér utasítására akár a vörös-tengeri Eilatot is elérhetik. A sejk azonban egyelőre kivár, momentán ugyanis Szíriával van elfoglalva.
„Azt gyanítjuk, hogy legalább 4000 elitkatonájuk harcol Aszad elnök oldalán, ami jó is, meg rossz is. Rossz, mert amíg mi csak gyakorlatozunk, ők harctéri tapasztalatot szereznek, és jó, mert nem mindenki éli túl. Eddig nagyjából 1500 embert vesztettek” – mondja a szóvivő. A Hezbollah tehet arról is, hogy
Izrael összesen 200 kilométeres libanoni és szír határa gyakorlatilag egybeolvadt,
már ami a túloldalról érkező fenyegetettséget illeti.
A szír polgárháborúval kapcsolatban Izrael a kezdetektől fogva a be nem avatkozás politikáját alkalmazza. Ha felröppen a hír, hogy az IDF Szíriában légi támadást hajtott végre, azt Jeruzsálemben következetesen tagadják, illetve „nem erősítik meg”. Aszadról nincsenek jó véleménnyel, de alighanem egyik helyére pályázó jelentkezővel sem járnának jobban.
De ettől még látják és hallják, mi történik a szomszédban. A Szíriától a hatnapos háborúban elfoglalt Golán-fennsíkról különösen. A status quót megfigyelő ENSZ-csapatoktól (UNDOF) nyugatra fekvő izraeli állásokban pontos információk vannak arról, hogy melyik falut melyik ellenzéki fegyveres csoport uralja, ezek tűzharca pedig napi tapasztalat. Ahogyan a határon „átdobott” szír sérültek begyűjtése és ellátása is.
Ha valakit az elmúlt 20-30 évben arra neveltek, hogy Izrael az ősellenség – márpedig Szíriában ez történik –, az nehezen szánja rá magát arra, hogy zsidó katonától kérjen segítséget. Csakhogy
az elmúlt öt évben Szíriában az egészségügyi intézmények 70 százaléka megsemmisült,
úgyhogy kénytelenek. Sérült katonák, civilek – gyerekek, nők, idősek – százait szállítják a lezárt goláni határokhoz, ahol általában éjjel, az UNDOF közreműködésével az IDF felügyeletébe helyezik őket. Pártállást nem kérdeznek tőlük – emlékezzünk: be nem avatkozás politikája –, hanem a Szafed melletti Rebeka Ziv kórházba kerülnek.
Egy alkalom most már biztos van, amikor elhisszük, amit Ted Cruz mond. 2014 nyarán ugyanis a republikánus elnökjelöltségre pályázó texasi szenátor is járt itt, és a The Washington Timesban megírta, mit látott.
Mindezt büszkén újságolja Alekszander Lerner, az ortopédiai osztály főorvosa. Az 1990-ben Fehéroroszországból alijázó doktor – ő az, aki Székesfehérvár kiejtésével próbálkozott – láthatóan hozzászokott a médiaérdeklődéshez:
külön prezentációja van az általa tapasztalt legdurvább esetekről.
Nincs mit szépíteni: a gyomrunk kavarog a kettétört lábaktól, repeszsérülésektől roncsolódott vagy csonkolt kezektől, lábaktól.
Ő meg mintha csak a bevásárlólistáját olvasná vissza. Persze ha valaki egyszerre 600 embert lát el hasonló sérülésekkel, mint ahogy most ő és néhány arab kollégája, ezen olyan nagyon nem kell csodálkozni.
Lerner doktor szerint az a legnagyobb baj, hogy fogalmuk sincs az anamnézisről, hiszen a legritkább esetben kerül hozzájuk valaki orvosi papírokkal. Vagyis a kezelést az alapvető kivizsgálásokkal kell kezdeni, aztán jöhet a munka érdemi része.
Erről már több kedvvel beszél; alighanem bárki büszke lenne arra, ha egy két lábát vesztett beteget úgy küldene vissza Szíriába, hogy nem kell neki segítség. Merthogy ez történik:
dollártízezrekből, átlagosan 12 napig kezelik őket
– a kórházi költségeket az állam állja, a kéz- és lábprotézisek pedig adományok –, aztán visszaviszik őket a goláni határhoz.
Ez a terv azzal a két fiatal férfival is, akikhez külön is beengednek. A 25-30 év körüli páciensek az egyik ellenzéki fellegvárból, Deraa-ból valók. Egyikük azt állítja, hogy a kormányhadseregben harcolt, de azt is mondja, hogy az orosz bombázásokban vesztette el a lábait.
Nehezen áll össze a kettő, de ez csak nekünk probléma, Lerner inkább a sérüléseit mutatja. Helyesebben a terápiát: a szakszerűen összeszegecselt lábszárat és a vadiúj protézist, a kormánykatona bal lábát ugyanis amputálni kellett.
Izrael a barátom”
– vágja rá a választ (angolul) arra a kérdésre, hogy változott-e a hozzáállása, mióta a Rebeka Zivben fekszik. Az ingyenkezelést látva nem csoda.
A Szíriában megsérült százezrekből eddig kétezren kerültek Lernerék felügyelete alá. Csepp a tengerben, ezt a főorvos is látja, de azért bizakodó: „Remélem, hogy hozzájárulunk a békéhez.” Ő biztosan.